Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-29 / 22. szám

a legnagyobb amerikai humbug, s a humbug szó magyar fordítását a lehető legerősebb jelentésében kell venni. Nagyt. úr tájékozására, ki az angol nyelvvel ismerős, idezárom a legelőkelőbb amerikai vallásos folyóiratnak, a new-yorki „Christian Herald"-nak ápr. 13-iki számát. Ebből tárgyilagosan megállapítható a következő : Az amerikai presbiteriánus egyháznak van egy ú. n. „egyház, munka ós bevándorlás" czímű osztálya, a melynek egy Charles Stelzle nevű pap a superintendense, a ki azelőtt munkásember volt. Annak a megbizonyítására, hogy a presbiteriánus egyház e mezőkön mit képes felmutatni, belmissziói bizottsága átvette saját kezelésébe a 14-ik utczai presbiteriánus templomot, a melynek a gyülekezete egyesült a 13-ik utczai gyülekezettel és e templomot Stelzle igazgatása alá helyezte. Stelzle pedig a templomot mindenféle nemzetiségű és vallású munkás emberek templomává, azaz „ munkatemplom"-má alakította át. A „munkatemplom"-nak tulajdonképpeni papja azonban nem ő, hanem Rev. George Dugan. A „munkatemplom" prograinmja: vasárnapokon inkább vallásos jellegű előadások, felolvasások és viták ; hétköznapokon : mozgófényképek, népdalok, konczertek, magán jelenetek, felolvasások, sőt a közönségnek még frissítőket is szolgálnak fel. Mindez bőven le van írva a Nt. úr részére idezárt angol eredetiben s csak helyszűke miatt nem fordítom le. Az is megállapítható, hogy a czikkben egy árva szó vagy betű sincsen a magyarokról, s bár közölve van a templom papjainak, úgy Stelzle, mint Dugan angol papoknak az arczképei, a magyar pap arczképben sincsen bemutatva, sőt a szintén közölt templomfénykép alatt sem az áll, hogy „a new-yorki 14-ik utczai magyar ref. templom", hanem ez: „a new-yorki munkatemplom". Már pedig, ha az magyar templom lenne, vagy ha azt teljesen a magyar reformátusok rendelkezésére bocsátották volna, úgy az a presbiteriánus egyház által kiadott hivatalos tudósításban is meg volna írva, nemcsak egyetlen egy helyen, t. i. a Nt. úr lapjában. Eltekintek most attól a kérdéstől, hogy egy templom felhasználható-e világi konczertek, magánjelenetek, népdalok, mozgóképek, stb. előadási és frissítők felszolgálási helyévé. Tudom, hogy lesznek sokan, a kik velem együtt azt mondják, hogy a magyar református ember gyomra nem veszi be az ilyeneket. Ehhez azonban semmi közünk, mert Amerikáról van szó, a hol a közmondás szerint, minden, még a templom is (de nem a magyar református): „business" (üzlet). Azt azonban ki kell emelnünk, a mi a fentebbiekből teljesen nyilvánvaló, hogy t. i. a humbugoknak humbugja az a világgá bocsátott hír, mintha a 14-ik utczai 175 ezer dolláros templomot a presbiteriánusok teljesen a hozzájuk tartozó magyar reformátusok rendelkezésére bocsátották volna. Az egészből csak annyi a való, hogy a magyar reformátusoknak abban a templomban megengedték az istentisztelet tartását vasárnap délelőtt, vagyis akkor, a mikor az angoloknak a templomra nincsen szükségük. Erre mutat az is, hogy eleinte a magyarok vasárnap délután is templomoztak, a mióta (ápr. 10-ike óta) azonban az angolok a vasárnap délutánt is felvették a programinjukba, a vasárnap délutáni magyar istentiszteletek egyszerre beszüntek (Nt. Úr előtt ezt is eredeti lappéi dánnyal igazolom). S minthogy a presbiteriánus belmissziói bizottságtól Stelzle és Dugan angol papok is csak két évi próbaidőre kapták meg e templomot „munkatemplom "-nak, következőleg a magyaroknak is csak erre a két évre van vasárnap délelőtt a templom átengedve, s lehet, hogy két év múlva a magyarok ismét visszakerülnek oda, a hová eddig, a kinai misszióval együtt, el voltak dugva: ugyanezen templom hátulsó imatermébe. Nagybecsű lapjának tehát az a híre, mintha a presbiteriánus egyházmegye a hozzá tartozó new-yorki magyar reformátusok részére évi tízezer dollárért egy 175 ezer dolláros templomot bérelt volna, nem egyéb, mint a magyarországi református egyházi közvélemény szándékos megtévesztésére kieszelt koholmány. Nagyt. úr lapjában az is írva volt, hogy a 14-ik utczai magyar presbiteriánusok papja „hazai képesítésű". Ezt én egészen csak akkor hinném el, ha az illető magyarországi papi vizsgájával már nem tartoznék. Nagyt. úr lapjában az is olvasható volt, hogy ugyané lelkésznek a presbiteriánus belmissziói bizottság adja a paróchiális lakást a templom mellett. Ebből egy szó sem igaz. Mert először, paróchiális lakás nincsen is, a mi pedig nincsen, az köztudomás szerint nem adható; 2-szor, a magyar presbiteriánus pap a lakását a saját fizetéséből, a maga költségén bérli; 3-szor, azt a lakást sem a templom mellett, a 14-ik utczában bérli, hanem a 11-ik utczában (ezt is eredeti lappéldánnyal igazolom), a templomtól oly távolban, hogy ha azt a távolságot a nevezett hír beküldőjének rohamléptekben kellene megtennie, ezentúl aligha írogatna az igazságnak meg nem felelő híreket. Végül még egyet. Nagyt. úr lapjában, az 1908. okt. 25-iki szám 685. oldalán, az a valótlan hír jelent meg, hogy „ezen 14. utczai magyar presbiteriánus egyház iránt a new-yorki magyar reformátusság körében általában nagyobb érdeklődés tapasztalható, mint a másik két egyház (t. i. az én magyarországi református egyházam és a másik magyar presbiteriánus egyház) iránt együttvéve. Akkor eltűrtem ezt az oldalba-rúgást, mert nem akartam meddő vitába bocsátkozni és mert a támadó közlemény írójával együtt én is „érdeklődéssel tekintettem a gyülekezet évi kimutatása elé", a mely azonban soha meg nem jelent. Ugyanis bajos kimutatni azt, a mi nincs. Most azonban, hogy a megszűnni nem akaró hazudozások gyökérszálait egyszersmindenkorra kitépjem, kinyilatkoztatom, hogy az én new-yorki egyházközségem úgy 1908-ról, mint 1909-ről és 1910-ről, legalább is négyszerte vagy ötszörte nagyobb valláserkölcsi és anyagi eredményt tud felmutatni, mint az egyházam ellen erőszakkal alakított s az egyházam fölé illetéktelenül feltolt 14-ik utczai presbiteriánus ellenegyház. Ha ezen állítá-