Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

Ötvenkettedik évfolyam. 1-ső szám. Budapest, 1909. jannár 3. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Hirdeté6i díjak: Két hasábos egész oldal .... Fél oldal Negyed oldal Nyolczad oldal 40 kor. 20 kor. 10 kor. 5 kor. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő: HAMAR ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Kálvin-tér 7. sz., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. intézendök. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor,, félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. TARTALOM. Vezérczikk: A mult és a jövendő. Hamar István. — A r. kath. papi kongrua rendezése és az 1898. XIV. t.-cz. módosítása kérdéséhez. H. I. — Iskolaügy : Alakítsunk diákotthonokat _ Dr. Iíováts Ernö. — Tárcza: A Servet ügy aktái. Dr. Kováts J. István. — Belföld: Kérő-szózat! Szentiványi Árgád. — Külföld: Angol egyházi szemle. B. Pap István. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Különfélék. — Hirdetések. A múlt és a jövendő. A lefolyó esztendőnek vége s az újnak kezdete minden komoly, házát, ügyeit rendben tartani szerető embert arra készt, hogy leszámoljon a múlttal, annak eredményeivel vagy hiányaival, s programmot készítsen a jövendőre. Ennek a számvetésnek és tervkészítésnek azonban nemcsak az egyes ember háztartásában és munkakörében kell megtörténnie, hanem a nagy erkölcsi testületekében is; mert csak komoly, elfogulatlan számvetés mellett lehet megmérni a haladást, vagy a visszamaradást, s lehet megjelölni, az erők mérlegelése mellett, a jövendő munkálkodás czéljait és eszközeit. A magyar protestantizmusnak fokozott mértékben szüksége van erre a számvetésre és munkaprogramul megállapítására, mert azok a körülmények, a melyek közé jutott s a melyek között működését ki kell fejtenie, egyáltalában nem kedvezők, s azokban kedvező változásokat csak a helyzet világos felismerése és az ennek megfelelő odaadó, egyöntetű munkálkodás hozhat létre. Csináljuk hát meg főbb tételeiben a magyar kálvinizmus műit évi záró-szám adását, s jelöljük meg, szintén csak főbb vonásokban, az újesztendő feladatait. Régóta hangzanak már a panaszok belső egyházi életünk erőtelensége és anyagi erőink elégtelensége miatt. S a lefolyt esztendő záró-számadási tételei alig-alig enyhítik ezeket a panaszokat. Belső egyházi életünk evangéliomi regenerálása tekintetében történt ugyan egy s más az elmúlt esztendőben is, de korántsem azzal az erővel és egyetemességgel, hogy jelentős haladásról beszélhetnénk. A Belmissziói Egyesület, azt lehet mondani, még életjelt is alig arlott magáról, nemhogy nagy sikerekről számolhatna be. A diakónia ^ye, ha haladt is valamit előre, de nemcsak hogy nem tudott az egyház egyetemének munkájává válni, hanem még a belső meghasonlás gátló akadályaival is küzdeni kénytelen. Az ifjúsági egyesületek ügye csupán a dunántúli ref. egyházkerületben került komolyabb megfontolás alá, de a munka ott is csak a kezdet kezdetén áll; a többi, szétszórtan létező egyesületek pedig, ha talán a maguk szűk körében végeztek is valamelyes jó munkát, még mindig nem találták meg az egymással való szövetkezésnek és együttmunkálásnak czélravezető útját. A gyülekezeti belmissziói munkák körében még mindig hiányzik a czéltudatos közösség. Gyülekezeteink valláserkölcsi élete, istentisztelete csak a régi, megcsontosodott formákat mutat' a liturgia reformja, épp úgy, mint az ének ayvé, úgy látszik, feneketlen kátyúba került, '1.,. Részképzésünk ügye csak ólomlábakon jár, s az a forma és a terjedelem, a melyben megvalósulni Ígérkezik, alig-alig hordja magán a haladás bélyegeit. Egyházi hivatalos testületeik az elmúlt esztendőben is csak adminisztráltak, s ha fordultak is elő tárgysorozataikon olyan kérdések, a melyek az egyház belső életét érintették (diakonia, vasárnap megszentelése, Ne temere), inkább csak sablonos elintézést nyertek, mintsem úgy oldattak meg, hogy a belső megerősödést munkálhatták volna. Az anyagiak terén való életünk zárótételei sem örvendetesebbek. A régi áldozatkészségnek kétségtelenül szép példái állanak előttünk, úgy a néhány fejedelmi hagyományban, mint az egyes, különösen kicsiny gyülekezetek építkezéseiben. De a mi nem elégít ki mégsem bennünket, az az, hogy az áldozatkészségnek eme jelei csak szórványosak és az egyetemes megerősödésnek ama mértékétől, a mely a régi hiányokat eltűntetni s új alkotásokat létrehozni képes volna, még mindig távol vagyunk. Elég e tekintetben reámutatnunk, hogy a református egyház, a megalkotott törvények daczára