Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-24 / 30. szám

Az egyház és az állam. Július 20-án, hétfőn az ötödik bizottság anyaga helyett a hetedikét tárgyalta a konferenczia. Az egyház és az állani egymáshoz való viszonyainak a kérdése nem­csak idehaza, hanem a missziókban is igen gyakran fölmerül. A misszionáriusok ki vannak szolgáltatva a területük fölött rendelkező kormányoknak. Azoknak a jó, vagy rosszindulatától függ gyakran munkájuk ered­ménye. Két szempontból is érdekes volt a bizottság tárgyalása. A kormányok ellen fölhangzott panaszok nagyon is megdöntik azt a ráfogást, a mellyel oly gyakran illetik a misszionáriusokat, hogy t. i. nem egye­bek, mint az egyes kormányok exponensei s az egyes kormányok csak azért küldenek misszionáriusokat, hogy nyomukban katonákat küldhessenek. Másfelől az egész tárgyalás azt a szellemet sugározta vissza, mely a pro­testáns egyházak nagyobb részénél diadalmaskodott már, hogy t. i. az egyházaknak az államtól és kormányoktól függetlenül kell kifejteniök erőiket. A missziók és a kormányok. Lord Balfour volt a bizottság elnöke. Terjedelmes elnöki előterjesztés helyett azonban néhány szóval be­mutatta a jelentést. Helyette a bizottság alelnöke, dr. Loiv Seth beszélt hosszabban. Szerinte nem lehet ebben a kérdésben általános szabályt fölállítani, mert egy el­mélet sem tökéletes, csak a gyakorlati élethez való alkalmazás útán válik azzá. A nyolcz pontból álló tárgy­sorozatot összevonták és pedig úgy, hogy az 1, 2, 8-at, a 3, 5-öt, a 4. 6-ot együtt tárgyalták; így csak a 7 ma­radt külön. Az első két csoportot délelőtt, az utóbbi kettőt pedig délután tárgyalták le. Az első három tárgyhoz, mely a missziók és a kormányok egyetértő működését, a missziói munka meg­kezdésének jogát és az általános szabályok alkotásának kérdését ölelte föl, aránylag a legtöbben szólottak. A fölszólalások közül megemlítjük dr. Boegner A.-ét, a párisi missziói társaság igazgatójáét. A franczia protes­tánsok kis számuk daczára is mindent megtettek, hogy az Evangélium számára úgy otthon, mint a koloniákban nyitva tartsák az ajtót. A franczia koloniákon azonban mindössze egy franczia protestáns misszionárius működik, míg a többi idegen. Ok viszont nagyobbára a délafrikai britt gyarmatokon működnek, hol a britt kormány elő­zékenységgel viseltetik irántuk. Williams ezredes, kép­viselő beszélt utána. A britt állam akár mint tulajdonos, akár mint adminisztrátor működik, mint pl. Egyiptom­ban, első sorban keresztyénnek kell lennie és csak azután kormányzónak! A britt kormányt semlegesnek szokták tekinteni s ime Szudánban és Észak-Nigériában mégis az izlamnak látszik kedvezni. ? A misszionáriusok csak nagy nehézségek után juthatnak be pl. az utóbbi or­szágba ! Ez ellen a konferencziának határozottan állást kell foglalnia, a mit már a kinyomatott jelentés is meg­tesz. Másik nevezetes fölszólaló volt Lord Reay, kit már a mult évi genfi jubileumi ünnepségeknél hallhattunk. Az indiai állapotokról beszél. Az a véleménye, hogy a kormánytól független misszionáriusok sokkal erősebbek. A misszionáriusok csak Krisztus szolgái legyenek, mon­dotta nagy hatás mellett India volt kormányzója! A svájczi Grandjean A. fölszólalását, Mott János elnöki megjegyzése tette emlékezetessé, a mikkel gyak­ran szokta fűszerezni a tanácskozásokat. A franczia­svájczi missziói társulat főtitkára utalt arra, hogy nékik nincs kolóniájuk, hanem részben a délafrikai