Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-22 / 34. szám

tényező. De keresnünk kell a/, okát, hogy megszüntethessük és visszahódíthassuk a filági elemet, a társadalom alsó és felső rétegeiben egyaránt. Egyházkormányzati életünkben a közéleti s különösen politikai állás szerint való minősítés és választás nem annyira az oligarkhiát, mint inkább a politikát tette úrrá ott, a hol a keresztyéni jellem volna a legelső és legfőbb minősítés. Azonban ennek is mélyebb okát kell keresnünk. A papság hitbuzgóságának hiánya, szerző szerint, nem fontos tényező. Másutt is előfordul. Ebből még nem lehet ez intézmény gyengeségére következtetni. — Szerintünk ennek a tényezőnek hasonlíthatatlanul nagyobb fontossága van, különösen a protestáns egyházban. A római egyházrendszerben az intézmény a fő, a személyiség háttérbe szorul. A protestantizmusban jóformán minden a személyiségen fordul meg. A lelkipásztori személyiségek dekrisztiánizácziója az egyház elerőtlenedését vonja maga után. Azonban ennek az állapotnak is okát keli keresnünk. Az anyagi erő csekélysége volna sokak szerint haladásunknak egyik, talán legnagyobb akadálya. Szerzőnk szerint „az anyagi erő fogyatkozása csak akkor veszedelmes, ha nem pótolható már szellemi és erkölcsi erővel". Mi a szellemi és erkölcsi erőket becsüljük legalább is annyira, mint a tanulmányíró, de mindamellett az anyagi erőnek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az intézmények életében. Történelmi vétek által előidézett anyagi szegénységünk, pénzügyigazgatásunknak közelebb Claparéde Sándor által is említett hibái, államsegély ügyünk* függetlenségünk elkallódását, az anyagi lét egyenlőtlenségeit és egyházi közéletünk szekerének kátyúba jutását idézték elő. Eleven hittel pénzt is lehet teremteni. De a hit sem teremthet ott, a hol nincs hozzá való alap és eszköz. Épen azért az anyagi erő hiányának nagy befolyása volt elerőtlenedésünkre. De nem ez volt az elsőrendűi a legnagyobb tényező. Szerző az előbbi négy ok helyett abban találja a protestantizmus haladásának legfőbb akadályát, hogy az elutasította magától a fejlődés elvét és konzervatív álláspontra helyezkedett. A protestantizmus regi dogmáit őrzi' s azokkal együtt sok babonás elemet. Nem jár együtt a gondolatszabadsággal, sőt sokszor üldözi is azt. Nem tart lépést a tudománnyal. Mintha a klerikalizmus helyére akarna lépni. Pedig elérkezett a reformok ideje. Az egyháznak is világító szövétnekül kell választania a filozófiát. A Szentírásból is a filozófiai igazságokat kell felkutatni és érvényesíteni. Így töltheti be a protestantizmus világhivatását, mely a krisztusi hittel párosult szellemi felvilágosodásnak minden téren való előmozdításában áll. A felekezeti szellem fejlesztése helyett a felvilágosodás szellemének terjesztésére kell törekednie. Ennek a világhivatásnak betöltése nélkül nem lesz jövője a protestantizmusnak. így okoskodik a szerző. Elismerjük, hogy a magyar protestantizmus nagyon hajlik a konzervativizmus felé. De az is bizonyos, hogy a fejlődés elvének a czégére alatt a romboló kritikai irány, a közönyös, erőtlen, félszeg szabadelvűség, sőt a szabadgondolkodó hitetlenség és gyengeerkölcsiség is behatoltak egyházunkba és nem kevés pusztítást okoztak. Elismerjük, hogy a reformoktól való idegenkedés és a fejlődés elvének a hitélet terén való alhanyagolása, a világi elem elidegenedésére, a papi és laikus világ némi kialakulására és a protestantizmus elerotlenítésére szolgált. A tudománnyal való haladás, a gondolatszabadság szolgálatában lehetnek talán imitt-amott fogyatkozások, — bár nem azokban az esetekben, a miket a szerző említ. De netn látja a szerző, hogy a szabadelvű vallástudományi iránynak régebben is, most is nagyszámú képviselője van nálunk is — ós mégsem támadt eleven egyházi élet a nagy gondolatszabadság, némely hittételek elvetése és a tudományhoz való óvatos igazodás mellett sem ! ? A külföldi kritikai, fejlődéselvű, szabadgondolkodó keresztyén irány nem új életet, hanem sorvadást okozott. Valljuk mi is, hogy a protestantizmusnak az örök reform jegyében kell haladnia, hogy a fejlődés elvét az egész egyházi élet, a hittudomány és a hitélet terén is alkalmaznia kell. De azt is valljuk, hogy a keresztyénség örök tartalmát, elmúlhatatlan értékeit állandóan konzerválni kell. Konzerváczió és evoluczió krisztusi szellemben való összhangja biztosítja a protestantizmus igazi haladását. De a protestantizmus sem szegődhetik a félszeg „szabadgondolkodás" s a határozatlan felvilágosodás szolgálatába, a filozófia és a tudományok szolgálójává, mert akkor elveszítené örök lényegét, szabad életét és ható erejét. Szerintünk is baj a túlságos konzervativizmus, de épen akkora, ha nem nagyobb baj a lényegveszteséggel járó ferde fejlődés is. De az bizonyos, hogy nem az utóbbinak megtagadása s az előbbinek uralomra emelése képezi a protestantizmus haladásának legfőbb akadályát. Szerző tanulmánya harmadik részében a protestantizmus jövendőbeli érvényesülésének leghatalmasabb tényezőjéül ajánlja a szoczializmussal való szövetkezést. A magyar szoczializmus hibáitól tekintsünk el — úgymond — nézzük a szoczializmust valódi lényege szerint, s szövetkezzünk vele, nagy ellenségünk, a klerikalizmus leverésére. Mi ,-em a gyermekbetegségekben élő magyar, sem a külföldi fejlettebb szoczializmussal való szövetkezést nem tartjuk szükségesnek, még kevésbbé hasznosnak, sőt egyenesen károsnak ítéljük. Nem tartjuk szükségesnek még a klerikalizmus leverésére sem. Nem pedig azért, mert a szoczializmus az igazság és a tévedés keveréke, taktikája keresztyénellenes, igaz tartalma pedig a keresztyénségből van kölcsönözve. Előállása történelmi szükségszerűség volt. Hatásának értékét sem kisebbítjük. Azonban azonnal fölöslegessé válnék, mihelyt a keresztyénség megvalósítaná saját eredeti szoeziális tartalmát. A magyar protestantizmus eleven szoeziális munkája szükséges tehát. Ez haladásának egyik nagy föltétele. Nincs szüksége a szoczializmus szövetségére. Talán annak van a