Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

nak meg ezen a czímen 700,000 koronánál nagyobb évi megterhelést és a hiány pótlására az államkincstárnak kell évi 1.800,000 korona segélyt nyújtani?! Őszintén mondjuk, hogy mindezekre .nem azért vagyunk kíváncsiak, mert ellenségei vagyunk a r. kath. alsó papság kongrua-rendezésének. Nem is azért, mert lehetetlennek Ítélnők, hogy az egyenlőség és viszonosság törvénye alapján a r. kath. egyház is ma részesülhetne — ha arra valóban szüksége van! — az állam támogatásában, mert hancveniam damus petimuspue vicissium ! De kíváncsiak vagyunk azért, hogy az a homály, a mely a r. kath. egyház anyagi erejét körülveszi, elvégre eloszlattassék és világosan lássuk: mi az, a mire ez az egyház a maga erején képes, s mi az, a mihez az állam újabb hozzájárulása szükséges? Ennek a homálynak eloszlatása evidens érdeke kell, hogy legyen, mind magának a r. kath. egyháznak, mind gróf Apponyi Albertnek ; mert azzal a javaslattal, hogy vétessenek tudomásul a kongrua-bizottság által megejtett előzetes felszámítások és a bizottság és a kormány között történt megállapodások, az összes, ide vonatkozó adatok feltárása nélkül, nem elégedhetik meg, sem a törvényhozás, sem az az adófizető polgárság, a melynek filléreiből évi 1.300,000 korona czéloztatik, segélyképen utalványoztatni annak az egyháznak, a mely, a törvényjavaslatot benyújtó miniszter régebbi nézete szerint „teljesen abban a helyzetben van, hogy ezt a feladatot a rendelkezésére álló eszközökkel a maga körében oldja meg". H. I. (Folyt, köv.) ISKOLAÜGY. Alakítsunk diákotthonokat. Felolvastatott a Kálvin-Szövetség 1908 decz. 9-én tartott estélyen. Hosszú, lanyha béke után elkövetkezett egyházunkra aharczideje. Két oldalról jön a támadás, s veszélyes ránk mind a kettő. A nemzetközi áramlat a nagy tömegek szervezésével kezdette meg munkáját, s most, midőn e téren már eredményeket ért el, hozzá fog a középosztály átgyúrásához, a sajtó, társadalmi egyesületek útján, s ha ez nem megy elég gyorsan, megpróbálkozik a megfélemlítés, a terror fegyvereivel. Ez a nemzetköziség együtt jár a vallástalansággal; ki akarja irtani a valláserkölcsöt, a nélkül, hogy gondoskodni tudna, akarna egy más erkölcsi alapról, társadalmi összetartó erőről. Ezzel az áramlattal a klerikalizmus vette fel a harczot. Szervezkedésénél megfordított a sorrend. Építi egyre-másra a zárdákat, konviktusokat. Felhasználja erre a behozott és behozandó szerzetrendeket, apáczákat. Létesíti a r. katholikus legényegyleteket, társadalmi, tudományos és politikai egyesületeket; kezébe veszi a modern gazdasági fegyvereket ; létesíti a r. kath. papok segélyével a keresztény szövetkezeteket. Vagyis befolyása alá vonja először a középosztályt és azután ennek segélyével vonja körébe a széles néprétegeket. Ha magára marad ez a két áramlat, akkor nem csupán az állami, társadalmi és gazdasági élet lesz kitéve az éles harczok által előidézett megrázkódtatásoknak, hanem egyúttal a protestáns egyházak, a protestáns szellem háttérbe szorulnak, és mi, protestáns hívők, kénytelenek leszünk feltétel nélkül csatlakozni egyik, vagy másik áramlathoz, s ezzel elvész az a szép poziczió, melyet hős elődeink kivívtak egyházunk számára ; megszűnik egyházunk a nemzeti eszme és a vallásszabadság legbiztosabb bástyájaként szolgálni. Munkához kell tehát látnunk. Ezúttal nem akarok részletesen kiterjeszkedni arra, hogy mi a kötelességünk a nagy tömegek megmunkálásánál ; csak utalok arra, hogy nyitva előttünk a tér a népjóléti és gazdasági intézmények létesítésénél. Papjaink, tanítóink ne elégedjenek meg ma már az ige hirdetésével, a szellemi oktatással, hanem vegyék kezükbe a nép gazdasági oktatását, a szövetkezetek útján pedig a nép gazdasági igényeinek kielégítését. Vonják így hatásuk alá a széles néprétegeket. Felolvasásom voltaképeni czélja azonban nem ez, hanem munkásságunk egy másik részletére való felhívás, s e részlet fontosságának méltatása. Azt óhajtom kifejteni, hogy mi a legfontosabb a középosztálynak befolyásunk alá vonására. A jövő nemzedékre kell kiterjesztenünk figyelmünket ; ezt kell előkészítenünk a mnnkára és harczra. A középiskolai nevelés ideje alatt az ifjúság túlnyomó része még a családi körben, annak befolyása alatt él, s ott megkapja úgy a hazafias, mint a valláserkölcsi alapot. Szükség volna azonban gondoskodni ennek betetőzéséről is. Ha ez meg nem történik, az ifjú fogékony lelke könnyen áldozatul esik a szellemi divat hóbortjai által felkapott változó áramlatoknak. Az ezzel járó lelki változások ingadozóvá teszik; elveszti a hitet, a meggyőződés erejét. Nem fog bírni erős jellemmel; czéljául csak az egyéni vágyak kielégítését fogja tartani, nem fog tudni lelkesedni magasabb eszmékért, hazáéi t, vallásért. A család nagyon kevésnél teljesítheti a nevelés ezen befejező feladatát, mert az ifjúság nagv része a gimnázium elvégzése után kikerül a családi otthon, a családi nevelés köréből. Csak pár statisztikai adattal utalok ennek igazolására. A műegyetemen az 1905/6. tanév 1. felében az 1314 hallgató közül 312 volt budapesti, 1002 pedig vidéki; a II. félévben 1233 hallgató közül 294 budapesti, 939 vidéki. 75% tehát vidéki. A budapesti tudományegyetemen az 1905/6. tanév I. felében 6691 hallgató közül 1121 budapesti, 5570 vidéki, II. felében 6068 hallgató közül 1047 budapesti, 5021 vidéki. 83-84% tehát vidéki. A mint ismerjük főiskoláinkat, az ott dívó tanszabadság mellett a családi nevelés a maga befejezését nem kapja meg. Az egyetemek a tananyag nyújtását tartják kötelességüknek, de nem az életre való előkészítést.