Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-05 / 49. szám

az orvost, Gutenberget, a könyvnyomtatót, Wilberforce-ot, a rabszolga-szabadítót és Jézust, a vallásalapítót tünteti föl az emberiség igazi jóltevői gyanánt. Megint új nézőpont és másnemű összefoglalás. Hivatkozhatunk olyan műre is, mely a jelenkor, vagy a közelmúlt XIX. század gondolkodóit tünteti föl, bizonyos szempont szerint csoportosítva. Ilyen Bordeaunak „A jelenkori gondolkozás mesterei" czímű müve. Ez főleg a szocziális kérdés szem pontiából méltatja Stendhalt (Beyle), Tainet, Renant, Spencert, Nietzschét, Tolsztojt, Iiuskint és Hugó Viktort s úgy foglalja össze a XIX. század eredményeit. Eltekintünk most Kim „Síttliche Lebensanschaungen der Gegenwart", Cohn „Führende Denker", Eucken „Die Lebensanschauungen der grossen Denker" czímű smás külföldi szerzők hasonló természetű, tudományos jellegű műveitől. Legfölebb a nagyarányú német „Kulturtraqer" gyűjteményt (Mózes, Jézus, Koperikus, Galilei, Darwin stb.) és a holland Kartog és Boer „Groote Denkers" czímű sorozatát említjük meg, melyek művelt, népszerű jellegüknél fogva Carlyle, Emerson, Szász Béla és Szelényi könyvével közelebbi rokonságban vannak. Csak a részletesség okoz némi különbséget közöttük. Az előbb említeti, müveit közönség számra írt könyvek irányvonalába állítjuk Szelényi művét s úgy állapítjuk meg szükséges ós hasznos voltát. Bevezetésében (5—'7 1.) zűrzavaros korunk kópét jellemző vonásokkal rajzolja meg. Egyszersmind a kor képét visszatükröző gondolkodóknak és íróknak s azok megismerésének jelentőségét tűnteti föl. A korkép hű visszatükrőztetésének vágya bírta arra, hogy nem csak igazán kiváló gondolkodókat és írókat, hanem középszerűbb, de nagyhatású, divatos írókat is ismertessen. Az első írói arczkép (9—20 1.) Böhm Károlyt, a kolozsvári egyetem bölcsészettanárát, a jóformán egyetlen hatalmas magyar bölcsészeti rendszer alkotóját tűnteti föl. A kritikai ós a pozitív bölcsészeti irányt magasabb egységbe foglaló, az ontologia és axiologia iker-egységét megteremtő szubjektív idealizmus rendszerét hűen ós a lehetőségig népszerűen ismerteti. Értjük, hogy miért került Böhm Károly az írói arczképek élére. Nemcsak a tanítványi hála, hanem a nagy gondolkodó iránt való tisztelet, a nagy rendszer értéke s annak nem eléggé ismert és méltatott volta is indokolják az itt nyújtott írói arczképet. Az ifjú magyar keresztyén szubjektivisták is sokat köszönnek Böhmnek világnézetük bölcsészeti megalapozása körül. Kár, hogy idehaza sem méltatták kellőleg. Az is veszteség, hogy a külföld nem igen tud róla valamit. Falckenberg bölcsészettörténetének (Gesch. der neuren Ph.) legújabb, 6-ik kiadásában (1908.), a magyar bölcsészetről szóló szakaszban (547—548 1.) egy szó sincs róla. Csupán Überweg-Heinze nagy újkori bölcsészettörténete emlékezik meg róla. Addig nem is igen vesznek tudomást róla, míg legalább német nyelven is megnem jelenik a nagy rendszer, vagy legalább annak tömör „Grundriss"-sze. Az idehaza való népszerűsítés munkáját gondosan végzi Szelényi rövid ismertetése, míg a részletesebb éstudományosabb ismertetést Tankó Béla füzete teljesíti. Szelényi gondosan felsorolja a Böhm-irodalmat. Az életrajz és az iró fényképe az ismertetés teljességéhez kívánatos lett volna. A második arczkép (21—34 1.) Haeckel Ernőt, a jénai állattan- és élettan-tudóst, a monisztikus világnézet mesterét tünteti föl, fényképpel és életrajzzal. Az élet- és állattani tudomány terén szerzett érdemét, materialisztikus világnézetének, monizmusának hibáit és a keresztyén világnézet ellen való támadásának tévedéseit helyesen emeli ki* A megfelelő magyar irodalomra is utal. A harmadik arczkép (35—56 1.) Ibsen Henrik-ről, a nagy norvég drámaíróról, gondolkodóról és társadalmi reformerről szól. Arányos gonddal méltatja ós bírálja a skandináv óriást. A keresztyénséghez való álláspontját is feltűnteti. A közölt fénykép és életrajz mellől hiányzik az idevágó magyar irodalom jegyzéke. A negyedik szakaszban (57—66 \.) Ellen Key-1, a híres svéd írónőt, az ő szocziális individualizmusát ismerteti, nagyon rövid életrajz és arczkép kíséretében. A keresztyénséggel szemben való tévedését kiemeli. Megfelelő magyar irodalomra — annak hiánya miatt — nem igen hivatkozhatott. Az ötödik tanulmány (67—80 1.) Maeterlinck Móriczot, a belga misztikus gondolkodót, költőt és drámaírót ismerteti s az ő világnézetét bírálja. Fényképet és életrajzot nem ad, a magyar irodalomra is csak általánosságban hivatkozik. A hatodik arczkép (81 — 92 1.) Ernst Ottót (családi nevén Schmidt), az ismert német dráma- és regényírót, a nevelési kérdések ügyes kezelőjét mutatja be. Vallási felfogásáról is szól, röviden. Külön értekezést is ígér. A fénykép mellől hiányzik az író életrajza. Elő irónál nehezebb ilyet adni, de a teljes méltatásnak alkotó részét képezi legalább egy magyar rövid életrajz. A hetedik képben (93—104 1.) Sudermann Hermant, a nagyhírű német regény- és drámaírót ismerteti. A keresztyénség kérdését is érinti A magyar irodalomra is utal általánosságban. A fényképhez egy kis életrajzot is szívesen láttunk volna. A nyolczadik szakaszban (105—130 1.) Tolsztoj Leó írói arczképe tárul elénk. A fényképpel ellátott tanulmányban a nagy orosz próféta életéről csak nagyjában szól. írói tevékenységét tünteti föl. Neo-krisztiánisztikus világnézetet gondosan méltatja. Az idevágó magyar irodalomra, úgy az életrajzi (Berneker stb.), mint az ismertető (Vogüe stb.) részre, valamint a lefordított művekre részletesebben való utalás csak előnyére vált volna a könyvnek. A kilenczedik írói arczkép (120—135 1.) Wilde Oszkárt a neo-cinizmus és esztéticzizmus angol mesterét mutatja be. Világnézetének a keresztyénséghez való viszonyát is méltatja s perve/, felfogását megfelelő bírálatban részesíti. Fényképét nem közli, életrajzából is