Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

sem volt képes lelkészeinek, tanárainak, tanítóinak korszerű fizetést biztosítani; hogy a debreczeni prot. egyetem eszméje még mindig megvalósulatlan, — s hogy közelebbi példát is idézzünk: a dunamelléki ref. egyházkerület még mindig nem tudott dönteni theologiája hova és miként leendő elhelyezése felett. S a külső segedelem, — az állami segítség?! Bármint fokozódott is az utóbbi időkben: a következmények tanúsága szerint szintén elégtelen anyagi dolgaink megfelelő rendezésére. A ref. lelkészi nyugdíj- és özvegy-árva gyámintézet csak oly formában volt szervezhető, a mely még ma is keserű panaszhangokat vált ki. A közigazgatási államsegélynek csak a morzsalékai jutottak a gyülekezeteknek. Az adóterhek csökkentése terén pedig, ha csak az állam újabb segélyt nem nyújt, szinte katasztrofális veszedelmek elé nézünk. Az a helyzet tehát, a melyben a belső egyházi élet és az anyagiak tekintetében vagyunk, a legkevésbbé sem támaszthatja bennünk a, rendben levésnek és a inegnyugovásnak jól eső érzéseit. Záró-számadásunk végső tételei inkább nyugtalanítók, mintsem örvendetesek. Pedig nekünk nemcsak a belső, hanem a külső körülményekkel is számot kell vetnünk. S ez a számvetés még nyugtalanítóbb. Bármint szépítgetik is a bennünket körülvevő külső viszonyokat, mégis kétségtelen, hogy nehéz idők áramlatába kerültünk. A szoczializmus és az úgynevezett szabad gondolkodás eszméi hódító erővel nyomulnak előre. A szoczializmus meghódítja a munkásosztály tömegeit, az úgynevezett szabadgondolkodás pedig az intelligens köröket; s mindkettőnek hódítása csak a pozitiv hit- és erkölcsi alapokon nyugvó egyházakat gyengíti. S az az új életrekelés és minden téren való szervezkedés, a melyet a római katkoliczizmus felmutat, mintegy azt a másik malomkövet formálgatja, a mely közé kerülve, mi protestánsok, a legkomolyabb veszedelmektől tarthatunk. Szünetlenül hangzik ugyan róni. kath. részről, hogy az ő szervezkedésük és nagyarányú akcziójuk nem irányul a protestantizmus ellen; de a ki ismeri a római katkoliczizmus természetét, s a ki megfigyeli, hogy a gyakorlati életben mi hatása és eredménye van a róm kath. revivalnak: az nem lehet kétségben az iránt, hogy a „hitetlenség" ellen indított harcz egyszersmind az „eretnekség", értsd: protestantizmus ellen is foly, s hogy a Magyarország recristianizálásának jelszava egyértelmű a recatholizálással es a Regnuui Marianum eszméjének valóvá váltására igyekvéssél. A sikerek, a melyeket ez a r. kath. revival már eddig is elért, igen jelentékenyek ; azok a czélok pedig, a melyekért a r. kath. lelkészkongrua rendezése, a róm. kath. autonómia megvalósítása, az egyházi vagyonnak az autonómia kezelése alá bocsátása czímein küzd — és pedig jó reménységgel! — oly perspektívát nyitnak meg előttünk, a mely eredményeivel a legkomolyabb megfontolást és a legelhatározottabb cselekvést követeli részünkről. Záró-számadásunk e kedvezőtlen eredményeit, a mint fentebb is mondottuk, csak helyzetünk világos felismerése és az ebből folyó komoly, czéltudatos és egyöntetű munkálkodás változtathatja kedvezőbbre. Adja Isten, hogy az új esztendő meghozza számunkra, mind a megismeréshez szükséges bölcseséget, mind a munkálkodásra való készséget, mind pedig az azt sikerre vezető egyetértést! Hogy munkánknak mi legyen a programmja? — nem nehéz megmondani. Megjelölik a feladatokat a záró-számadás kedvezőtlen tételei. Nem is akarjuk ezeket részletezni és bővebben indokolni. A kiknek szemei vannak a látásra, azok úgy is látják, a vakok előtt pedig úgy is hasztalan mutogatnánk 1 ^ Munkálkodásunknak két főirányban kellene erőteljesen megindulnia és czéltudatossá és egyöntetűvé válnia. Az egyik iránynak befelé, a másiknak kifelé kellene haladnia. A befelé irányuló munka: hit és erkölcsi életünknek az evangéliom erőivel való regenei 'alasa: a kifelé irányuló pedig: a protestáns felvilágosodásnak és szabadelvűségnek egyháztársadalmi, társadalmi, s ha ez sem elegendő: politikai szervezése és akczióba vitele, egyfelől még meg nem nyert jogaink kivívására, másfelől mindama revoluczionárius és reakczionárius irányzatok ellen, a melyek a tömegek önző fanatizálásával az állami és a társadalmi rendet s a társadalmi és a felekezeti békességet veszélyeztetik. Nagyon sokan vannak, még egyházunk vezetői között is, a kik a magyar protestantizmus eme külső szervezését károsnak látják és csak a belső regenerácziót ajánlják. Rendes, békés viszonyok között talán mi is megelégednénk ezzel; de a mikor körülöttünk és ellenünk már megindult a harcz, akkor önmagunk és nemzetünk ellen való vétket követnénk el, ha kezeinket összetéve ülnénk és ellenfeleinket csak a békesség hangoztatásával igyekeznénk lefegyverezni. Ha meg vagyunk győződve a felől, hogy nekünk, magyar protestánsoknak s közelebbről reformátusoknak hivatásunk van, nemcsak az Istenországa munkájában, hanem e nemzet életében is, akkor lehetetlen szembe nem szállanunk mindazon áramlatokkal, a melyek bennünket számban és súlyban elfogyasztani törekszenek; s lehetetlen nem törekednünk arra, hogy e nemzet szellemi és anyagi életében olyan tényezők legyünk, a mellyel számolnia kell mindenkinek, s a mely szellemét és hatalmát érvényesíteni akarja és tudja