Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-22 / 34. szám

tapasztalá szabadító, áldó kegyelmét. Tapasztalá, hogy „csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm" (Zsolt. 30.fi). A síró panasz ntán szárnyaló himnusz kel ajakán: „Én pedig éneklem a te hatalmadat és reggelenként zengem a te kegyelmességedet" (Zsoít. 59.17). „Az Úrnak kegyelmességét hadd énekeljem örökké!" (89.2). A mi bánat, bűn és boldogtalanság maradt az ember életében, mindabból való megváltására az idők teljességének ama „jó reggelén" elküldé kegyelmes Istenünk az 0 szerelmes Fiát. Gondoljunk az első bethlehemi reggelre. A névadás reggelére. A páskaünnep reggelére, melyen a tizenkét éves fiú, „mint a hajnali sugár, az őserdők homályába", az írástudók közé lépett s Atyja dolgára elkötelezé magát. A názáreti reggelekre, mikor rendesen kereste Atyját. A messiási élet imádságban virradt szent hegyi reggeleire. A virágvasárnapi reggeli ünnepi fényre. Az elfogás és vallatás álmatlan éje után való utolsó reggelre. A feltámadás reggelére. A hét tanítvány halászata után való tóparti reggelre. Az egyház születésének reggelére. A „jó reggel"-ekre, melyeken a nagy vagy egy kis világnak istenfiakat teremtett. Kétezer esztendős, reggel-támasztó, üdvteremtő napsütésire, öröklétet teremtő lelke szétáradó sugárözönére. S a mi után a zsoltáríró epedett, s a mit a tanítványok megnyertek, imádsággal — s menjetek jó reggel az Űr szőlejébe, hűséges munkára mind estéig (Mát. 20). A nagy Isten magyar szőlejében kevés munkás van. Sokra volna szükség. Vajha mindnyájan jó reggel, életünk reggelén oda mehettünk volna s mind estéig, éltünk estéjéig liüen dolgozhatnánk Atyánkért, Fiáért, s atyánkfiaiért, mi szegény lelkünkért, küzdő egyházunkért s boldogtalan hazánkért. Adja Isten minden gyermekének a megígért „hajnalcsillagot" (Jel. 2.28). S „ama fényes és hajnali csillag" (Jel. 22.ie), az Úr Jézus Krisztus támasszon „jó reggelt", s hozzon örök nappalt a teljes váltságért epedő világnak ! Genf. V. J. A magyar protestantizmus haladásának akadályai. A magyar protestantizmus elerőtlenedéséről, lassú haladásáról, haladása akadályairól, vagy épen hanyatlásáról és annak okairól az utóbbi időkben sok szó esett gyűléseken, lapokban és könyvekben egyaránt. A folyó óv júniusában is egy, ezzel a kérdéssel foglalkozó értekezést kapott lapunk. Ifj. dr. Berzsenyi Jenő evangélikus egyházmegyei tanácsbirónak és orsz. képviselőnek „A protestantizmus haladásának akadályai" cz. „egyháztársadalmi tanulmány "-át. Lapunk 27. számában meg is emlékeztünk róla és ígértük, hogy alkalmilag visszatéiünk hozzá s a benne tárgyalt nagy kérdéshez. A mult év őszén, az értekezleten való felolvasásának elmaradása és egyik napilapban való közlésé alkalmával is felkeltette érdeklődésünket és — kihívta bírálatunkat. A kérdés nem kevésbbé fontos és időszerű ma. Hadd foglalkozzunk hát vele ! A tanulmány három részre oszlik. Az első részben általában a protestantizmusnak, de különösen a magyar protestantizmusnak nehéz, „válságos" állapotát tűnteti fel a szerző, felsorolva azokat a közeli múltban történt közéleti jelenségeket, melyek a magyar protestantizmus háttérbe szorulásának s a klerikalizmus előnyomulásának szomorú bizonyságai. — Az itt elmondottakkal mi is egyetértünk. Szomorúan érezzük egyházunk nehéz jelenét. Ezen a helyen is többször rámutattunk erre a szomorú állapotra, annak okaira és orvoslása módjaira. A második részben ennek az állapotnak az okait a protestantizmus haladásának akadályait keresi és tűnteti föl, saját felfogása szerint. Előbb czáfolja az idevonatkozó általánosabb magyarázatokat, a melyekkel a magyar protestantizmus nehéz állapotának okait szokták feltüntetni. A protestantizmus haladásának négy ilyen általánosan emlegetett akadályát sorolja föl. Az első: a vegyesházasságok ; a második : a világi egyháztagok részvétlensége ; a harmadik : a papság ügybuzgóságának hiánya ; a negyedik : anyagi erőinek csekélysége. Sorra czáfolja ezeket a magyarázatokat. A vegyesházasságok ellen való küzdelem — úgymond — szóttagolja a társadalmat. Ismert a szerző nem protestáns szellemű tiszta protestáns és protestáns szellemű vegyesházasságokat. — Erre az a megjegyzésünk, hogy a vegyesházasság elkerülésére, illetőleg protestáns szelleművé tételére, a társadalom széttagolása nélkül is törekedhetünk és törekednünk is kell, józan, erőteljes protestáns keresztyén szellemben. Kétségtelenül vannak olyan példák is, a milyeneket a szerző felemlít. Azonban a házasság, a családi élet protestáns szellemének sokkal nagyobb fontossága van az egyházi közéletre vonatkozólag, mint a tanulmányíró gondolja. De annyit mi is elismerünk vele együtt, hogy nem a vegyesházasságokban van a protestantizmus haladásának igazi akadálya, vagy elerőtlenedésének az oka. A nem protestáns szellemű házasságok s különösen a vegyesházasságok inkább okozatai az általános elerőtlenedésnek, a melyeknek az okát szintén keresnünk kell. A világi elem részvétlenségének a kérdését úgy intézi el, hogy, az egyházi élettől magát távol tartó ember nem is odavaló. „A kikényszerített érdeklődés mit ér?" Nagyobb baj a szerző szerint, hogy a világi vezetőhelyek betöltésénél a választótestületek csak vagyoni és társadalmi állás szerint való minősítést kerestek s így egyházkormányzati életünkben, nagy kárunkra, nem a demokráczia, hanem az oligarkhia uralkodik. Szerintünk a világiak közönyössége nagyon számbaveendő