Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-29 / 35. szám

Szászváros, Székelyudvarhely) az egyházi törvény intéz­kedését vélik fentartandónak, a budapesti theologiai akadémia és a debreczeni református főgimnázium ezt az intézkedést még kibővíteni kívánják azzal, hogy a kinél az egyházi törvényben említett feltételek egyike sincs meg, az is választható az esetben, ha külön vallás­tanári vizsgát tesz, úgy, hogy e két vélemény szerint a törvényben ideiglenesen biztosított három jogczím mellé még egy negyedik, t. i. a vallástanári vizsga letevésével nyert jogczím járulna. Néhány intézet (Csurgó, Hódmező­vásárhely) a rendes lelkészi oklevél mellé valamely közép­iskolai szakcsoportból megszerzendő középiskolai okle­velet is kívánnak; más intézetek (az erdélyi igazgató­tanács) theologiai magántanári képesítéstől vagy közép­iskolai oklevél birtokától teszik függővé a vallástanári jogosultságot, melyhez két intézetünk (pápai főgimnázium, pápai theologiai akadémia) a bölcsészettudori oklevelet is, mint jogczímet biztosító feltételt is hozzáteszi. A legtöbb intézet azonban (budapesti főgimnázium, debre­czeni theologiai akadémia, Hajdúnánás, Kecskemét, Kisújszállás, Kunszentmiklós, Máramarossziget, Zilah) külön vallástanári vizsga letevését kívánják, inely alól egyes intézetek (Békés, Hajdúböszörmény, Mezőtúr, Sáros­patak, Szatmár) csak azokat kívánják mentesíteni, kiknek valamely középiskolai szakcsoportból tanári oklevelük van. Látni való, hogy tarka változatosságban nyilat­koznak meg a vélemények, melyek közül azonban mégis kidomborodik kettő, t. i. egyik, a mely valamely közép­iskolai szakcsoportból oklevéllel bíró lelkész-jelleggel bíró egyénnek megadja a jogot a középiskolai vallás­tanárságra, másik, mely külön középiskolai vallástanári vizsga letevéséhez köti a pályázhatást s az állás-elfog­lalhatás jogát. (Folyt, köv.) TÁRCZA. Post tenebras lux. (Cantate a Kálvin-ünnepélyre.) Irta Roejvrich Henrik. (Folytatás.) Recitator. Már összecsapnak. Dúl harczszenvedély. Alt solo. Igazságod ne hagyd, nagy Istenünk! Néped győzelmet Tőled hisz, remél. Igéd örök, mi ha el is veszünk. Recitator. Genéve a hit tündöklő csillaga, Tanácsa törli a misét. Győz, győz a Krisztus lelkesült hada! Genéve, a pálmát elnyeréd!. Sopran solo. Fel, polgárok, nők, ifjak, öregek ! Ragyog Szent Péter temploma. Szívből Urunknak hálát zengjetek ! Fel, fel! Zúgjon víg harsona! Énekkar. Dicsőség Néked, Istenem! Ujjong szívem Új hit tüzén. Királyok áldják szent Neved! Neked, Neked Éneklek én. Imádlak buzgón, Istenem, E szent helyen. Uj hit emel. Igazságod magasztalom. Vigasztalóm, Nem hagylak el! Recitator. Genéve-ben a hit újra ébredett. Ki tudja mondani, mi lesz vele ?! — Ne félj, Genéve ! Az Úr véd tégedet, ím' jön már embere: Már jön Kálvin, dicsőn. Hitével, nagy tüzével fölemel. Segít Szentlélek a gyengélkedőn. Te erős vár leszel. Világit majd hited Európa egén. Hódítsz nagy népeket Igédnek erején. Kollégium oktatja fiaid, Akadémia hinti a tudást, Az éjbe szórja fénysugárait, Elűz minden vakhitet, babonát. Sopran solo. Vigyázz Genéve, őrizd kincsed, hited! Ellen elnyomva bár, Csak pillanatra vár, Ravasz, kiront, mikor nem is hiszed. Az ég borult, sötét, Hord vészes felleget. Ne félj, az Úr ha véd, Elveszned nem lehet. Recitator. Tudod, Genéve, a hit mily drága kincs, Szeress, szeress, adj másnak is, ha nincs! (Vége köv.) Francziából fordította: Dr. Tari Imre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom