Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-05 / 49. szám

a hol az igazság hűséges harczosát a valódi dicsőség hervadást nem ismerő koszorúja várja. Dods egészen utolsó betegségéig fáradhatatlan, meg nem fogyatkozó lelki erővel dolgozott. Elete szakadatlan könyvolvasásból, könyvírásból s könyvkiadásból állott. Megjelent theologiai munkái egy kis könyvtárt alkotnak. Káplán korában írott művein kívül egymás után láttak napvilágot: IsraeVs Iron Age; Mohamed, Buddha and Christ; Isac, Jákob, Joseph; The parables of our Lord (két kötet); The book of Genesis; The first epistle of Corinthians; Introduction to the New Testament; The Gospel of St. John (két kötet); How to become liké Christ; Erasmus and other Essay's; The post exilian Prophets. Utolsó munkája : The Bible: its natúre and origin, melyet 1905-ben adott ki. Ezenkívül állandó munkatársa volt különböző theologiai folyóiratoknak és szemléknek, valamint társszerkesztője a „Harnlbooks for Bible Classes" cz. könyvsorozatnak. Munkáinak rendkívül nagy az olvasóközönsége, csaknem mindenik könyve több kiadást ért s némelyik 30—40 ezer példányban forog közkézen. Mindenesetre izgatja a közönség kíváncsiságát az eretnekség gyanúja, de az bizonyos, hogy az érdeklődő nem dobja félre csalódottan Dods könyvét. Nem talál ugyan benne hit- és vallásháborító részeket, de annál több mély gondolatot, léleképítő igazságot, tapasztalaton alapuló bölcseséget. Abban a nemben, melyben dolgozott, mindig kiválót alkotott. Genesise például remeke a patriarchai kor magyarázatának ; éles elméjének bonczkése alatt mintha magától oldódnának meg a legnehezebb kérdések; természetessé, szinte kikerülhetetlenné válnak az emberi erények mellett a gyengeségek. A Szentírásnak talán legnehezebben magyarázható könyve a Genesis, azonban „Dods erős agya, gyakorlati keze és elhatározott akarata — Prof. W. G. Elmslie méltató szavait használva — a nehéz kérdések zátonyai és sziklái közt biztos kikötőbe vezette az értelmezés hajóját." Hasonló dicséretet érdemel Bevezetéstana, melyet az anyag tömörsége mellett egységes forma jellemez. „Ennél bámulatra méltóbb könyvet alig lehet képzelni — mondja egyik bírálója — ha nem látnók, hihetetlen volna, „hogy 247 oldalon ennyit ós ily világos előadásban el lehet mondani; az olvasó itt kis teremben nagy kincseket talál" Erasmusa széleskörű olvasottságáról, éles megfigyelő- s tisztult, szabadelvű, ítélő-képességéről tesz bizonyságot: Izsák, Jákob, József életrajzában az emberi élet- és jellem nagy kérdéseivel foglalkozik komoly lélektani készültséggel s beható írás-ismerettel. Mohamed, Buddha és Krisztus összehasonlítása, az adatok gondos összegyűjtése, a lényeges és lényegtelen vonások szigorú megkülönböztetése s a párhuzam világos feltüntetése által nyer helyet a világirodalom e nemű híres munkái között. Jézus paraboláinak magyarázata festői irályával, átlátszó értelmezéseivel, az életre alkalmazott találó következtetéseivel biztosítja számára az Irásmagyarázók között a „herezegi rangot". („Marks him out as a prince among the living expositors of the sacrad writings". Christian Leader.) Általában minden munkáját valami eredetiség jellemzi, mely értékét maradandóvá s teremtő szellemét érezhetővé teszi. Kifejezései mindig tiszták s fedik a fogalmat; nem annyira elvontak, hogy csak a tudós által érthetők; jellemei élők, igazak s nem képzelet szülöttei, A bibliai kornak nemcsak külső körülményeit rajzolja a történelem világa mellett, hanem mély ember-és lélektani ismeretével föltárja a szereplő egyének gondolatvilágát, érzelmi állapotát, mint a cselekvények kiinduló pontját. Ezt azután rendkívüli találékonysággal alkalmazza a mindennapi életre. Eszméinek forrása mindig az írás; nagy tudásával, élő hitével annak mélyéről emelgeti föl az igazságokat. Saját gondolatait soha bele nem magyarázza, hanem abból növeli a magáét. De nem engedi a másét sem belekeveredni; nem kell neki csiszolt ékszer, hanem a bánya sötétjéből kikerült nyers érczanyag s feldolgozására egész lénye munkába áll: vallásos lelkének tüze a salakot égeti, elméje, keze a tiszta anyagot művészi formába önti. János evangéliumának magyarázatát ismerjük mi is. A magyar kritika annak idején igen kedvezően nyilatkozott róla s bizonyára érthetetlennek látszik, hogy egy ilyen hiterősitő s ennél még értékesebb munkák szerzőjét miként lehetett eretnekséggel gyanúsítani? Ennek magyarázata a Skót Szabad Egyház akkori forrongó vallás-erkölcsi állapotában keresendő. Dods lelkészi és tanári működése, mintegy 50 esztendő, a mult század második felére, az úgynevezett második renaissance-korra esett, a midőn a régi, vezető eszméket vallásban, bölcsészetben, tudományban, politikában új, hirtelen támadó, nagy zajjal érkező irányelvek igyekeztek háttérbe szorítani. Az átalakulás heves küzdelemmel járt s a tusakodás a kedélyvilág legérzékenyebb oldalán, a vallás-erkölcsi élét mezején volt a legelkeseredettebb. A Skót Szabad Egyház különleges helyzete még inkább fokozta az eilentéteket. Csak pár évvel azelőtt, 1842-ben, szakadt ki a nagy Presbyteri egyház keretéből s hagyta ott állami eredetű vagyonát, jóformán csak azért, hogy hitvallásának gyakorlatában semmi külső befolyás ne gátolja. Képzelhető, mily féltékenységgel őrködtek alkotásuk körül még elő alapitói s mily ügybuzgalommal védekeztek minden olyan mozgalom vagy jelenség ellen, mely látszatát kelthette annak, hogy közöttük nincs egyetértés a hit dolgában s mily szenvedélyességgel támadták azt, a ki a dogmákat érinteni merészelte s ezzel az új egyház békéjét zavarni látszott. A Szabad Egyház — bár nevében hordozta a szabadság fogalmát — nem volt szabadelvű, legalább kezdetben nem, sőt az orthodoxia falai közé vonulva, ridegen kaput zárt az újabb kor követelően zörgető eszméi előtt. Dods azok közé tartozott, a kiket megérintett az új kor szelleme s a kik érezték, hogy ennek tisztító levegőjére föltétlenül szüksége van az egyháznak, ha