Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-20 / 12. szám
tával térsz meg, jŐjj, fuvallj reánk, hogy a kereszt lábánál megtisztulva mondhassuk : „A régiek elmultak, ime megújult minden." Ocsa. Mészáros János. Hogy vagyunk a theologiai tanterv-revízióval? A mult őszi konvent visszaadta az egyetemes tanügyi-bizottságnak a hozzá fölterjesztett theologiai tantervet — újabb átdolgozás végett. Jól tette. Mert ez a munkálat nem oldotta meg azt a feladatot, melyet tőle az egyházi közvélemény várt. Mit várt? A theologiai oktatás modernebbé és mélyebbé tételét. Történt ugyan e felé mindkét irányban több üdvös lépés, pl. a tudományos szemináriumok, a magyar alkotmánytan s a közegészségtan fölvétele a kötelező, a szocziologiáé a gazdag választékot nyújtó nem kötelező tantárgyak közé; a paedagógiának alapvizsgai tárggyá tétele stb. De épen abban, a mi a theologiai szakoktatás gerinczét képezi s a minek eddigi tanitási módszere ellen legtöbb kifogás volt az utóbbi időben, t. i. a bibliai tudományok kezelésében csodálatos zárkózottsággal semmi változtatást sem tett, azon kívül, hogy a bibliai nyelvek tanítását, melyet az I. évfolyamon megkezd, a II-ikon egyszerűen beszüntette, nem tudni, pihenésül-e az I. év babérjain, vagy erőgyűjtésül a III—IV. év exegetikai tanulmányaihoz. Ez az egy pont eléggé rávall már magában arra az érzéketlenségre, mellyel a bizottsági tervezet a bibliai tudományokat kezelte. Fáznak maguk a tantervkészítők, miként fázik a theologiai ifjúság, a bibliai nyelvektől és a philologiai módszertől. A mai időben nálunk még a klasszika-literatura tanítását is közöny és ebből származó nehézség bénítja. Pedig a klasszikus-irodalom és kultúra tagadhatatlan eszthetikai élvezetet nyújt. A modern ifjúság mégis mind kevesebb fogékonyságot mutat az antiquitás dolgai iránt. Ezzel számolva, középiskolai tantervünk az egész vonalon enyhíteni kivánja a nyelvi oktatás szárazságát s egyoldalúságát a reális ismeretek bevitelével, hiszen épen ezt akarja a philologia szó is kifejezni a régebbi linguistikával szemben. Igyekszik az antik kort a maga egész külső és belső világában, életfolyásában, fokozatosan bemutatni Ha fölvesz egy írót, vagy korszakot, beállítja történeti keretébe, összefüggésébe, s míg magukat a műveket olvastatja, összefoglalja a bennük kiemelkedő eszméket, gondolatokat, bonczolja nyelvüket a grammatikai ismeretek ébrentartása s fejlesztése végett, megfejti a, bennük előforduló régiségtani, vallási, földrajzi stb. vonatkozásokat, a teljes megértetés végett. Ily módon együtt, egyszerre minden irányú ismertetést ad, melyből ha egyik dolog nem ragad meg, megragad a másik, s valamilyen képe mindenesetre marad a tanulónak az olvasott íróról. Össze merjük-e ezzel vetni a bibliai tudományok mai módszerét s beosztását, hogy megint meg ne gyanúsítsanak e tudományok akadémiai színvonalának középiskolaira való leszállításával? Hiszen azon lehetne kezdeni, hogy nálunk nincs is úgynevezett összefüggő bibliai tudomány, hanem van isagogika (bibi. irod. tört., néhol kánontört.) az I—II. éven, melyet esetleg az egyházjog tanára tanít; bibliai theologia a III—IV. éven, melyet talán az isagogika tanára tanít, de az exegesis a III—IV. éven akkor már legtöbbször külön kézben van, hogy valahogy kapcsolat ne keletkezzék köztük; van héber s némi görög nyelvtan is az I. éven, melyeket azonban — ív a (xij ŐTusp a yéyparcra'. — esetleg csak a főiskolai senior oktat. A bibliai segédtudományok közül (régiségtan, földrajz, a bibliai kor történelme) még a tervezet is csak az elsőt vette fel a nem kötelező, tehát elő nem adandó tárgyak közé. Mi ennek az eredménye? Az, hogy mikor az isagogikát tanulják az ifjak, még nem ismerik a bibliát; mire a bibliai theologiára kerül a sor, még akkor sem ismerik a bibliát, ellenben már szerencsésen elfelejtették az isagogikát. Közbe esik az a kis exegesis, melyhez kevés lévén ugy a nyelvi, mint a tárgyi előkészület is, a „Tömb Szilárdkodás" igazi művészetévé válik. Nincs szárazabb és élettelenebb valami a német exegesisnél. Szóval ismétlődik körülbelül az, a mit Arany Bolond Istókja tett: külön a szótárt, külön a textust. Nem volna-e természetesebb ezeket szoros kapcsolatba hozni, mintsem a német egyetemeken kifejlődött kereteket így betöltetlenül hagyni. A németeknél, hollandusoknál betölti a nagy irodalom; nálunk azonban még az a tartalom is kihull belőlük lassanként, a melyet az iskola beléjük rakott. A biblia is antik irodalom, még pedig nehez olvasmány, mely nem kínál aesthetikai élvezettel, mint a klaszikai irodalom, de nyelvi és tárgyi nehézsége még több. Ez is oly módszer választására int, mely könnyebbé, élvezetesebbé és sikeresebbé tegye tanulmányozását. Ilyen csak az lehet, mely végigvezeti az ifjút a bibliai világon, hogy saját lelki szemével lássa, s e látás közben mindig ott van mellette, hogy a meg nem látott dolgokra is felhívja figyelmét s nyomban készen legyen magyarázatukkal is, mint a jó úti kalauz. így aztán megnyílik és megelevenedik előtte az a félelmes nagy könyv, melyró'Z, Pokoly barátunk találó szavai szerint, tanult eddig is sokat, de belőle minél kevesebbet, mért inkább csak textus-tárnak nézte, melynek tömkelegében csak az egyezményes szótár igazít el. Nem látjuk sehol a bibliának ily elolvastatását, még pedig minél több részében eredeti nyelven elolvastatását elérendő czélul kitűzve a tervezetben. Ez pedig nagy lemondás, mikor még a tantervben sem merik ezt követelni. De hát a tartott konferencziák és készített tervezet után, alig várható most már gyökeresebb változtatás ebben a dologban. Csak egyet tenne meg legalább a tanügyi-bizottság — és ezt még mindig megtehetné — azt, hogy ne zárná el az útját-módját annak, hogy ha valamelyik akadémia tanári kara az előadott módszerrel akarna kísérletet tenni e téren, azt meg is tehesse. Ossza fel a bibliai tudományokat két körre : az i-sőbe, mint előkészítő körbe,