Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

így határozza el végre kegyelmesen, hogy olyan érte­lemben intézkedik véglegesen; az ország karai és rendei a királyi kegyben bízva, remélik előbbiekben kifejezett kérésük kívánt eredményét). Tehát Mária Terézia korá­ban is tudták, hogy királyi beleegyezés nélkül nem alkothat­ják meg a magyar jezsuita tartományt. Most meg sem a király, sem az országgyűlés beleegyezését nem kérik. Akkor az országgyűlés kérte, a királynő megtagadta: nem történt meg. Most se a király, se az országgyűlés nem akarja: mégis megtörtént! Vagy akarják? Ezt föl­tétlenül tudnunk kell ! Tudnunk kell, hogy a XX. század elején hátrább állunk-e, mint a XVIII. század derekán ? Meg kell tudnunk, hogy csakugyan annyira úrrá lett-e már a sötétség a világosság fölött?! Emeljék föl egyházmegyéink és egyházkerületeink tiltakozó szavukat állami törvényeinknek Rómából való immár ismételt kijátszása ellen! Egyházunknak a tör­vényhozásban ülő tagjai pedig bírják állásfoglalásra a kormányt. Hadd tudjuk meg, ki a szuverén Magyarorszá­gon : a római pápa s a Rómában székelő jezsuita gene­rális, vagy a magyar király és a magyar országgyűlés ? ! Dr. K. I. Zsilinszky Mihály felügyelő megnyitó beszéde. Elmondotta a bányakeriilet f. hó 8-iki közgyűlésén. FŐtiszteletű és méltóságos egyházkerületi közgyűlés I Egy mozgalmas és küzdelem teljes év lefolyása után, ismét kellemes alkalom nyílik arra, hogy úgy magam, mint elnöktársam nevében is, szívélyesen üdvözölhessem a kerületnek összegyűlt tagjait. De egyúttal arra is, hogy szeretett ev. egyházunknak jól felfogott érdekei, szükség­letei és fogyatkozásai felett tanácskozhassunk. Az Isten házában ájtatos imával fordultunk a világalkotó és fenn­tartó legfőbb hatalomhoz segítségért, hogy közölje velünk a szeretet és igazság lelkét, mely nélkül a mi gyarló munkánk haszontalanná válnék. Most a tanácsteremben fordulok önökhöz, azon kéréssel, hogy közös jóakarattal és buzgalommal méltóztassanak egyházunknak felszapo­rodott bajain segíteni. Fájdalom, a lefolyt évről sem állíthatom, hogy evangéliumi egyházunk kül- és belügyei­ben valami örvendetes változás történt volna; kivéve mégis a régóta vajúdó papi nyugdíj életbeléptetését s ezzel kapcsolatban a közigazgatási költségeknek állami segéllyel való fedezését és egyházi adónknak némi csökke­nését. A fennmaradt nehéz kérdések megítélésénél szük­ségünk van első sorban világosságra, hogy a helyzet komolyságát tisztán felfoghassuk; szükségünk van bölcse­ségre, hogy az egyházunk javára szolgáló eszközöket helyesen megválogathassuk, — és szükségünk van min­denek felett férfias, erélyes cselekvésre és kitartásra, hogy a javítás, építés és védekezés munkájában el ne fáradjunk. — Mindnyájan érezzük, hogy a XX. század nehéz problémák elé állította egyházunkat, melyek elől ki nem térhetünk. Ezeket meg kell oldanunk, a törvény, jog és igazság alapján. Meg kell oldanunk szeretettel, buzgósággal és czéltudatos közös munkával. Fájdalom, hogy a lefolyt évben soraink megritkultak. Elvesztettük a dunántúli egyházkerület hitbuzgó és áldozatkész felügye­lőjét, Ihász Lajost, kinek helyét Véssey Sándor ismert jeles evang. férfiú foglalta el. Amannak elvesztése felett igaz fájdalmunkat, emennek megnyerése felett pedig őszinte örömünket fejeztük ki. Egyházkerületünk elnök­sége részt vett dr. Antal Gábor dunántúli református püspök