Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-13 / 11. szám

megakasztott, hogy csak Trefort Ágostonnak sikerülhetett 3-szori próbálkozás után a 13—14 év alatt ötször megfésült, vagy jobban mondva annyiszor kivetkőztetett és újból-újból öltöztetett törvényjavaslatot 1883-ban a XXX. t.-ez-ben dűlőre vinni. Ennek 42—45. §-aiban az országban 12 tankerületi főigazgatóság szerveztetett. A legfontosabb és legkényesebb tankerület az egyik erdélyrészi : a nagyszebeni tankerület volt. S mert a miniszter megbizottai (mint kormánybiztosok) rendesen a tankerületi főigazgatók voltak : az 1883-ban negyszebeni tanker. főigazgatónak kinevezett Elischernek ilynemű hatáskörébe jutottak a szász lutheránus, a kétféle hitű román, a délkeleti szélmegyékben és a székelyföldön levő róm. kath.y illetve reform, középiskolák. Mennyi faj, mennyi nyelv, mennyi vallás, és mennyi érdek, mennyi érzékenység, mennyi hagyomány ós főleg a hazafiságnak és kulturának milyen különböző fokai domborultak ki vagy halmozódtak a nagy feladat elé ? !. . . Tulajdoníthatjuk ugyan az akkori szakminiszter érdemének is, hogy e kényes polczon az őrállói tisztre Elischerben találta meg a legalkalmasabb embert; de igazában a Gondviselés predesztinálta őt ide. Mert ő nem csupán csak „látogató" volt s a felvett jegyzőkönyvnek aláírója, vagy hitelesítője ; hanem neki jutott osztályrészéül, hogy a korunk igényeitől akkoriban még oly igen elmaradt középiskoláinkat az előrehaladottabb kor színvonalára emelje. Tankerületi főigazgatóvá való kineveztetése után nemsokára a királyi tanácsosi rangot kapta; de ezt előtérbe soha nem helyezte, fölényét ezzel senkivel szemben nem éreztette. Két évtized multán, 1903. okt. 26-án, úgyszólván kedve ós akarata ellenére, a nagyszebeni állami főgimnázium tanári kara és ifjúsága, az összes tankeriiletbeli állami, felekezeti és községi középiskolák küldöttségeinek jelenlétében, Elischer részére 20 éves főigazgatói jubileumot rendezett, — átadván a tanárkarok emléktárgyát. Ritka alkalom volt ez, mert még akkor 20 éves tanker. főigazgatói ós kormánybiztosi működésre más nem tekinthetett vissza. De ritka alkalom volt kiváltképen azért, mert a tankerület különböző tanárkarainak meleg szeretete, kiváló tisztelete és ragaszkodó jóindulata vette körül az érdemekben "megőszült jubilánst, a ki mindenki irányában igazságos eljárásával, tapintatos fellépésével, megnyerő modorával nemcsak az alája rendelt állami, hanem a különféle felekezeti és községi középiskolák tanárkarait is olyannyira magához fűzte, a mint erre másutt példa nem volt. Ez alkalommal a nagyszebeni magyar helyi lap tele volt olyan reminisczencziákkal, a melyeket a volt érettségisek küldtek be a szerkesztőségnek, — jeléül annak, hogy mennyire ragaszkodtak ezen jószívű emberhez azok, kik az ő vezetése mellett nyerték el az életre boldogító érettségi bizonyítványt. A buktatásokban nem találta örömét. Praxisból kifolyó elve volt, hogy jól kérdezni tudó tanárnak tanítványai általában nem igen bukhatnak meg. Mert a ki jól tud kérdezni, az lélektani alapon tanít, az kiismerni igyekszik a tanuló testi-lelki állapotát, családi körülményeit s más viszonyait; uralkodik tantárgya anyagán, mert otthonos a részletekben és saját egyéni művészettel bír a módszertani alkalmazásokban. A tetszetős alakban, kerekded betűs, jól olvasható írást, tanárnál, tanítványnál mindig nagyon méltatta. Az olvashatatlan, rossz írást pedig jellemgyöngeségnek minősítette. A rongyos, piszkos, bekötetlen tankönyveket és füzeteket kíméletlenül ostorozta, vagy ha úgy tetszik, kifogásolta egész szarkazmussal. S általában a rendnek, pontosságnak s kivált a tisztaságnak, a zeg-zűgig kitérjedőleg, a legapróbb ininucziákig megkövetelője volt. S ha igazgató vagy felügyelő-tanár, egy-egy skrupulusainál restelkedve mentegetőzött, hogy hiszen Ők e körül mindent megtesznek: mosolygó szemekkel felelte: „Hja, kérem, megmondotta Phaedrus Cervus ad Covesben, hogy a jó gazdának száz szeme va,n /" A zenének, éneknek nagy barátja volt. Az iskolai ének- és zenekarokat is meg szokta hallgatni Ilyenkor mindig volt egy-egy elismerő vagy buzdító szava, mondván : „Csak szeressék is barátim a zenét s kivált az éneklést, melyhez mindenki hozzáférhet, kinek emberi hangja van. S akkor — jelentősen pislantván a körülötte levő tanárok felé — a tanár urak is „szelídebbek" lesznek az aoristos, vagy a jóniai dialektus, vagy az ablativus absolutus botlásánál, az algebrai és fizikai képletek akadályainál. No igen, minden tanuló lehet a maga tehetségében egy Orpheus, vagy egy Amphion. vagy egy Árion . . . Reformátoraink is általában mind dal- és zeneművelők voltak, főleg Luther, Zwingli, Melanchton és a többi." — Ezért társadalmi tevékenységében elnöke volt a nagyszebeni magyar dal- és zeneegyletnek is. A vallástani órákat is rendesen frekventálta s ilyenkor nem mulasztotta el a növendékek előtt a valláserkölcs fontosságát az ember legfőbb tulajdonai közé emelni, mondván, hogy a ki nem vallásos, az nem is ember, még az emberi nevezetre sem érdemes. A tanári szobában pedig, vagy a konferencziákon sem szégyenlette a Krisztus evangéliumát, mert kijelentette, hogy a hívő tanár még a mathesis tanításánál is megtalálhatja, ha akarja, a valláserkölcsi mozzanatokat, — hát még a természettudományoknál és így tovább. Ő maga a szeretet, jóság és béke megtestesülése lévén, természetesen minden iskolai egyenetlenkedést, • tanárkari meghasonlást, pártoskodást perhorreskált. A mikor itt-ott ilyenek merültek fel és a hullámok magasra csapkodtak: közbevetésével, mint egy Neptunus uralkodott a háborgó kedélyeken, a nélkül, hogy a „Quos ego ..." hangoztatását vette volna valamikor igénybe. A kinél az igazság volt, mindig a mellé állott, s ilyenkor a védelemben őt semmi tekintet sem alterálta ; paizsát ragadta elő ós segedelmére állt a megtámadottnak, — bár lett légyen az ellenség „legio".. Quid multa? Megérvén tanker. főigazgatósága 25-ik évét, leginkább szemeinek megromlása miatt nyugalomba ment