Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-12 / 37. szám

vinni. Az a legnagyobb tisztelet, a mit azokkal szemben tanúsíthatunk, kik Isten igéjét szólották nékünk, ha elvezéreltetjük magunkat vélük a testté lett Ige megismerésére, a Jézus Krisztusért folytatott munkára és küzdelemre, ki tegnap és ma s örökké ugyanaz. S megtiszteljük őket azzal, ha munkásságuk és küzdelmeik szemlélete megújítja bennünk azt az örvendetes bizodalmat, hogy olyan munkálkodás nem hiábavaló és Jézus ügye mindenkor diadalmaskodik. Milyen csoda szövi a világtörténelmet! Még egyszer idézem Carlyle-t: „Ha Luther — úgy mond — máskép cselekedett volna Wormsban, mint a hogy tett, az egész világ máskép alakult volna". Valóban, azon a birodalmi gyűlésen valami nagyobb drámai feszültségű pillanatról van szó, mely mintha előre éreztetné, hogy tőle függ majd a világtörténelem iránya. Mennyivel igénytelenebbnek látszik az a jelenet, mely az ostromló Farel és a tétovázó Kálvin közt játszódik le Genfben. S mégis éppúgy el lehet mondanunk: ha Kálvin máskép cselekedett volna Genfben, mint a hogy tett, a világ mássá lett volna. És ebben rejlik a csodás dolog: a világtörténelem menetét egy német szerzetes lelkiismeretének harcza, egy bátortalan franczia menekült engedelmességének áldozata szabja meg, vagy — helyesebben mondva — a világtörténelmet nem az emberi elhatározások ós szenvedélyek véletlensége, hanem az isteni gondolat végzése, Krisztus országának és üdvének megvalósulása irányítja s Isten felségjoga, hogy ahhoz egy német szerzetest és egy elűzött tudóst válasszon. Ezek az isteni gondolatok mindig győzedelmeskednek, ha mi vagyunk is alájuk vetve. A ki Krisztus szolgálatába szegődik és Lelkének oltalma alatt marad, az véle győzedelmeskedik és győzelme jeleit magán viseli még akkor is, ha elesik, vagy meghiúsulnak is azok a tervek,melyekkel ezt a győzelmet el akarta érni. Isten országának czélja és vége emelkedés, nem hanyatlás ! A reformáczió nagy áramlata két forrásból fakadt, melynek egyike Szászországban, másika Svájczban eredt. Különböző természetűek azok szerint a népek szerint, a honnan származtak, azok szerint a személyiségek szerint, kik zászlóvivőik voltak és a szerint az irány szerint, melybe fejlődésük terelődött. A siker és a hatalom szempontjából mérhetetlen nagy kárnak tarthatjuk, hogy ez a két irányzat nem egyesült. Helyeselhetjük Merle d'Aubigné szavait: az a kéz, mellyel Luther a svájcziakat Marburgban visszautasította, a bal keze volt; az, a mellyel később a wittenbergi egyezményt aláírta, a jobb keze volt. De abból a különválásból nagy áldás is fakadt: az evangéliumi egyházi alakulatok mérhetetlen gazdagsága, a keresztyén hitéletnek és életmódnak bő változatossága fejlődött, mely az evangélikus népek mindegyikénél sajátos alakot öltött. A mi Istenünk valóban az egységnek és egyetértésnek, de nem az egyformaságnak az Istene! Kálvin nagy és lángoló eszméihez tartozik az egyház egységének ápolása is : „Országokat és tengereket bejárnék, hogy azt létrehozzam, nyakamat is odaadnám, hogy megvegyem s szeretném, ha az angyalok az egyházak egységének harmóniáját zengenék az égben." De a protestáns egyházak egyetértése ne a külső formák s a szervezet hasonlóságában és rokon hagyományban jusson kifejezésre: abban a mélyebb dologban rejlik az, hogy Krisztus szóban és cselekedetben tiszteltessék és megdicsőíttessék. Tartsa meg mindegyik felekezet megkedvelt sajátosságát, különbségéit, történeti fejlődését. De mindannyian, kik Krisztust szeretjük, nyujtsuk kezünket egy oly közösséghez, mely sokkal mélyebben gyökeredzik, semhogy ezek a különbözőségek meg tudnák bontani. Ha a fölemelő egyházi ünnepség eme napjai a keresztyén öntudatból csak annyit ébresztenek is föl bennünk, hogy Isten összes gyermekei, egyházak, népek, nyelvek Isten és Fia dicsőítésének nagy harmóniájában összeforrjanak, úgy áldást hoztak reánk, mely tovább is működik, új reménységet, új kilátást nyújt nekünk arra a nagy órára, a mikor minden nép térdet hajt és minden nyelv Istennek és Krisztusnak dicséretét zengi. Amen. Ford.: Dr. IC. I. KÖNYVISMERTETÉS. Tan ügy történeti és pedagógiai czikkek repertóriuma 1908-ig bezárólag. (Folytatás.) Szinnyei Gerzson. Vázlatok és képek a sárospataki ref. főiskola XVIII—XIX. századi életéből, a nemzeti élet keretében. (Sárospat. L. 1885:142. 1 stb.) — Koinenius Amos János művei, melyek Sárospatakon készültek és részben itt ki is nyomattak. (Sárospat. L. 1892:386 1.) — Kövy Sándor életrajza. (Sárospat. L. 1893: 1031. 1.) — A sárospataki iskola alapítása és első pártfogói a XVI. században. (Sárospat. L. 1901:289. 1. stb.) — Adalékok a sárospataki ref. főiskola történetéhez, az 1618-iki rendszabályok. (Sárospat. Ref. L. 1900: 450. 1.) — Alistali Farkas Jakab, egy eddig ismeretlen XVII. századbeli író. (Figyelmező 1870:34. 1) Szlávik Mátyás. A halle-wittenbergi Bibliotheca Hungarica rövid ismertetése. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1882: 525. 1.) Szöts Farkas. Egyetemi protestáns theologiai fakultás. (Prot. Szemle 1900:313. 1.) — A budapesti theologiai akadémia félszázados múltja. (Prot. Szemle 1905:493. 1.) Szűcs István. Visszaemlékezés a debreczeni kollégiumi deákok mult századi élelmezésére. (Debr. Pr. L. 1888:338. 1. stb.) Tabajdy Lajos. Egy érdekes végrendelet 1689-ből. (Lónyai Anna fejedelemasszony hagyománya a szatmári kollégiumnak és másoknak. (Debr. Pr. L. 1897:31. 1.) Tanári fizetés. A ref. egyetemes konvent felirata a képviselőházhoz a ref. felekezeti tanárok és tanítók fizetésének kiegészítése tárgyában. (Debr. Prot. L. 1903 : 755. 1.) Tanterv-) avaslat a tiszántúli ref. gymnasiumok számára. (Debr. Pr. L. 1881:123 1. stb.) Tanügyi törvényjavaslat az elemi oktatásról. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1848:1017. 1. stb.) Thaly Kálmán: II Rákóczy Ferencz a tolcsvai malmot átadja a pataki kollégiumnak. (Figyelmező 1877 : 288 1.) Könyves Tóth Mihály: A debreczeni tudományos küldöttség. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1892: 7 1. stb.)