Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-27 / 9. szám

badulásod! Csak azok buknak cl, a kik Arra nem tekintenek, a kik azt megvetik! Ne feledd, hogy ha tévedéseid, bííneid miatt rád bocsátj a is az Ur a nyomorúságot, gondoskodott Szabadítódról is. Csak te tekints Reá! Balatoni I. Ref. iskolaközség. Részint az iskolák fenntartásának anyagi nehézségei, részint az iskoláknak kevéssé egyházias szelleme, részint a papság ós a tanítóság egymáshoz való viszonyának nem mindig a legideálisabb volta, bő forrása az újabb időben nemcsak a panaszkodásoknak, hanem az iskolakérdés megoldására irányuló különböző plánumoknak is. Egy ilyen újabb plánum látott napvilágot a Debreczeni Prot. Lap f. évi 5-dik számában dr. Ferenczy Gyula szerkesztő tollából, „Ref. iskolaközség" czím alatt, „Nagy fát mozgat" — mondja maga a czikkíró, a mikor plánumával előáll. S ezt a meggyőződését mi is aláírjuk. De épen azért, mert nagy fát mozgat: az egyház és iskola egymáshoz való szerves viszonyának ősi fáját s. ezt kívánná kidönteni, — a plánum nemcsak megérdemli, de igényli is a vele való foglalkozást. Dr. Ferenczy, utalással a tiszántúli ref. egyházkerület elnökségének a felekezeti iskolák megtartására irányuló törekvésére, abban a véleményben van, hogy a törekvés dicséretreméltó ugyan, de a mai rendszerben czélra nem vezet, mert nemcsak a külső anyagi dolgok, hanem a belső, szellemi okok is hajtják a gyülekezeteket és a tanítókat az államosítás felé. Törekedni kellene tehát tanítóink javadalmazásának az államiakéval egyenlővé tótelére, s alkalmat kellene adni arra is, hogy szellemi tekintetben megnyerjék tanítóink azt, a mit óhajtanak. E szellemi kielégítést dr. Ferenczy abban vélné megtalálni, ha az iskolák élete és adminisztrácziója elválasztatnék a gyülekezeti élettől, s mint a gyülekezetek egyházközséget, úgy az iskolák, az iskolatanító vagy gondnok elnöklete alatt, az iskolába járó gyermekek szüleiből alkotandó külön presbitériummal iskolaközségeket alkotnának, a melyek az egyházi közigazgatásnak megfelelőíeg egyházmegyei, kerületi, konventi magasabb tagozatokba emelkedve, végre a zsinaton találkoznának össze az egyházi hatóságokkal. Sőt kiterjeszteni kívánja czikkíró ezt a rendszert a középiskolákra is, a melyekben egy-egy osztály képezne egy-egy iskolaközséget, az iskolába járó tanulók szüleiből - osztályonként megalakított iskolatanácscsal. Dr. Ferenczy plánumának igazolásául hivatkozik az egyház és az iskola egymáshoz való viszonyának az újabb időben történt nagy általakulására, a papság és a tanítóság bizonyos antagonizmusára, és az autonómiára, a mely azt követeli, hogy „az a testület, amely az egyházban oly fontos szerepet tölt be, mint a tanítóság, a melynek a kezén oly nagy szellemi és anyagi javak fordulnak meg, maga igazgassa magát". Távol van tőlünk, liogy iskoláinknak, tanítóinknak az egyházhoz és lelkészekhez való jelenlegi viszonyát ideálisnak tartanok. Szeretnénk, ha iskoláink s annak tanítói több jogban részesíttetnének, mint részesülnek ez idő szerint. Szeretnénk, ha az egyház és iskola kapcsolatában több szeretet és méltányosság érvényesülne, mint érvényesül ma. De Ferenczy Gyula plánumához nemcsak nem tudunk hozzájárulni, hanem egyenesen tiltakozunk is ellene, mert annak megvalósítása a legbiztosabb út volna arra, hogy egyház és iskola között, egy ideig való torzsalkodás után. végleg megszakadjon az összeköttetés és iskoláink beleszédüljenek, előbb a mindenható állam, azután pedig a hitet, erkölcsöt, hazaszeretetet semmibe sem .vevő s magát még ma „ szabadgondolkodás a

-nak nevező anarkia karjaiba. Tudjuk, látjuk, hogy a tanítóképzés és a tanítók alkalmazásának átalakulása óta más a viszony egyház •és iskola, pap és tanító között, mint volt azelőtt. Tudjuk, látjuk, hogy e viszonynak kedvezőtlenebbre fordulása csak súlyosbodott a tanítói fizetések állami rendezésével. Tudjuk, látjuk, hogy nemcsak a tanítói testülettel rendelkező népesebb, de még a két, sőt egy tanítós gyülekezetek is sokhelyen égnek a tanítóság elfojtott emanczipálási törekvései miatt. De kérdezzük: kedvezőbbre fordulua-e ez a viszony, ha ennek áz állani felé gravitáló s, az egyház alól magát emanczipálni kívánó törekvésnek szabad teret engednének a Ferenczyféle iskolaközségek megalakítása által? A ki nyitott szemekkel vizsgálja a helyzetet s a tanítóság törekvéseit, az az iskolaközségekben nem láthat segedelmet, -hanem csak olyan orvosságot, a mely peior morbo. Szűnjék meg tehát Ferenczy Gyula az egyház és iskola kétágú, de közös gyökérből fakadt fájának egymástól elválasztásától, hanem keressen inkább ő is s. keressünk mindannyian olyan módokat és eszközöket, a melyek által ezt a két ágat még szorosabban kapcsoljuk egymáshoz. Ha a tanítóságnak nehezére esik, hogy a pedagógiában nem nagyon járatos lelkészek az elnökei az iskolaszékeknek: adjunk lelkészeinknek bőségesebb pedagógiai képzettséget. Ha tanítóink, fizetésük, nyugdíjuk biztosítását tekintve inkább tekintik fenntartójuknak az államot, mint az egyházat : keressük meg a módját annak, hogy az ehhez szükséges segély az általános állami dotáczióban rendelkezésünkre bocsáttatván, magunk gondoskodjunk tanítóinktól, hogy érezzék, mint régen, hogy ők nemcsak részben, de mindenestől az egyház testéhez tartoznak. Ha tanítóink úgy érzik, hogy nem nyerték még meg egyházi és iskolai adminisztrácziónkban és törvényhozásunkban az őket megillető helyet: adjuk azt meg nekik. Ha papság és tanítóság ma külön osztályokként áll egymással szemben, külön öntudattal és kiilön érdekekkel: gondoskodjunk olyan lelkész- és tanítóképzésről, hogy ezek az ellentétek, a közös czéltudat s a kölcsönös megbecsülés és szeretet által megszűntettessenek. De ne tegyünk egyetlen lépést sem abban az irányban, hogy a már most is sok tekintet-