Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

„Magyar jezsuita tartomány." Tomcsányi Lajos páter nagy örömmel adta hírül az „Alkotmány" szeptember 8-iki számában, hogy a jezsuiták társaságának Rómában székelő generálisa, „hogy a magyarok iránt érzett rokonszenvét megmutassa, őszentségének kegyes beleegyezésével, a magyar jézustársaságiakat az osztrákoktól elválasztotta s külön magyar tartományba egyesitette". Ezt a legújabb „nemzeti vívmányt" hírül hozták napilapjaink is, a nélkül, hogy észrevették volna, hogy a római generális „rokonszenvének" eme megnyilatkozásában állami törvényeinknek milyen körmönfont kijátszása s az államhatalom elidegeníthetetlen részét képező főkegyúri jognak milyen megsértése foglaltatik. „Bekebeleztettünk a pápai birodalom «legsötétebb Afrikájának», a Jézus-társaságnak területi, lelki-igazgatási hatalmi szférájába" — írja az egyik legtekintélyesebb napilap — „de ezzel az «.államcsínnyel* nem esik komolyabb csorba állami önnállóságunk, nemzeti függetlenségünk féltve őrzött integritásán." A kik a történtekben semmi egyebet nem látnak, csak a .„fekete internaczionále", a „klerikális reakezió" térfoglalását, azok nem ismerik állami törvényeinket. Nem ismerik nevezetesen az 1715 : 102 t.-cz.-et, melynek 3. §-a szerint: „Amodo autem imposterum, collegia et claustra quorumvis religiosorum, sine necessitate reipublicae et benigno regiae majestatis assensu, non augebuntur." (A jövőben pedig semmiféle szerzetesrend és zárda sem szaporíttatik állami szükség és a királyi fenség kegyes beleegyezése nélkül). Nem tudják, hogy több törvényünk szól is egyes szerzetesrendek beczikkelyezéséről, így az 1723:96, 1729:50, 1741:65, 1765:42, 43 t.-cz. Már most hogy áll a jezsuiták dolga? XIV. Kelemen pápa 1773. július 21-én kelt „Dominus ae Redemptor" kezdetű brévéjével a jezsuita rendet föloszlatta. így a rend Magyarországon is megszűnt. VII. Pius pápa a napoleoni háborúk lezajlása után való időszakot alkalmasnak találta a jezsuita rend visszaállítására. 1814. augusztus 7-én kelt „Sollicitudo omnium ecclesiarum" kezdetű bullájával meg is teszi ezt. Hazánkba azonban csak négy évtized múlva teszik be lábukat. Az abszolutizmus zavaros korszakát a hazaíisággal épenséggel nem vádolható Scitovsky herczegprimás* arra használja föl, hogy 1853-ban meghívja a jezsuitákat Nagyszombatba. Azóta vannak újra hazánkban. Tényleg itt vannak; de mindennemű törvényes jogalap nélkül. Jól tudták, hogy ehhez a király és az országgyűlés beleegyezése lenne szükséges. Az elmúlt évtizedekben nagyon jól tudták azt is, hogy erre nem számíthatnak. Ezért meg se kísérelték törvényes befogadásukat: reczepcziújukat kérni. „Most, midőn máskép alakultak a viszonyok", mint * Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy már 1849-ben részt vett az osztrák püspökök bécsi értekezletén. Tomcsányi páter is igen jól mondja, mikor egykori kalksburgi tanítványuk került a kultuszminiszteri székbe, elérkezettnek látták az időt a végleges berendezkedésre. Noé módjára azonban előbb egy galambot bocsátottak ki, hogy megtudják, kiszállhatnak-e a megtűrtség vizein lebegő bárkából a törvényes jogalap szilárd szárazföldjére. Szárnyra bocsátották most egy éve azt a hírt, hogy a jezsuiták reczepcziója hamarosan megtörténik. A közvéleményben országszerte megnyilatkozó ellenszenvet, sőt, határozott tiltakozást hallva, hamarosan megjelent a hivatalos czáfolat is. Nem ismeri a jezsuitákat, a ki azt hiszi, hogy az ilyen kudarcz meghátrálásra készteti őket. Sokkal jobban ismerik ők az ő embereiket, semhogy ne tudnák, menynyire számíthatnak rájuk. Látták, hogy sietniük kell, mert nagy tanítványuk székét is veszedelem fenyegeti, minisztertársaiéval együtt. A közvélemény mult évi megnyilatkozásából azt is látták, hogy reczepcziójukat hiába kérnék: bármint erőltetnék egyesek, a kormány nem merne előállani véle. Más utat eszeltek tehát ki: római generálisukkal elválaszttatták magukat az osztrákoktól s megalkottatták a magyar jezsuita tartományt. Bíztak abban, hogy ezzel a nemzettel nemzeti színű ruhába öltöztetve mindent el lehet fogadtatni. Biztak abban is, hogy a mostani kormány, ha törvényes befogadtatásuktól fél is, de hivatalos formában való megalakulásuk és Róma ellen már nem mer föllépni ! Nem kérték tehát reczepcziójukat, hanem bevégzett tény elé állították a kormányt és az országot! Jól tudták, hogy törvénytelenséget cselekesznek. Nagyon jól tudták, hogy róm. kath. egyházjogászok is egyértelműleg vallják, hogy hazánkban bármely szerzetesrend csak a király és az országgyűlés beleegyezésével alakulhat meg.* Hisz Tomcsányi páter közli is az 1741-iki országgyűlésnek Mária Terézia elé terjesztett óhaját, melyben azt kérték, hogy «circa dividendam provinciám religiosorum Societatis Jesu sua Regia Majestas superiores dicti Religiosi Ordinis semet benigne audituram, ac sic demum ulteriorem eatenus dispositionem facturam clementer resolvit; sperant igitur Status et Ordines Regni de benignitate regia demissi in praemissis postulati sui cupitum eíFectum» (a Jézus-társasági szerzetesek tartományának fölosztása felől ő királyi felsége az említett szerzetesrend elöljáróit hallgassa meg kegyesen és * L. Dr. Szeredy József v. pécsmegyei áldozár s jogtanár „Egyházjog"-át (1874), 1266 1.; dr. Kőnek Sándor v. budapesti egyetemi tanár „Egyházjogtan kézikönyvé"-t (1871), 422. 1.: „hazánkban mindazonáltal régibb és újabb országos törvények, jelesen pedig az 1715 : 102. t.-cz. s szakadatlan gyakorlat szerint szerzetes intézeteket az országba behozni és alapítani csak királyi engedelemmel lehetséges ; sőt nem hiányzanak példák, hogy főleg a mult században több szerzetrendnek honunkbani elfogadása az országgyűlésen eszközöltetett, ... ós hazánk jelen kifejtett alkotmányosságánál fo^va a legislativa ebbeli hozzájárulásának szükségessége minden kétségen kívül van ; a miniszteri ellenjegyzés és azzal járó miniszteri felelősség nem kerülhetvén ki ez iigybeni közreműködését. "