Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-27 / 9. szám

demokratikus alapon való szervezetének megkövetelése által. A nagy egyházpolitikai elvet, az egyenlőjogúságot nem merev és igazságtalan egyformásításban, hanem lényegében igazságosan és méltányosan igyekezett megvalósítani. Az összes egyházakat és felekezeteket nem tekintette egyformáknak, hanem alapjellemük, belső értékük, tett szolgálataik, nagyságuk s a jövendőre nézve bennük rejlő biztosítékok mértéke szerint értékelte azokat. A szabadságszerető, demokratikus, nemzeti jellegű s a modern állami élettel összhangban élő ref. és ó-katholikus egyházakat többre becsülte, mint az abszolutisztikus, arisztokratikus, nemzetközi jellegű és az állammal elvi és gyakorlati ellentétben álló római katholikus egyházat. Amazoknak megadta a közjogi személyiséget, a nagyobb anyagi javakat s azok tulajdonjogát, míg emezt csak magánjogi testületnek tekinti, kisebb anyagi végkielégítésben részesíti s a templomnak csak a haszonélvezeti jogát biztosítja neki. De azt is ki kell emelnünk, hogy ez a végkielégítés nem szegényes és hogy a nem-keresztyén felekezet, a zsidó hitközség is arányosan részesült benne. Tudjuk, hogy Róma hívei és barátai igazságtalanságról, sőt bántalomról beszélnek. Az állami semlegességnek, az összes felekezetek teljes egyenlőjoguságának sérelmét látják ebben a szétválasztási törvényben. De mi azt hisszük, hogy Kómának ez az elégedetlensége igazságtalan. Meg azt, hogy ez a római elégedetlenség dicséretére válik a szabadság földjének, a bázeli kantonnak, és a svájczi államszövetségnek is elismerést szerez, sőt már is szerzett a modern államok, a 20. század világprotestantizmusa s a szabadság és fejlődés minden barátja előtt. Vajha elismerést nyerne ez az értékes reform a magyar protestantizmus s a magyar állam előtt is ! Vajha követésre találna mindkettőnél ez a példa, mely a szabadság és fejlődés elvét az igazság szellemével összhangzó egységbe foglalta. A teljes szétválasztásra a magyar protestantizmus, a magyar felekezetközi helyzet s maga a magyar állam sincs még megérve. A jelenlegi helyzet azonban tűrhetetlen. Az állam és egyház szétválasztásának problémája pedig hozzánk is közeledik s megoldást követel. Ha egyszerre jönne a nagy átalakulás, nagyobb romlás lenne nálunk, mint Francziaországban. Nem jó volna-e a fokozatos reform bázeli példáját meglátni, megszívlelni és — megvalósítani ? ! A teljes szabadság czélja, a fokozatos reform űtja, az egyenlőség és igazság elve: mintha mind a mi számunkra ragyognának követendő példa gyanánt. Az 1848. XX. végrehajtása és a szekularizáczió kérdésének megoldása egy ilyen reformban történelmi értékű és áldásthozó elintézést nyerhetne! V. J. TÁRCZA. Palóczv László beszéde a reverzálisok mJ ügyében. A mult század harminczas évei vége felé a róm. kath. papság már annyira ment vakmerőségében, hogy az 1790/1: XXVI. t.-cz. 15. § ellenére követelt reverzálisok megtagadása esetén a megyéktől kívánta, hogy kényszerítsék a vegyesházasokat reverzális adására. Mikor ezt a törvénytelen kívánságot a vármegyék nagy része határozottan visszautasította, Laitsák Ferencz váradi püspök, mintegy visszatorlásul, 1839 márcz. 15-én, a kölni és poseni érsekek példájára pásztorlevelet bocsátott ki, a melyben arra utasította papjait, hogy reverzális nélkül a vegyesházasságokat egyházi áldásban ne részesítsék. Két hónappal később azt is elrendelte, hogy az ilyen házasságokat ne a templomban kössék meg, hanem csak a paplakon, s csak úgynevezett passiva assistentiával fogadják azokat el. E pásztorlevél annál sérelmesebb volt a protestánsokra, mert az 1790-iki törvény szerint a vegyesházasságokat mindig a róm. kath. plébánus előtt kellett kötni. Az akkori szabadelvű korszellem meg is botránkozott e pásztorlevél rendelkezésein; nemcsak a protestánsok, hanem maguk a szabadelvű róm. katholikusok is országszerte tiltakoztak ellene. Bihar vármegye — minthogy az országgyűlés akkor éppen nem volt együtt — Beöthy Ödön indítványára egyenesen a királyhoz írt fel a sérelem orvoslása végett. Borsod vármegye is még ugyanezen évben tartott közgyűlésén foglalkozott e pásztorlevéllel, s ez alkalommal mondta Palóczy László, a megye hírneves másodalispánja s országgyűlési követe az alább olvasható beszédet. Az akkori időben hirlapok nem közölhették az ilyen beszédeket; Kossuth „Törvényhatósági Tudósításai" is el voltak nyomva, s így csak kéziratban, egymás példányáról lemásolva terjesztették az elvtársak egymás között a jelesebb emberek beszédeit. Palóczy László beszédének egy ilyen kéziratos példánya birtokomba jutott, s érdekesnek — s sajnos, időszerűnek is — tartom abból az egész beszédet közreadni. * „Előttem szólott Orczy János táblabíró úr abbeli aggodalmát s kérdését, hogy mi lehet oka annak, miszerint az 50 évekig gyakorlott szokás ellenére vegyesházasságoknál az áldás megtagadtatván, a R. Cath. egyházban eddig létezett 7 sácramentumok hattá olvasztattak le, ennélfogva egy új tan, egy új vallási secta keletkezett: véleményem szerint megfejti azon körülmény, hogy ezelőtt 50 évvel, midőn az 1791-ki 26. czikk alkottatott, az eltörlött Jésuiták mély sírjaikban aludtak; az újabb időben azonban újra támadozni kezdvén, hogy szokásuk szerént a világot zavarhassák, a vegyesházasságoknáli áldás megtagadást gondolták ki, s kétséget sem szenved,