Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-15 / 20. szám

lása iránt az V. t.-cz. 34. § A) 1. és 2. pontja alapján intézkednek. A Budapesten tartott püspöki és főgondnoki értekezletből. A konventi bíróság ítélete a Zoványiügyben. A magyarországi egyetemes református konvent rendes bírósága, a tiszáninneni református egyházkerületnek 1908. évi szeptember 22. és 23-án tartott közgyűlésének határozata folytán Zoványi Jenő sárospataki theol. tanár ellen folyamatba tett fegyelmi ügyben, a melyben a dunamelléki református egyházkerület fegyelmi bírósága, mint delegált bíróság, Budapesten, 1909. évi október hó 20-án ítéletet hozott, az egyházkerületi ügyész által beadott felebbezés folytán a következően ítélt : Az egyetemes konventi bíróság a dunamelléki református egyházkerület fegyelmi bíróságának felmentő ítéletét megváltoztatja, és Zoványi Jenő theol. akadémiai tanárt vétkesnek mondja ki az E. T. V. czikk 34. §-nak 3. és 11. pontjaiba ütköző fegyelmi vétségben ; és e miatt, a 35. §. d) pontja alapján, most viselt sárospataki theol. akadémiai tanári állásától félnyugdíj mellet való elmozdításra ítéli; s egyben kötelezi, hogy a felmerült 281 kor. 8 fillér perköltséget a dunamelléki református egyházkerület pénztárába 15 nap alatt, végrehajtás terhe mellett, fizesse be. Ezen ítélet az első fokon eljárt dunamelléki egyházkerületi bíróság elnöksége útján kézbesítés által közöltetik felekkel. Indokok : Zoványi Jenő sárospataki theol. akadémiai tanár vádoltatott, hogy az egyháztörténelmet olyan irányban ós olyan szellemben tanítja, mely a vallásos érzületbe és a hithűségbe ütközik, ós hogy ezen előadásai során, ha bár az szorosan véve ennek keretébe nem is tartozik Krisztusról, annak haláláról és feltámadásáról oly tanokat hirdet, melyek magyarországi református egyházunk tanításával és tanaival homlokegyenest ellenkeznek. Az elsőfokú bíróság felmentő ítélete ellen az egyházkerületi ügyész felebbez és kéri a vádlott tanárt a fennforgó bizonyítékok alapján az E. T. V. cz. 34. §. 3. és 11. pontjába ütköző fegyelmi vétségben vétkesnek kimondani, megfelelően büntetni s a költségekben marasztalni. Az egyetemes konventi bíróság, annak előrebocsátása és kiemelésé mellett, hogy hitviták taglalásába és eldöntésébe, hatáskör hiányában nem bocsátkozik; hogy a szabad vizsgálódást, a gondolat szabad nyilvánítását s a tanítás szabadságát egyházunk éltető szellemének és előrehaladása feltótelének tekinti, de még sem zárkozhatik el annak vizsgálata és bírói mórlegelése elől, hogy adott esetben a vádlott tanárnak úgy a tanszéken kifejtett, mint egyéb tevékenységei összhatásukban nem vezetnek-e az egyház romlására s nem ütköznek-e a törvény tiltó rendelkezésébe? A vizsgálat során kihallgatott tanúk vallomásainak gondos mérlegeléséből és egybevetéséből tényként megállapítható, hogy Zoványi Jenő tanár egyháztörténeti előadásai során, bár az tulajdonképen tárgyához nem is tartozik, Krisztusról, annak haláláról és feltámadásáról oly tanokat hirdet, melyek magyarországi református egyházunk tanaival homlokegyenest ellenkeznek; hirdeti ezt a jövő lelkésznemzedék előtt, megingatva ezek hitét, sokszor felháborítva vallásos érzületét. A vádlott tanár ezen eljárása annyival súlyosabb beszámítás alá esik, mert nemcsak a jövő lelkósznemzedékben ingatja meg a hitet, az egyházhoz való ragaszkodást, hanem az ilyen felfogással kikerülő lelkészek működése által egyházunk híveiben az egyházhoz való ragaszkodást, a vallásos érzület kipusztítja, s ez úton egyházunk létalapját támadja meg. A tanúk vallomásának egybevetéséből kiderül az a tény is, hogy a vádlott tanár előadásaiban Kálvin Jánost a világtörténet egyik sötét alakjának, inquisitórius szellemű egyénnek nevezi. Hogy a vádlott tényleg így tanít, bizonyítja ezt a Warga-féle egyháztörténethez általa írt függelék is, melyben Kálvin János ellen, minden tudományos színvonalat nélkülöző, egyoldalú lesújtó kritikát írt; mert kétségtelen az, hogy a történeti adatok gondos összegyűjtése s a vonatkozó bizonyítékok minden oldalú igazságos mérlegelése és mindezek alapján a szabadmeggyőződés alkotása és kijelentése, teljes elismerésre tarthatnak igényt; de csupán egyoldalú állításoknak, mint megállapított igazságoknak feltüntetése és kiszínezése nyilvánvalóan oly eljárás, mely történt légyen akár szándékosságból, akár gondatlanságból, akár feltűnési vágyból: feltétlenül elítélendő, annyival inkább, mert a vádlott tanár ilyen egyoldalú eljárása alkalmas arra, hogy az ifjú papnövendékek lelkében az alapító reformátorunk és őt követő egyházunk iránt való buzgóságot nemcsak megingatni képes, hanem egyenesen destructív hatású. A vádlott tanár e tényei kétségtelenül megállapítják az E. T. V. t.-cz. 34. § 3. 11. pontjaiban körülírt fegyelmi vétségek tény állad ékát, azért őt ezekben vétkesnek kimondani kellett. Nem volt figyelembe vehető a vádlott tanár azon védekezése, hogy őt tanításainál és irodalmi működésénél a panaszolt eljárásra a tanítási- és gondolatszabadság feltétlenül feljogosította volna. Mert kétségtelen az, hogy egyházunk álláspontjánál fogva mindenkit megillet az a jog, hogy gondolatait szabadon fejezheti ki és azokat akár szóval, akár írásban szabadon terjesztheti, mert az képezi a protestantizmusnak egyik legfőbb erejét és éltető szellemét, hogy a haladás és fejlődés tanát nemcsak hirdetni, hanem a szerint cselekedni is joga van; ez a korlátlan jog megilleti a vádlott tanárt is, mint magán-