Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-03 / 14. szám

a legczélszerűbb is. A legtöbb akadémiánkon váltakozva adják elő a tárgyakat, így csak minden második évben kerül sor az úi tanterv szerint is a magyar egyháztörténetre, az egyházjogra és a liturgikára is. I., II. éves korában még nem hallgathatja előre, mert azt se tudhatja még biztosan, hogy kimegy-e majd, meg a tanrend évfolyamok szerint készül s így csak véletlenségből esik meg, hogy ezek a tárgyak olyan időre esnek, a mikor az I., II. éveseknek szabad órái vannak. Vagy harmadéves korában szeretné mind a hármat hallgatni, hogy a negyedik évre kimehessen. De a három közül abban az évben csak kettőt adnak elő, vagy csak egyet, így az elmaradó tárgy miatt a negyedévre se mehet ki. így a külföldre menetel e miatt a megszorítás miatt a legtöbb esetben illuzóriussá válnék. Igenis legyen ezekből is kötelező a kolloquium pótlólag, — a mi fönti indítványunkban is bennfoglaltatik. Utóvégre a három közül egyik tárgy sem olyan, hogy ne készülhessen el belőlük lelkiismeretesen az, a ki az előadásokat nem hallgatta. Örömmel üdvözöljük a három modern nyelv tanítására és azok egyikének kötelező hallgatására vonatkozó javaslatot is. Csak azután ez az üdvös újítás is ne csupán a papiroson maradjon, hanem az életbe is átmenjen. Eddig bizony ifjaink úgy mentek ki rendesen, hogy hónapokig egy szót sem értettek az előadásokból. Persze nem is igen jártak rájuk. így azután, valljuk be őszintén, külföldi tanulmányuk alig ért valamit, alig hagyott maradandó nyomot a lelkükben. De ha nem végzett theologusok mennek ki s számon kérjük tőlük az eredményt, — a magunk részéről azt is megkívánnék, hogy legalább a második évben egy-két tárgyból kolloquáljanak is ott künn — egyházi életünkben mindjárt érezhetjük theologusaink külföldi tanulmányútjainak üdvös hatását. Dr. K. I. KÖNYVISMERTETÉS. Szász Béla: Az emberiség jóltevői. Négy essay. A müveit közönség részére. Budapest, Hornyánszky V. cs. ós kir. udvari könyvnyomdája. 1908. Ára 3 korona. (179 I.) 8". A könyv tárgyánál fogva általában is megérdemli iigyelmünket. Mivel pedig az emberiségnek itt tárgyalt, négy nagy jóltevŐje közül a negyedik s legnagyobb: „Jézus a vallásalapító", a kinek méltatására fordítja szerző külsőleg is legterjedelmesebb értekezését (99— 179. 1.), közelebbi érdeklődésünket még inkább követeli. Az a személyi körülmény, hogy a szerző jogászi képzettségű világi ember, (budapesti törvényszéki biró) és Szász Károly volt ref. költőpüspök fia, csak fokozza érdeklődésünket. És érdeklődésünket nem hagyja kielégítetlenül a Szász Béla műve. A könyvben foglalt négy értekezés Hufelandot, az orvost, Gutenberget, a könyvnyomtatót, Wilberforce-ot, a rabszolga-szabadítót és Jézust, a vallásalapítót akarja megismertetni a művelt közönséggel. Őket tartja szerző az emberiség igazi nagy jóltevőinek. Az első értekezés, „Hufeland, az orvos" (8—43 1.) első felében (3—2*2 1.) általános bevezetést ad a műhöz. Szerkezeti hibája, hogy azt nem külső bevezetés, hanem az első értekezés keretében teszi. Ebben a bevezetésben általános jellemzését adja a szellemi élet fejlődésének, mai általános helyzetének körülbelül a bölcsészeti idealizmus világnézete szellemében, művelt népszerű formában. Egyszersmind kifejti az emberiség jóltevőiről való felfogását s okát adja könyve tárgyának. Nem a Carlyle világtörténelmi „Hőseit", nem Emerson szellemében „Az emberi szellem képviselőit", s nem Nietzsehe „Ubermensch"-ét akarja ismertetni, „Az ember igazi jóltevőinek azokat tartom, — úgymond — a kik az ember testi javának, értelmének, akaratának és érzelmeinek fejlesztése s ezzel járó nemesítése, kiművelése, kiképzése, megjavítása körül tanításaikkal, működésükkel, példáikkal, egész életükkel a lehető legtöbbet tették, vagy a legfontosabbat teljesítették". (18. 1.) Ebből a felfogásból kifolyólag tartja az emberiség igazi jóltevőinek a műben jellemzett négy történelmi alakot. Már itt a bevezetésben jóleső hatást tesz a szerző széleskörű, nagy olvasottsága és emelkedett felfogása s íokozza érdeklődésünket a továbbiak iránt. Egy tárgyi tévedését azonban ki kell igazítanunk. Nevezetesen Lessingnek az igazság vagy az igazságra, törekvési között való választásról szóló, sokat idézett hires mondását Wolff nemét bölcsésznek tulajdonítja, bár némi fentartással („ha nem csalódom") (17 1.). A szerző értékelési elve s még inkább az abból folyó csoportosítás ellen lehetnek némi kifogások, de eredetiségét és nemességét, föltétlenül el kell ismerni. Az első értekezésben (23-—43 1.) Hufeland Kristóf Vilmos (1762 1836) német orvos-tanárt, a Makrohiotika, a hosszú élet tana (1796) íróját, az emberiség testi életének jóltevőjét ismerteti. Az értekezés elején a testi élet jelentőségét, a végén Hufeland jótétteinek reánk való jelentőségét fejtegeti. A szép és értékes essay-ben nélkülözzük Hufeland művének s személyének Kant „Von der Krafr des Gemüts" (A kedély hatalmáról. Ford. Szabó Antal Pest 1864. Átdolg. Kriegler M. Pécs. 1875.) ez. művével való külső és belső kapcsolatát, illetőleg annak feltüntetését. A második értekezés (44—67 1.) Gutenberg Gensfleisch Jánost, a könyvnynomtatás feltalálóját, életét és az emberi művelődésnek tett szolgálatát jellehizi. Az elején részletesen ismerteti az ember szellemi életét és az emberi nyelv kifejlődését s annál megkapóbb világításba állítja Gutenberg művelődéstörténeti jelentőségét. Szülővárosában, Mainzban, Thorwaldsen által készített szobra előtt a mult őszön mi is meghatva áldoztunk a nagy feltaláló emlékének, részben a Szász Béla méltatásának hatása alatt! A harmadik értekezésben (68—98 1.) Wilberforce Vilmos (1760—1833), angol állam férfi út, Fox és Pitt