Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-10 / 28. szám

házat, az evang. felügyelők közíil pedig Pvőnay Dezső főfelügyelő két jogczímen is helyet foglal. S épen ez a jelenlegi helyzet mutat rá még egy más visszásságra is. Arra t. i., hogyha a főgondnokok vagy felügyelők képviselőkké választatván, a főrendiházban nem foglalnak helyet, megtörténhetik, hogy egyetlen egy világi képviselője sem marad az egyháznak a főrendiházban. Gondoskodni kellene tehát a főrendiházi törvény olyan módosításáról, hogy ennek is meg lenne az orvossága, a prot. egyházalkotmány elveinek megfelelően. Mert tisztelet, becsület a képviselősködő egyházi dignitariusoknak, de az mégis csak az egyház jogaiban és érdekeiben okozhat esetleg komoly megrövidülést, hogy ők fontosabbnak tartják a képviselősködést, mint egyházi hivatalos állásuk után egyházuknak a főrendiházban való kép viselését. H. I. TÁRCZA. Egy régi magyar protestáns ethikus. Szegényes filozófiai irodalmunk régebbi termékei elfeledten és porlepetten hevernek a nyilvános könyvtárakban, vagy egyes magánházak lomtárában; pedig ép azért, mert filozófiai termelésünk hosszú időn át csekély és gyér volt. kellene minden egyes ilynemű munkát megfelelő gonddal kikutatnunk, érdeméhez mérten méltatnunk és megbecsülnünk. Ez elhanyagolt munkához akar egy csekélyke adalékkal hozzájárulni e dolgozat, a midőn néhai Vandrák Andrásnak, az eperjesi ev. kollégium felejthetetlen emlékű tanárának filozófai tevékenységét kivánja nagy vonásokban a jelen nemzedék előtt felújítani. Huszonhat esztendővel ezelőtt szállott csendes sírjába a nagyérdemű pedagógus, és a feledés pora immár nemcsak nevét, hanem munkásságát is végkép eltakarni készül. Legfőbb ideje tehát, hogy kiemelve munkáit, a feledés homályából, rámutassunk arra, hogy Vandrák ezek révén az ethika magyar irodalmának egyik legérdemesebb művelője volt, a XIX. század 40-es éveitől, egészen 1884 szept. 14-én bekövetkezett haláláig. (Életrajzi adatait lásd: az eperjesi kolleg. 1883/4. és 1881/5. értés. Höck J.: Pallas Lexikon, de főleg Vécsey Tamás akadémiai emlékbeszédében 1886.) Jóllehet Vécsei Tamás magvas emlékbeszédében igen szép jellemrajzát adja Vandráknak és kiterjeszkedik írói tevékenségónek ismertetésére is, úgy hisszük, hogy mégsem végzünk fölösleges munkát, ha Vandrák bölcsészeti erkölcstanát és ezzel kapcsolatos dolgozatait kissé tüzesebben megvizsgáljuk, — mert a magyar filozófia újabb történetíróinál csak elvétve akadunk Vandrák nevére és akkor is csak nevére, mintha tartalmas ethikai tárgyú művei szinte teljesen kikerülték volna a buvárkodók figyelmét. Pedig nézetünk szerint egy, kora viszonyaihoz képest oly gazdag és sikeres tevékenységet kifejtett író és oly tiszta jellemű ember, a minő Vandrák volt, korunktól nagyobb méltánylást érdemelne. Ez késztetett rá, hogy lerójam a kegyeletes kötelesség adóját. Vandrák filozófiai munkái a következők: 1. Lelláleges embertan — Enchiridion anthropologiae psychicae. (Bilingvis lélektan). Eperjes, 1841. 3-ik kiadás. (Csak magyarul) Lélektan czímmel 1863. 2. Elemi logika. Eperjes 1844. 3. A filozófiai ethika elemei. Lőcse 1842. — 2-ik kiadás. Bölcsészeti erkölcstan. Eperjes 1865. 4. Bölcseleti jogtan (Észjog). Eperjes 1864. Legbecsesebb és legvonzóbb azonban az eperjesi kollégium értesítőiben megjelent következő 3 értekezése: 5. Az erkölcsi világ lényege és fontossága, kivált a társadalomban. 1877/8. (20 lap). 6. Az eszthetikai világ lényege és kulturális fontossága 1878/9. (22 lap). 7. Az emberi tudat és hit világa bölcseleti szempontból. 1881/2. (13 lap). Miután lélektana és logikája általában Fries nyomdokain halad, — noha éppenséggel nem szűkölködnek ezen munkái sem minden eredetiség nélkül, — jogtana pedig egészben véve Ahrens kivonata; s miután ő maga épen ethikai munkáira helyezte a fősúlyt és valóban ezekben találunk a legnagyobb önállóság nyomaira, — ezek fejtegetésére szorítkozunk. Vandrák pályája folytonos emelkedést tüntet fel ; mindvégig meglátszik munkáin, hogy folyton tanult, dolgozott és szívvel-lélekkel rajta volt,, hogy ismereteit tudománya haladásával összhangzásba hozza. Hovatovább tartalmasabbakká, érthetőbbekké, világosabbakká válnak munkái, a mi nagy érdeméül tudható be, oly időben, midőn a magyar bölcseleti műnyelv még óriási nehézségekkel küzdött. E mellett tankönyvei és többi dolgozatai épen nem szárazak; áthatja őket egytől-egyig szerzőjüknek tárgyáért való nemes lelkesedése. Még ma is érezzük azt a melegséget, mely szavaiból áradt és a melyet oly kiváló mértékben sikerült tanítványai lelkébe átönteni. Nem hiába hangoztatja erkölcstana befejezésében, hogy a puszta ismeret s bármily világos belátás, csak hidegen világító fény s magában hiú birtok maradand, ha egyúttal nem érinti a szív termékeny földjét, hol tenyésztő meleggé fejlődhetik. Lelkében aggkoráig élt ez a melegség; a mi pedig meleg szívből fakad, szívhez szól. Ez volt az ő nagy nevelő hatásának a titka. Ezek előrebocsátása után láttuk erkölcstana eszmemenetét, a Il-ik, érettebb és világosabb kiadás alapján. Szerző az előszóban kijelenti, hogy könyve főleg „az serdülő ifjak ethikai nevelését vette czélba." „Meg vagyok győződve, hogy itt egészséges táplálékot nyer az ifjú lélek s kellő mértékben és modorban. Az erkölcsi élet sötét oldalai háttérbe lépnek a fényoldalak elől, hogy ezekkel foglalkozzék inkább, mint amazokkal a növendék lelke" ... Hogy e könyvét sajátjának tekinti, bizonyítja az, hogy itt mellőzi a források megnevezését, a mit pedig többi munkáiban lelkiismeretesen megtesz.