Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

intelligenczia bölcsesége most is megszünteti; szeretném remólleni, hogy a kormány élén álló államférfiak, a magyar állani belbékéje ós nyugodt fejlődhetése érdekében gátat fognak Vetni a terjedő veszedelemnek... De mikor azt kell látnom, liogy a kormány és a törvényhozó testület némasága helyeselni látszik a vegyesházasságok ügyében kiadott instrukcziót; mikor olvasom azokat a beszédeket, melyek a róni. kath. egyház elnyomásáról, a vallásnak politikai pártharczokba való beviteléről, szervezett hadseregről és gyilkos fegyverekről szólnak: akkor arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy itt a békés haladás megzavarását nem tekintik bűnnek. A szóban levő pápai dekrétum, illetőleg a főpapi instrukczió, középkori felfoggással, szerencsétlen tévelygőknek mondja a vegyesházas feleket. Ezért rájuk uszítja a házasság szentségét nem tisztelő szolgáit, s megparancsolja nekik, hogy „semmi fáradságot nem sajnálva, arra törekedjenek, hogy buzgólkodásukkaL eszélyességükkel és leleményességükkel az ilyen eltévedett juhokat jobb meggyőződésre vezessék! Azokat a katholikusokat pedig, a kik ilyen házasságra lépnek, alkalmas időben intsék, hogy bűnbánatra indíttatva, a magukra és gyermekeikre vont veszedelmet elhárítani igyekezzenek ; főként pedig a gyermekek kath. neveléséről gondoskodjanak". Ez az instrukczió ravaszul arra is figyelmezteti a magyar róm. kath. papságot, hogy ámbár a polgári törvények és iskolai szabályzatok a gyermekek róm. kath. neveltetését nehézzé teszik, attól ne ijedjenek meg, mert a tapasztalás bizonyítja, hogy az nem lehetetlen. Tehát csak rajta! A világi törvényt ki lehet játszani! Mindez a hívek „lelkiismeretének és üdvének" ürügye alatt történik. Ezek az urak figyelmen kívül hagyják azt a lélektani igazságot, hogy a lelkiismeretbeli meggyőződés olyan kizárólagos egyéni és lelki szentély, mely nem tűr semmiféle beavatkozást és semmiféle külső kényszert, még akkor sem. ha az Rómából jön. Az pedig axióma, hogy a ki mások lelkiismeretének szent meggyőződését nem tiszteli, az másoktól sem követelheti, hogy az övét tiszteljék. Főtisztelendő és Méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés ! Azt gondolom, nem szükséges önök előtt bizonyítgatnom, hogy a fent említett utasítások, melyek a vallásos lélek szabadságát veszedelemnek és bűnnek minősítik, nem alkalmasak a béke fenntartására, mert sértik másoknak lelkiismeretét, mert a nép lelkéből kiirtják a törvény iránti tiszteletet és inert megmételyezik a magyar társadalomnak azon rétegeit, melyek a krisztusi szeretet magas erényét többre becsülik, mint a római és tridenti határozatokat. Nekem úgy látszik, hogy Róma nagy tévedésben van, mikor a keresztyénség veszedelmét a vegyesházasságban élő protestánsokban keresi. Túlbuzgalmában nem veszi észre, hogy a legkatholiknsabb országokban, igazhitű katholikus nép nyilt harczban áll, — nem a keresztyénséggel, hanem a klerikalizmussal, mely Barczelonában és Portugáliában, Párisban és Rómában egyaránt gyűlöletessé tette magát. Nem a hazai eretnekek, hanem a róm. kath. vallásban nevelt népek ébredése fogja kitörésre bírni azt a hegyet, melynek lávája első sorban azokat önti el, a kik ina hatalmaskodnak. A magyarhoni protestánsok híven ragaszkodnak evangéliumi vallásukhoz, törvényben biztosított szabadságaikhoz és jogaikhoz ; de sohasem tévesztik össze az égi származású keresztyén vallást a földi és nagyon is emberi szervezettel és annak hatalmi törekvéseivel. A míg az első előtt tisztelettel meghajlanak, addig a másiknak ellene szegülnek. A protestáns ev. egyház elöljárói sohasem adtak ki — és mint a lelkiismeret szabadságának őszinte tisztelői — nem is fognak kiadni olyan rendeleteket, melyek a polgári törvényt vagy bármely más felekezetnek törvényes jogait és szabadságát sértenék. A mi czéljaink és törekvéseink sokkal magasabbak, semhogy az országot vallásfelekezeti torzsalkodásnak színhelyévé akarnók változtatni. A mi kívánságaink abban Összpontosulnak, hogy az 1848: XX. t.