Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-13 / 24. szám

együttműködés elvégre a két egyesület uniójára vezessen. Volt a második napon két felolvasás is. Borsos Károly mezőtúri igazgató azt fejtegette, hogy mit tanítsunk a középiskolákban ? Értekezésében gyökeresen reformálandónak minősítette a jelenlegi középiskolai tantervet, mind a tantárgyak, mind a felölelendő tananyag, mind az órabeosztás tekintetében. Dr. Sáringer János kisújszállási tanár a földrajz tanílásáról értekezett s azokat a módokat mutatta fel, a melyek mellett ezt a tantárgyat kedvessé és praktikusan is hasznossá lehet tenni a középiskolai oktatásban. A felolvasásokat tetszéssel fogadta a gyűlés. Az idő előrehaladottsága miatt azonban azok megvitatásába már nem mehetett bele, hanem majd az egyesület évkönyvében fogja őket közölni. Szívesen fogadta a gyűlés a szatmári ref. egyház és főgimnázium meghívását s ennek alapján elhatározta, hogy jövő évi közgyűlését, a főgimnázium jubileumával kapcsolatban, Szatmáron fogja megtartani. A tárgysorozat elintézése után az elnök mondott még egyszer szives köszönetet a házigazdáknak s a megyének és berekesztette a gyűlést. Délután kirándulásokra indultak az arra vállalkozók. A kirándulások programja gazdag és kecsegtető volt, mert a kies Gömör legszebb látnivalói megtekintésére hívogatott. S daczára ennek, mégis csak kevesen akadtak a vállalkozók, a minek egyik oka a gyűlésnek nagyon is az iskolai év végére esése, másik oka pedig azok a nehézségek és kényelmetlenségek voltak,, a melyekkel a látnivalókat meglehetett közelíteni. Ennek azonban már nem okai a rimaszombati buzgó rendezők, a kik szívesen ajánlták fel magukat minden szolgálatra, hanem oka a magyar állami, városi és társadalmi indolenczia, a mely nem gondoskodik arról, hogy csak valamelyes kényelemmel is elérhetők volnának Gömör ama páratlan természeti alakulatai és szépségei, a melyekből, ha külföldön volnának, a külföldi figyelmesség ós élelmesség valóságos kincsesbányákat teremtene. Referádánkat lehetetlen berekesztenünk a nélkül, hogy ismételten is köszönetet ne mondjunk mindazoknak, a kik az egyesületet Rimaszombatba vendégül hívták és látták is szives szeretettel. Különösen hálás köszönetet kell mondanunk a tanári karnak, az igazgató-tanácsnak s a ref. egyház elöljáróságának, a kik oly elismerésre méltóan buzgólkodtak azon, hogy vendégeik jól érezzék magokat. Egyénileg a magam részéről hálás köszönettel tartozom szives háziasszonyomnak, özv. Bánhidyné úrnő őnagyságának, Czinke István ref. lelkésznek s kedves családjának, és Somorjai János egyházi főgondnok úrnak és nemes lelkű, evangéliumi buzgóságú nejének, a kiknek kedves körében oly kellemes órákat tölthettem el, a melyeknek emlékezete nem fog elmosódni lelkemben sohasem 1 Hamar István. A protestáns országos árvaházi nevelés félszázados eredménye. (Folytatás és vége.) Visszapillantva árvaházunk nevelés-, tanítás- és egészségügyének félszázados múltjára, a fokozatos fejlődés, a folytonos haladás és terjeszkedés képe tárul elénk. Jellemzi néhány nagyszabású, árváink életérdekeit hathatósan előmozdító reformalkotás, melyek alapvetői lettek egy új és kedvezőbb időszaknak. Ezek közé a reformalkotások közé tartozik mindenekelőtt, hogy növendékeink az intézetből való kibocsáttatásuk után is nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatásban is részesülnek, minélfogva azt az életpályát választhatják, a mely hajlamuknak, tehetségüknek megfelel, fiúk és lányok egyaránt, sőt a leányok, a kik kiváló tehetséggel vannak megáldva, az intézetben maradhatnak pályájuk elvégzéséig. Valóban nagyjelentőségű, árváink egész életére jótékonyan kiható intézmények ezek, mert jövőjük biztosítására irányulnak. Annakelőtte a mikor elkövetkezett a kibocsátás ideje,. megdöbbenve kérdezték: mi lesz már most velünk? Elhagyottan gondterhelten néztek a bizonytalan jövőbe. Csak Istenben bíztak, hogy megsegíti őket. Akarva, nem akarva, elfogadták az első kínálkozó alkalmat, a mely kenyérkeresetre tette őket képessé. Csak kivételesen találkozott egy-egy jószívű rokon vagy emberbarát, ki továbbképzésük elősegítésére vállalkozott. És ma ? Az inasnak úri módja van a régiek sorsához képest, kiknek a szenvedések iskoláján kellett átvergődniük, míg szabad szárnyra kelhettek. Mennyivel kedvezőbb a tanulók sorsa, a mióta az egyesület anyagilag támogatja őket, fogalmuk sincs arról, mennyit kellett nélkülözniök, éhezniök, keserves mellékkeresettel foglalkozniok a régi diákoknak ! Kétszeresen hálát adhatnak az Istennek leánynövendékeink is sorsuk jobbrafordultáért, mert az újítással ők nyertek a legtöbbet. Ezt az áldásthozó fordulatot vájjon minek köszönhette árvaházunk ? Egy Isten sugalta szives köszöntésnek. 1887-ben történt. Az árvák a városligeti fenyvesben sétáltak, a mikor szembe jött velünk egy nyájas arczú öreg úr. Az igazgató halkan figyelmeztette növendékeit, köszöntsék az öreg urat. Kalaplevéve tisztelettel köszöntötték, a mi láthatóan kellemesen lepte meg az öreg urat. Ettől a percztol kezdve érdeklődni kezdett árváink iránt. A mikor a fenyvesben tartózkodtak, arra irányítá lépteit, figyelemmel kísérte magaviseletüket, nézte játékukat, jóízűen nevetetett bohóságaikon, többször beszédbe is eredt velük. 1887-ben, okt. 7-én hintó állott meg az árvaház előtt és abból kiszállt egy öreg úr. A mint meglátták az árvák, örvendezve kiáltották : a városligeti öreg úr ! Úgy volt. Hosszan elbeszélgetett az igazgatóval, behatóan kérdezősködött az intézet erkölcsi és anyagi ügyeit illető dolgokról, aztán gondolatokba merülve, mint a ki nagy dologra határozza el magát, elbúcsúzott. 1889. január 2-án meghalt Budapesten dr. Wágner János hírneves egyetemi orvostanár, ki 300,000 koronánál többet tevő vagyonát a protestáns árvaházra hagyta. A nagylelkű emberbarát: a városligeti nyájas arczú öreg úr volt, ki családot nem alapított, talán azért, hogy annál többet juttasson embertársainak szorgalma gyümölcséből A fejedelmi adomány kétszeres örömöt gerjeszt bennünk, mert nemcsak humánus czélnak szolgál, hanem elismeréssel adózott nevelési munkálkodásunknak. Dr. Wágner János, a nagy emberbarát emlékezete örökre élni fog árváink szívében-lelkében, nemzedékről nemzedékre és önzetlen emberszeretetét hirdető alkotásaiban.