Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

TÁRCZA. Gyakorlati keresztyénség. (Folytatás.) Nem lesz talán érdektelen felemlíteni, hogy a keresztyén egyháztörténelemnek az a nagy alakja, kinek négyszázados születési évfordulóját most ünnepelte a keresztyén világ egy nagy része: Kálvin János mily élesen látta és állapította meg a valódi keresztyén hit s ennek a gyakorlati életben való megnyilatkozása között a viszonyt. 0, kinek hittudományi munkájáról barát és ellenség elismerte, hogy a XVI. századnak e terén legtökéletesebb alkotása, s ki elméleti fejtegetéseivel évszázadokon át uralta a dogmatikai gondolkodást, frappáns magyarázatát adja annak a bibliával foglalkozók előtt ismert ténynek, hogy úgy a próféták, mint Krisztus és az apostolok nyomatékosabban hangoztatják a törvény második táblájának, vagyis a felebarátaink iránt tartoző kötelességeinket magában foglaló táblának követését. „Az első tábla iránt való engedelmesség, — mondja Kálvin János — vagy a szív érzésében, vagy néha csak a szertartások megtartásában állott. A szív érzese nem jutott napfényre ; a szertartásokat a képmutatók is szorgalmasan végezték, de a szeretet cselekedetei olyanok, hogy a valódi igazságot ezekkel tanúsíthatjuk. Ennélfogva nem ok nélkül helyezi az apostol (Ef. 3l

9

) a szenteknek egész tökéletességét a szeretetben, s ugyancsak a szeretetet'helyesen nevezi másutt (Róm. 13s

) a törvény betöltésének, hozzáadván, hogy a ki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte. Ugyancsak ő (Gal. 5U

) így szól: az egész törvény egy kifejezésbe foglaltatik be; ebbe t. i.: szeressed felebarátodat, mint magadat. Mert nem tanít mást, mint maga a Krisztus, midőn így szól (Máté 73

2

): „Valamit akartok, hogy cselekedjenek az emberek ti veletek, azont cselekedjétek ti is azokkal, mert ez a törvény ós a próféták.1 De ha a cselekedetekben és pedig a felebaráti szeretet munkáiban nyilatkozik meg a keresztyénség lényege legtisztábban, van-e értelme a hitbeli különböző felfogásnak, s van-e ennek a gyakorlati keresztyénségnek valami kapcsolata a dogmákban kifejezésre jutó elméleti keresztyénséggel ? Az a kiindulási pontunk, hogy a vallásban lelkünk ismerő, érző és akaró ereje kell, hogy harmonikus együttműködésben legyen, bár kifejezésre a tett a cselekedet keresztyénségében főleg az akaró erő jut: nyilvánvalóvá teszi, hogy a keresztyén vallásnak a talán nem is egészen helyes kifejezéssel elméletinek nevezhető oldala a legszorosabb kapcsolatban van gyakorlati megnyilatkozásával. Ha valahol az erkölcsi cselekvéseknél áll az, hogy sokkal fontosabb a forrás, melyből fakadnak, mint maga a cselekedet; mert két teljesen azonos eredményű tett közül az egyik lehet erkölcsi, a másik pedig, indító okait tekintve erkölcstelen. Az, a ki adakozik, de csak 1 Kálvin János A keresztyén vallás rendszere. 1. k. 397. 1. azért, mert „felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak", magát a cselekvést tekintve, épen azt teszi ugyan, a mit tesz az, ki ismeretlenül s névtelenül hozza meg a maga áldozatát a közjótékonyság vagy emberi részvét oltárán, de erkölcsi szempontból tekintve, mily óriási a különbség, mondhatnók elentét, az egyik és a másik cselekedet között. Ezért oly fontos az a kérdés, hogy gyakorlati keresztyénségünk, hitünk és érzelemvilágunk milyen forrásából fakad. Ha ez a forrás tiszta, minden önző indoktól ment, akkor a belőle tápot merítő gyakorlati cselekvés is valóban valláserkölcsi; ha pedig ez a forrás a nem megfelelő hitképzetek folytán zavaros, úgy a belőle származó cselekvésnek sem lehet meg a maga valódi erkölcsi értéke. A reformáczió első évtizedeiben egyik kedvelt ellenvetés volt a reformáczióval szemben, hogy az a középkor vége felé nagy arányokban megindult jócselekedeteknek egy időre útját vágta. Sőt polemikus iratokban találkozunk azzal az ellenvetéssel is, hogy a reformáczió a jó cselekedeteket nem méltatja eléggé. Semmi sem tévesebb felfogás, mint ez. Alig van egyház, mely a jócselekedetek szükséges voltát oly nyomatékosan hangoztatná, mint épen ref. egyházunk. Hitvallásunk a hitről és jócselekedetekről szóló részben világosan mondja: „Nem kicsinyeljük s nem kárhoztatjuk a jócselekedeteket, mert tudjuk, hogy az ember nem azért teremtetett, sem nem azért született újjá a hit által, hogy tétlenkedjék, sőt inkább azért, hogy szüntelenül cselekedje, a mi jó és hasznos. Mert az evangéliumban azt mondja az Úr : „Minden jó fa, jó gyümölcsöt terem" (Máté 71

7

). Viszont: „A ki én bennem marad, az jó gyümölcsöt terem" (János 155

). Az apostol meg így szól: „Istennek adományai vagyunk, kik teremtettünk a Krisztus Jézusban a jó cselekedetekre, melyeket készített az Isten, hogy azokban járnánk" (Ef. 2l

0

) És ismét: „A ki magát adta érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól és tisztítson magának kiváltképen való népet, jó cselekedetre igyekezőt (Tit. 2U

). Annálfogva kárhoztatjuk mindazokat, a kik a jó cselekedeteket megvetik, vagy dőre módon azt mondogatják, hogy azok hiábavalók és nem kell velük törődni".1

Kálvin János fentebb idézett szavai épúgy, mint Helvét Hitvallásunk eme passzusa teljesen elégségesek volnának annak igazolására, hogy a jócselekedetekre vonatkozólag ref. egyházunk ellen felhozott ellenvetés egyházunk hittudatának félreismerésén alapul, ha nem bizonyítaná is álláspontunk helyességét maga a történelem, melynek tanúsága szerint az egyháztársadalmi munkát, vagy hogy egy újabb kifejezéssel éljek, belmissziót folytató Í_ > korlati keresztyénség, a maga rendkívül sok irányú jótékony intézményeivel épen a művelt Nyugat szabad, fejlett ref. népeinél virágzik leginkább. Dr. Antal Géza. (Folyt, köv.) 1 A második helvét hitvallás (ford. dr. Erdős József) Dehreczen, 1907. 59 1.