-cz. egész terjedelmében, becsületesen végrehajtassék, és egyházi életünknek természetes és jogos fejlődését, régi kiváltságok és ezekből folyó szégyenletes adóztatások ne akadályozzák ... Mi nem emlegetünk kardot és puskát, mint hatalmas róm. katholikus testvéreink nagygyűlésének némely meggondolatlan szószólói csak nemrégen tették. Nem hirdetjük, hogy az Úristen csak róm. kath. embert fogad be a mennyországba, melynek kapukulcsa Szt. Péter kezében van letéve.; hanem őszinte nyíltsággal és hazafias aggodalommal mutatunk reá azon visszás állapotokra és túlhajtásokra, melyek állandóvá, akarják tenni az országnak önkínoztatását. Mi bízunk az igazi keresztyénség, az igazi humanizmus, az igazi felvilágosodás diadalában, minden gyűlöletes türelmetlenséggel szemben. Bízunk hazai törvényeink erejében, a lelki s'abadság és felebaráti szeretet hatalmában. De bízunk az igazság Istenének segítségében is. Mindnyájan érezzük, hogy sok a mi bajunk, melyet el kell hárítanunk, sok a mi sérelmünk, melyet meg kell szűntetnünk, és valljuk meg őszintén : sok a mi mulasztásunk is, melyet czéltudatos és kitartó munkával kell pótolnunk. Önámítás volna, ha minden bajainknak forrását csupán a pápai dekrétumokban keresnők. A valláserkölcsi hanyatlás okait, a külső körülményeken kívül, önmagunkban is kell keresnünk és találnunk. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy belső bajaink megszűntetése czéljából, üres sopánkodás helyett, a komoly cselekvés terére lépjünk. Karoljuk fel népünk szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeinek lelkiismeretes gondozását, és a költővel szólva: „A mit az ész é.s kéz kivívhat, ne várjuk mástól, mint szerencsdíjat/' Mentsük meg azt, a mi még menthető és építsük ki egyházalkotmányunk hiányait a haladó kor követelményei szerint, a társadalmi és jótékonysági intézmények szaporításával. E tekintetben a művelt külföld dicséretes példával jár elől. Legújabban Lutherunk erélyes társa, Kálvin János reformátor négy százados emlékünnepe alkalmából, Genfben oly belmissziói tevékenységnek voltam tanúja, mely a protestáns papság, a protestáns nők, a protestáns iparos és felsőbb tanuló ifjúság bevonásával bámulatos eredményeket mutat fel. Hogy a mi hazai evang. híveink e tekintetben mennyire el vannak hagyatva, arról a mi egyházi viszonyainkról szóló statisztika adatai szomorú tanúbizonyságot tehetnek. Azok a rideg, néma számok rettenetes vádat emelnek ellenünk! Gondos utánjárás folytán arról győződtem meg, hogy Magyarországon a protestáns nép évtizedek óta számban és erkölcsben hanyatlik és pusztul! Az áttérések táblázata azt mutatja, hogy egyedül a két protestáns egyház s ezek között is a mi ev. egyházunk veszít legtöbbet. Ki és mi ennek az igazi oka? ezúttal nem kutatom. De kötelességemnek érzem, hogy erre a kerületi közgyűlés figyelmét felhívjam, és egyúttal megkérjem, hogy mivel az említett kedvezőtlen statisztikai adatokban nyilatkozó hanyatlás az egész egyetemes ev. egyházra vonatkozik: méltóztassék a legközelebb tartandó egyetemes közgyűlést felhívni; hogy szakértők segélyével, a rendelkezésünkre álló összes adatok alapján, intézkedni szíveskedjék, nrra nézve, hogy a pusztulás okait és tényezőit kideríteni és ahhoz