Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-02 / 1. szám
való erőlködés. Annak felfedését az Örökkévaló magának tartotta fenn. Ne is kínozzak lelkünket a jövendő titkainak kutatásával. Annak bizonytalansága helyett bizonyosságot is találhatunk. S nem más ez, mint annak tudata és belső érzése, hogy mindazon dolgainkra és törekvéseinkre nézve, a melyeket az Úr nevében kezdettünk és folytattunk, a lefolyt év határpontján felállíthatjuk az „Eben háezer"-t, elmondhatjuk hálatelt szívvel: „ Velünk volt az Úr!1 ' — s tudjuk, hogy velünk leszen ez új esztendőben is ! Nem a lélekemésztő, üres tépelődésre, hanem az Úr velünk lételének eme belső bizonyosságára van leikünknek szüksége. S ha e bizonyossággal rendelkezünk, akkor csak az legyen lelkünk fődolga, hogy a reánk váró feladatokat világosan felismervén: bátran hozzáfogjunk azok megvalósításához ! Ha híven munkálkodunk, mint az Úr előtt forgolódó szolgák: nem fog elmaradni tőlünk a kegyelem s az áldás, mert az Úr, a ki velünk vala a múltban, velünk leszen a jövendőben is! Bár új esztendő köszöntött is tehát reánk, — a kötelesség: híven munkálkodni az Úrban! maradt a régi. S ha valamiben változásra van szükség, az csak az e kötelesség teljesítésére irányuló buzgóság és hűség fokozódásában volna kívánatos. S ez valóban kívánatos is volna, mert nemcsak a haladó idő fog újabb és újabb feladatok elé állítani bennünket, de még a múltból is maradtak reánk elvégezendők elég bőséggel. Nem akarjuk most ezeket rendre felsorolni. Csak azt emeljük ki, a miben az összes feladatok gyökereznek: a magyar protestantizmusnak az evangélium élő erejével való áthatását, s ez erő ösztönzése és vezetése mellett a valláserkölcsi, a kulturális, a társadalmi és az állami élet terén, régi hatalmával és tekintélyével ható tényezőként munkába állítását. Ez az a legfőbb feladat, a mely átszállt reánk a lefolyt esztendőből s a mely előttünk áll ebben az újban is. S ennek megoldására híven törekednünk nemcsak az evangéliumi protestantizmus belső természetéből folyó kötelességünk, de kötelességünk, mint hazájukat szerető honpolgároknak is. Közállapotaink, bármely térre tekintünk is, a becsületnek, igazságnak, szeretetnek, türelemnek, kötelességtudatnak sajnálatos megzavarodását mutatják, s az az orvosság, a melyet akár a középkori maradiság, akár az újkor vallástalan, romboló irányzatai ajánlgatnak és alkalmaznak, veszedelmesebb magánál a betegségnél. Ha a valláserkölcsi, társadalmi és állami élet e veszedelmes kuruzslóit feleslegesekké kívánjuk tenni s e nemzet életének minden nyilvánításában az egészséges állapotokat helyreállítani: nekünk, evangéliumi protestánsoknak kell elvégre annak tiszta tudatára eljutnunk, hogy az igazi orvosszernek, az evangéliumnak mi vagyunk a birtokában, s hogy azt nemcsak bibliánkban kell híven megőriznünk, hanem el is kell vinnünk a betegekhez. A gyertyát nem azért gyújtják, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fény Íj ék mindazoknak, a kik a házban vannak! Világ világosságának, mindent megízesítő sónak kell lennünk, — mert csak ebben a szerepünkben tölthetjük be Krisztus által elébünk adott kötelességeinket s válhatunk áldásává nemcsak az újjászületésre elvezérelt lelkeknek, hanem hazánknak is! Az új esztendőben tehát igyekezzünk betölteni régi kötelességeinket. Törekedjünk legelső sorban saját belső életünket megeleveníteni, keresvén nagy buzgósággal Istennek országát és az ő igazságát. S azután, abban a mértékben, a mint ez az ország és az Istennek igazsága valósággá válik lelkünkben és valláserkölcsi életünk instituczióiban: árasszuk ki annak újjászülő, megigazító és megszentelő erőit földi, honpolgári életünk minden viszonylataiba is, hogy az evangélium valóban Istennek ható ereje legyen, minden léleknek üdvösségére s e hon boldogítására! Segéljen erre bennünket a kegyelemnek Istene, s az ő atyai jósága maradjon velünk ez esztendőnek minden elröppenő pillanatában! H. I. A reverzálisokról. I. Csak kevesen kísérik figyelemmel, hogy mily pótolhatatlan vérveszteséget okoznak a reverzálisok évrőlévre protestáns egyházainknak. A mellett a borzasztó betegség mellett, mely különösen dunántúli gyülekezeteinket sorvasztja, a reverzálisoknak van a legnagyobb részük abban, hogy egyházaink a természetes szaporodás terén messze az országos átlag alatt maradnak. Míg az országos átlag — a legutóbbi, az 1907. évi statisztikai évkönyv szerint — 10'4°/0 1 addig a reformátusoknál mindössze 8"5%, az evangélikusoknál pedig 8'9% a gyarapodás. » Ennek azután az a szomorú következménye, hogy egyházaink az ország lakosságának mind kisebb százalékát teszik ki. Évről-évre zsugorodunk össze. A reformátusok 1906-ban az ország lakosságának még 12'51 %-át képezték, 1907-ben pedig már csak 12'49%-át. És ez így megy évről-évre, úgy hogy az 1900-iki arányszámmal szemben 0"48%-kal csappant az arányszámunk. Az evangélikus egyház valamivel talán még rosszabbul áll. 1906. évi 6"53°/o <>r sz. arányszáma 1907-ben 6'51%"ra szállt, 1900 óta pedig összesen 0'51°/0 -kal szállt alá. Míg a két protestáns egyház mind szűkebb térre szorul,
