Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-26 / 39. szám

szerű nép, hanem — elütőleg a többitől — nyers és nyakas is, akár vérmérsékleténél, akár pedig az uralkodó közszellemnél fogva. Azért ismétli a prédikátor, hogy „présbe kell magunkat törni, mig aprók nem leszünk", vagy — százféle példát is mond — „az kell, hogy a prófétától emiitett vasrúd megtörje kemény nyakunkat, hogy összezúzzon és morzsoljon bennünket egészen". „Vadszamárnak gazdája is van." Kálvin a legerősebb kifejezésektől se riad vissza, odavág bottal, odavág, ha kell, — vasdoronggal. Ahelyett, hogy azt mondaná: „ez nem jól van így" következetesen azt mondogatja: „az embernek égnek áll a haja tőle." Ehelyett: „megfeddelek" azt mondja: „arczodba köpök." E helyett: „nincs igazam", azt mondja : „megérdemelném, hogy arczomba köpjenek". E helyett: „az IJr nem szíveli a külsőségeket", azt mondja: „az Úr nem ad ilyesmikre, mintha csak köpne rájuk." E helyett: „rosszak az emberek" azt mondja: „egyik a másiknak kivájná a. szemét, ha a kantárt meg nem rántanák a száján." E helyett: „ez az apa nem jól bánik gyermekeivel", azt mondja: „megérdemelné, hogy gyermekei kikaparják a szemevilágát és orrát kitépjék", vagy pedig: „az ilyenek megérdemelnék, hogy Isten kiszaggassa a fülüket tövéből, hogy a föld alá süllyessze. Ezek valóságos szörnyetegek." így festi prédikátorunk az ő embereit, a kikről beszél, a kikkel beszél és a kiket beszéltet. Színei erősek, ecsete durva, fa — vagy vasdarab és a kép torz hasonlósága hallgatóit hirtelenül megnevetteti vagy pedig elrémiti. Szent Pál az ő szemében is szent, a kiről ő is tisztelettel szól. Mindazonáltal kereken kimondja, hogy szent Pál az Isten törvényével szemben csak „szegény pára". Es ha így bánik az ihletett apostollal, ugyan hogy fog bánni ellenségeivel? Akad olyan ember elég, a ki nem akar gondolkodni, sőt azzal kérkedik, hogy ő mindent lehunyt szemmel fogad el: „óh, én alázatos vagyok — mondja —, mindent elhiszek, a mit hallok!" Mire prédikátorunk így válaszol: „ Lásd, milyen nagy szamár vagy! Istennek gyermekek kellenek, a kik őt ismerik." Ellenkezőleg akadnak olyan gyermekek, a kik felnőttek szerepére áhítoznak (a tulajdonképeni kifejezést nem akarom említeni, olyanok), „a kik még az orrukat se tudják megtörölni", mint mondani szokás es „a kiknek még mához tíz évre is vessző kellene", és mégis „a nagyokat akarják majmolni." Olyanok, minta „csigabigák", „nincsenek megelégedve azzal, hogy kibújtak házukból, nekik még kard is kell az oldalukra •' Azok az asszonyok, a kik férfit akarnak játszani vagy katonásdit, valóságos „ördögök, a kik még az ég angyalait is a pokol tüzére juttatják." Ezek „hitvány szörnyetegek, a kik előtt köpnünk kell, sőt sárral kell őket megdobálnunk azután." — Végre azok a férfiak, a kik az Istent megvetik, . a kik nem állanak ki semmiféle korholásf, „varangyos békákhoz" hasonlítanak, melyek a szúrás helyén csúnya mérget öntenek ; ezek „söpredék nép és mocskos disznók: csak arra valók, hogy kivettessenek az Isten szent templomából". Ezek „disznók, a kik bemocskolják Isten templomát, nem szentegyházba valók, hanem disznó-ólba." Hallgassuk meg még ezt is. A hangnem megváltozik, az érdesség kitöréseit bájos kifejezések váltják föl. Kifogásolja a prédikátor azokat, a kik az isteni tant rózsás keretbe foglalják, de nem ültetik át szivük melegébe. — Istent szereti tyúkhoz hasonlítani, mint, a ki „hozzánk simul, szelíden, lágyan", keblére hív, mint az a szárnyas az ő „kicsinyeit" (ez kedvelt hasonlata). Szerinte Isten „nyájas, szelíd" szavakkal szólít magához, olyan „szeretettel kecsegtet, melynél szebbet még a képzelet se festhet." Isten magához „édesget", magához „csalogat". Úgy bánik velünk mint az atya, a ki ilyen módon beszél gyermekéhez: „Jer, szép sapkát veszek néked; jer édesem, szép ruhát adok rád !" „Kis gyermekek" vagyunk mi Isten szemében. De ez a szó legnemesebb értelmében veendő. Ez édes „beczézgetés", Isten tele van szeretettel. Dédelget minket, mert „kicsinyek vagyunk és gyengék." Bizonyára az ilyen beszédmód nem untatja hallgatóit. Nem csoda, ha feszült figyelemmel csüggnek az ajkán. (Folyt, köv.) Ford.: Dr. Tari Imre. E ü X Y V ISMERTETÉS. Tanügytörténeti és pedagógiai ezikkek repertóriuma 1908-ig bezárólag. (Folytatás.) Barla Jenő. A középiskolai vallástanítás tananyaga. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1900:4 1. stb.) — A biblia az ev. ref. középiskolai vallástanításban. (Pr. Egyh. és ísk. L. 1906:402 1.) Bartha Béla clr. A jogi szakoktatás reformja és a jogakadémiák sorsa. (Debr. Pr. L. 1902:787 1.) — A jogakadémiák és a protestantizmus (Sárosp. L. 1892:542 1.) Bartha Dezső. A szoczializmusról és a vallástanításról. (Erd. Pr. L. 1906:363 1. stb.) Batta István. Szemlélődés az elemi iskolai és középiskolai számtanítás mezején. (Sárospat. L. 1900:728 1. stb. Bartók György. A hellén irodalom jelentősége. (Erd. Pr. Közi. 1873:311 1. stb.) Ifj. Bartók György. Paedagógiai kérdések. A figyelemről. (Erd. Pr. L. 1906:362 1. stb.) Bartók László. Rajztanítás a népiskolában. (Erd. Pr. Közi. 1892:100 1. stb.) — Egészségtan a népiskolában. (Erd. Pr. Közi. 1893:88 1.) Batizfalvi István. Az oktatási mód lényegesebb alapelvei. (Sárospat. Füz. 1862:40 1.) Báthory Gábor. Vallásoktatásunk javítása érdekében. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1893:19 1.) Beeske Bálint. A munkára való nevelés becse, szükségessége, módja. (Sárospat. L. 1893:1009 1.) Bede László. Vallástanárok és a ref. szellemű iskolai nevelés. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1905:307 1. stb.)