Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-21 / 47. szám

lesz újra hatalmas, erős és messze fénylő, ha megfogadjuk a nagy apostol intelmét: hordozzuk egymás terhét s így betöltjük Krisztus parancsát! Dr. K. I. Egy „Esti levél". A dunamelléki egyházkerület fegyelmi bírósága, mint delegált bíróság ítélkezett Zoványi Jenő sárospataki theol. professzor ismeretes ügyében. Fölmentette őt. Bizonyára volt rá oka, máskülönben nem tette volna; jó biztosíték erre nézve maga a bíróság. Erről az ítéletről „Zsolt" a P. H. okt. 28-iki számában „Esti level"-et írt, hit és tudomány alczímen. Megdicsér szépen, annak rendje és módja szerint, hogy milyen liberálisok vagyunk mi, mert megvédjük a gondolat szabadságát és megbecsüljük a tudomány embereit, a kik az igazságot mindennel, még a hittel szemben is megmondják. Ez a gyanús dicséret a mi elítéltetésünk. Mintha azt mondaná: ímhol van egy vallás — melyet Kálvin János csinált —, mely a Krisztus feltámadásának és a Szentháromságnak kigúnj'olását, sőt még „saját alapítójának" gyalázását is „liberálisan" intézi el; vagyis más szavakkal : ezek már túl vannak az efajta ostobaságokon. Álljunk meg itt egy kicsit. Elszomorítóan tagadhatatlan, hogy a „református vallást" igen kényelmes valaminek tartja a közvélemény; de nemcsak a pápás, hanem a református is. Egyhangúlag elismerik felőle, hogy milyen okos, szabadszellemű vallás ez; itt nincs se barát, se apácza, se böjt, se búcsú, sem ez a czifraság, sem az a czifraság, semmi sallang, semmi bornirtság; okos, érthető — nem rémítgeti a népeket ördöggel, pokollal, nincsenek egyházi parancsai, és a mi fő, Krisztusról, Háromságról, a keresztyénség lényegéről mindenki úgy beszól, a hogy épen tetszik; nincs itt semmi megkötöttség, mert itt mindenki „liberális". így szólnak a Zsoltok, s így a pápista milliók. Azok megdicsérnek. Jaj nekünk, hogy szért dicsérnek 1 S emezek, mint legerősebb ütőjüket használják ellenünk, hogy „eretnekségünket" napfénynél is világosabban bizonyítsák. Hát így lenne ez valóban ? Igazán ilyen kényelmes a mi vallásunk a keresztyénség igazságaiban ?! Vádoltak egy theologiai professzort, hogy a legszentebb dolgokat tette volna gúny és kisebbítés tárgyává. Ez a vád az ítélet szerint nem volt bebizonyítható, mert ellenkezőleg, bizonyosan elítéltetett volna. De az „Esti levél" ezt nem mondja ám! Hiszen épen azért dicsér, hogy mintha igaz lenne és mégis liberálisan fogta fel a reforrnátusság. „Személyi részét" igazán liberálisan intézte el. A mai társadalom műveltjeinek szócsöve ez az „Esti levél". Keresztyének ők, mert talán megkereszteltettek valamely felekezet szokása szerint. Használják is a keresztyénséget olykor-olykor egy-egy temetésen vagy esküvőn; — de ne feledjük, hogy kinek-kinek a vallását csak az anyakönyvvezető állapítja már meg, a házasságok is hova-tovább csak jogi alapon rendeztetnek, s a temetéseken ránk vigyorognak majd nemsokára a hamvasztok izzó parazsai, s kigúnyolják a piczi csészékbe tett hamvak testünknek bárminő alakban történő feltámadását. így maradoznak el lassanként a belső érzelmek külső nyilvánulásai, a szervek és eszközök, melyek mint hatások és ható erők a keresztyénséget mutatnák. Hát ebbe a keretbe illeszkedett volna már be a református keresztyénség? Felejtette volna, hogy igazságáért harczoltak a messze múltban apostolai, János és Pál; hitvalló egyházi atyái Tertullián, Cyprián, Ambrosius és Augustinus a mételyező Arius, -Sabellius, Photinus ellen. A mieink ők mindenestől, a kiknek szellemük lelkesítette magyar protestáns őseinket is, midőn zsinataikon oly erősen védelmezték keresztyén igazaikat. A legnagyobb erővel tiltakozunk az ellen a felfogás ellen, hogy mi református keresztyének „liberálisan" ítélkeznénk azok felett, kik gúnyolnák egyházunk alapigazságait. Védekeznünk kell ellenségeink ellen, de egyszersmind „barátainkkal" szemben is. Persze, a mai napi sajtónak és munkásainak, a kik a „szabadelvűség" munkásai, kapóra jön minden oly esemény, mely helytelen világításban dogmaellenesnek látszik (de a mely felett az igazságot megtalálva, igazságosan ítélkeznek), hogy íme a liberálizmus győzött a vallási elfogultságon, dicséret erte a reformátusságnak. Ütni akarnak a bigottérián és dicséretükkel fegyvert adnak ellenségeink kezébe. Még ha dicsérnek is — ölnek. Elítélik a bigottériát, az ostoba és butító babonaságot, de kiveszik a velőt a keresztyénségből, s akkor minket állítanak példányképül, hogy ez az okos vallás, mert nincs benne bigottéria, babona, de bizonyára — velő sem. így vagyunk kétségkívül ismeretesek a műveltek előtt. A saját műveltjeink előtt is. Hallhatjuk elégszer, a hol a műveltek vitatkoznak a vallások felett. De valljuk be őszintén, hogy részben magunk vagyunk az okai a felőlünk elterjedt balvéleménynek. Nagy oka ennek az is, hogy legtöbben nem képesek fölismerni és fölemelkedni a protestáns keresztyénség tisztult és nemes vallási és erkölcsi fokára, a hol már valóban a szellemiség birodalmában vagyunk, s ennek kellene lenni az élet irányítójának, hanem összezavarva a sok túlzást, ferdeséget és keresztyénségtelenséget a keresztyénség tagadásával és elleneseivel, egy kalap alá vonnak minden vallást és hitet, s kinevetnek keresztyént és zsidót egyaránt, illetve semmi különbséget sem tesznek közöttük. De magunkban is rejlik az oka. A vak hittel szemben úgy tüntetjük föl a prot. keresztyénséget, mint a szabadság, tudomány és észszerüség képviselőjét; de rendszerint elfelejtjük megemlíteni, hogy ezek mellett nélkülözhetetlen a bűnbánat, a töredelmesség, a hit által