britt, rész­ben portugál területen működnek. Megemlítette, hogy az angolok tán egy kissé messze mennek, a mikor min­denkitől, így az ott működő idegen misszionáriusoktól is elvárják, hogy angolul tudjanak. Erre Mott megjegyezte: Valaki azt mondta, hogy az angolok így variálják Krisztus parancsát: „Elmenvén tanítsatok meg angolul minden népeket..." Az angolok, úgy látszik, csakugyan így értelmezik. Másik kiemelkedő fölszólaló volt egy tisztes meg­jelenésű ősz norvég volt misszionárius : Dahle L. missziói igazgató. Valóságos atyai tanácsokkal szolgált a misszio­náriusoknak. Sohse menjenek a kormányhoz panaszra. Ha egy misszionárius csak a konzul segítségével tud valahol dolgozni, jobban teszi, ha összeszedelődzködik és hazamegy. Csak egy konzulunk legyen, mondotta nagy hatás mellett,: a Biblia 1 Csakugyan méltán nevezte Lord Balfour zárószavaiban „a bölcseség kvintesszencziájá­nak" ezt a beszédet 1 Közben a konferencziát lefényképezték három ol­dalról, úgy, hogy mindenki meglelhető a képeken. így külső emléket is hozhattunk magunkkal — a sok belső mellett 1 A második csoport tárgyalásánál, mely a gyarma­tokon működő keresztyén hatalmak kötelességeire és a missziók kormányzásának kérdésére terjedt ki, fölszólalt többek közt Brent püspök (a Filippini-szigetekről). Az ópium gyártását a kormányok fölügyelete alá keli he­lyezni szerinte. Ezt a nagy erkölcsi kérdést, melynek megoldása érdekében fölszólaló is oly sokat küzdött már, csak nemzetközi alapon véli megoldhatónak, bár elhiszi, hogy komolyak Kína ily irányú törekvései. Dr. Grif­fen J. IC szudáni misszionárius szomorú adatokkal szolgált arra uézve, hogy mennyire nem teljesiti ott a britt kor­mány keresztyéni kötelességeit. A Gordon-kollégium keresztyén eredetű, mégis minden ízében mohamedán szellem hatja át. A koránt tanítják, a szerint imádkoz­nak benne, míg a Biblia teljesen kiszorult! A pénteket tartják ünnepnapnak, nem a vasárnapot. Bryan W. Jv a volt elnökjelölt is fölszólalt és arról szólt, hogy az oktatásügy, a bevándorlók kezelése, a mértékletességi mozgalom és a béke megteremtése érdekében mik a keresztyén államok kötelességei. Délután a benszülött keresztyénekjogainakésabritt­indiai misszióknak a kérdését, majd a belga uralom alatt álló Kongóban uralkodó szomorú állapotokat tárgyalták. Dr. Ross J. szóvá tette a megölt misszionáriusokért fölajánlott kárpótlások kérdését. Úgy neki, mint az egész konfe­rencziának az volt a fölfogása, hogy az ilyen kárpót­lásokat a leghatározottabban vissza kell utasítani. A belga kongóbeli szomorú állapotokat erős szavakkal bírálták többen. Panaszolták, hogy igen sok misszio­nárius elvész. Az önző czélokat szolgáló kormány semmibe se veszi a misszionáriusokat, a kik pedig már jóval ő előttük ott voltak. A keresztyén irodalom. Lord Balfour zárószavai után a keresztyén iroda­lom tárgyalásainak szentelték még a hátralevő % órát. A keresztyén irodalom fölkarolásának kérdésével a II., III. és a VIII. bizottságnak kölön-külön kellene foglal­koznia, azért most összevonva tárgyalták. Buckland A. R, a londoni vallásos iratokat terjesztő társulat tagja vezette be a vitát. Előterjesztette az előkészítő bizottság javaslatát, mely először is kimondja, hogy a missziói társulatoknak halaszthatatlanul ki kell választaniok em­bereket, a kik irodalmilag szolgálják a missziót. Szól másodszor arról, hogy szükség van minden nép gondol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom