Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

is, mindama tereken, a melyeken a nemzet szilárdságának és boldogságának alapjai rakatnak le. Látjuk ma minden téren, hogy csak az aktivitásban és a szervezettségben van az erő és a boldogulás. Lépjünk elvégre mi is a szervezkedés, a cselekvés terére; hiszen jelenlegi viszonyaink is legfőképen csak szervezetlenségünk és minimális akcziókészségiink folytán alakulhattak reánk nézve ilyen kedvezőtlenül. Sajnos, de igaz, hogy nemcsak elvi ellenfeleink nem vesznek immár semmibe sem bennünket s gúnyolódva nevezgetnek „jajgató", „koldus", csupán az ősök érdemeit hangoztatgató protestánsoknak, — de elvesztettük súlyunkat, tekintélyünket a közvélemény előtt is. A mult század első felének ama nagy, liberális férfiai, a kik római katholikus létükre is síkra szálltak jogainkért, nem hitünk igazsága felől való meggyőződésből tették azt, hanem mert a magyar protestantizmusban olyan alkotmányvédő, szabadelvűséget terjesztő, magyarságot konzerváló nemzeti és kulturális tényezőt láttak, a melyet megóvni és megerősíteni nemzeti kötelességnek ismerték. Ma, mihelyt egyet mozdulunk, nemcsak nem siet támogatásunkra senki, hanem még sorainkból is akadnak tekintélyes férfiak, a kik harczkeverőknek, üszökdobóknak minősítenek bennünket. S miért? Mert sablonainkban való megcsontosodásunkkal, az állami, társadalmi, gazdasági, valláserkölcsi nagy problémákkal szemben tanúsított érdektelenségünkkel, a küzdelemből visszahúzódásunkkal, belső és külső ernyedtségünkkel és szervezetlenségünkkel elveszítettük a közvélemény előtt régi tekintélyünket, s más tényezők hirdetik s mutatják magukat olyanoknak, a melyeké a jövendő. Még nem késő, hogy ezen a helyzeten s ezen a közvéleményen változhassunk. A magyar protestantizmusban s közelebbről a kalvinizmusban meg is vannak azok az erők, a melyek a kedvező fordulatot létrehozhatnák, — csak fel kellene őket ébreszteni, szervezni és öntudatos, egységes programúi szerint akczióba vinni. De ha nem késő is még, úgy a belső regeneráczió, mint a külső akczióba indulás, — nem is halasztható tovább az önmagunk lejáratásának veszedelme nélkül! Értsük meg azért helyzetünket, értsük meg feladatainkat, értsük meg egymást, s hadd induljon meg a belső és külső munka, hogy belsőleg megerősödve, külsőleg szervezetten, védelemre s támadásra egyaránt készen, ne csak meg tudjunk állani és megőrizni a reánk bízottakat, hanem ki tudjuk vívni is, a mi még kivívandó, s nemcsak a magunk, hanem a nemzet megtorlására is való ! Adjon Isten ehhez a munkához mindnyájunknak buzgóságot, erőt és kitartást, s az ő kegyelme legyen velünk. Hamar István. A r. kath. papi kongrua rendezése és az 1898 : XIV, t,-ez. módosítása kérdéséhez. Lapunk mult évi 51-dik számában egész terjedelmében közöltük az 1898 : XIV. t.-cz. módosítására vonatkozólag a kultuszminiszter által a képviselőházhoz beterjesztett torvényjavaslatot, s jeleztük, hogy elmondjuk felőle véleményünket. Megtesszük tehát, a mit Ígértünk, a nélkül azonban, hogy azzal mások vélemény-nyilvánításának gátat akarnánk vetni. Sőt ismételten is kérjük mások hozzászólását is. Több szem többet lát; s egyáltalában nem vindikáljuk magunknak, hogy mi mindent s teljesen világosan látunk. Fejtegetéseink tehát csak a következő hozzászólások útját kívánják megnyitni, semmint a további véleménynyilvánításoknak útját vágni. * * * Fejtegetésünket egy komoly és őszinte kijelentéssel kell kezdenünk. Azzal, hogy a római katholikus alsó papság kongruájának rendezését feltétlenül szükségesnek és halaszthatatlannak ítéljük Ha tehát fejtegetéseink során több kifogásunk lesz is a törvényjavaslattal szemben, az nem azt jelenti, mintha a r. kath. alsó papság kongrna-rendezésének nem volnánk barátai, hanem csak azt, hogy a rendezésnek czélba vett módját nem találjuk, sem a teljes jogegyenlőség és viszonosság, sem az államérdek szempontjából elfogadhatónak. A törvényjavaslat 1. §-a szerint a latin-, görög-és örményszertartású róm. kath. alsó papság és káplánság kongrua-rendezéséhez szükséges évi 3.200,000 koronából a nagyobb egyházi javadalmak fedezésének évenként 700,000 koronát; a vallásalap fedezne legalább 1.200.000 koronát. Az állampénztár által volna tehát fedezendő 1.300,000 korona. A javaslat 6- §-a a törvényhozás által tudomásul vétetni kívánja az ezen tételek megállapítását előkészítő összeírásokat és a r. kath. kongrua-bizottság és a kormány között történt megállapodásokat. Ezek a pontjai a javaslatnak azok, a melyeken az egész kérdés megfordul. Ezekkel kell tehát legelső sorban is behatóan foglalkoznunk, a jogegyenlőség és viszonosság, valamint az állami érdek megóvása szempontjából. Tudjuk, hogy az alsó papság kongrua-rendezésének kérdése már igen régi keletű.* Már az 1848: XIII. t.-cz. utasította a kormányt arra, hogy a bármely felekezetű alsó papság ellátásáról gondoskodjék s erre vonatkozólag törvényjavaslatot terjesszen be a törvényhozás elé. A törvényjavaslat beterjesztése azonban elmaradt, a nem r. kath. papságot illetőleg csaknem 50, a r. kath. papságra nézve 60 esztendeig. Hogy miért húzódott eddig a nem r. kath. papság kongruarendezése, annak fejte* V. ö. a r. kath. kongruarendezés történetét és az e tekintetben felhangzott véleményeket illetőleg Zsilinszky Mihály : Papi kongrua és jogegyenlőség cz. a Prot. Szemle 1908. évi 5—6. füzeteiben közölt dolgozatát s 1908-ban : Miről van szó cz. alatt megjelent brosúráját.