negyvenéves és a dunáninneni ev. egyházkerület elnökeinek ötvenéves jubileumán, Isten áldását kérve buzgó munkálkodásukra. Küzdő egyház vagyunk, s úgy látszik, ez is leszünk mindaddig, a míg ebben az önmagával meghasonlott ország­ban a tökéletes vallási jogegyenlőség ós viszonosság elvét az országos nemzeti köztudat teljes diadalra nem juttatja. Tudjuk, hogy a XVI. század viharai vallási és politikai darabokra szaggatták hazánkat. A XVII. század kegyetlen ellenreformácziója és ennek hallatlan üldözései belforradalinakat és szabadságharczokat idéztek elő; míg a XVIII. században támadt szellemi visszahatás szellője, szövetkezve a politikai és vallási erőkkel, oly viharrá változott, melynek villámai még a XIX. század­ban is fel-feltünedeztek, míg végül Olaszország állami egységének helyreállításával, a római szentszék elvesztvén világi hatalmát, erejének felmaradt részét a róm. katho­likus egyház restaurálására foidította. Sajnos, hogy ezt nem a haladó kor szellemében, sem a keresztyén szeretet gyakorlásával, hanem az újkori tudományosságot kárhoz­tató syllabusok és dekrétumok kibocsátásával és más keresztyén egyházak jogkörének sérelmével tette. Mindenesetre feltűnő, hogy Róma ezt akkor teszi, mikor Európa művelt népei és fejedelmei a közbéke fenntartásán fáradoznak; mikor nemcsak Oroszország, hanem még Törökország parlamentje is, a vallási szabad­ság biztosításával igyekeznek alkotmányaikat kiépíteni. Ezen irányzattal és üdvös igyekezettel szemben a Vati­kán, a vallási szabadság sérelmével, beleavatkozik más államok belügyeibe; sőt a hazai vegyesházasságok csa­ládi szentélyébe is. Nem akar tudomást venni arról, hogy Magyarországnak megvan saját polgári házassági törvénye, mely egyedül van hivatva bármely házasság érvénye felett dönteni. Nem akarja figyelembe venni a magyar állam szuverénitását és a király tetszvén}T jogát, mely nem engedi meg, hogy bármely külföldi hatalom dekrétumai megzavarhassák a békében együtt élő pol­gárok nyugalmát. Szivesen elismerjük a hazai római kath. főpapságnak abbeli érdemét, hogy a mult évben oly nagy háborúságot előidézett „Ne temere" féle pápai dekrétum visszavonását kieszközölte. Én magam is hajlandó voltam tapsolni a sikerhez; mert nem vagyok barátja a belháborúnak s annál kevésbbé ellensége bármely törvényesen bevett vallásfelekezetnek. De mikor a bölcsen visszavont dekrétum helyett kibocsátott „Provida" kezdetű új dekrétumhoz csatolt utasítást elolvastam, akkor a legkeserűbb érzéssel kellett tapasztalnom, hogy itt egy czukros takaróba burkolt méreggel van dolgunk, mely egyházunk gyengébb tag­jainak irtására, vagy elhódítására van készítve. A valóság az, hogy „a gazt lenyesték", de csak azért, hogy még „bujább hajtásokat" növesszen. Nem irtották ki gyöke­restül a bűnt. Mert társadalmi bűnnek tartom azt, ha valaki ennek az országnak különböző vallású és nyelvű fiai közé iiszköt dob, mely alkalmas a szenvedélyek felgyújtására. A szóban levő utasításnak sem tartalma, sem alakja nem alkalmas arra, hogy a vallási és társadalmi békét elő­mozdítsa. Nem egyéb az, mint a inult század negyvenes éveiben felidézett harcznak lelkiismeretlen ismétlése, melyet azonban az akkori művelt róm. kath. világi állam­férfiak bölcsesége megszűntetett. Szeretném hinni, hogy a most indított vallási hábo­rút hazafiasan és keresztyénileg érző világi róm. kath.

Next

/
Oldalképek
Tartalom