Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-13 / 24. szám

ANTAL GÁBOR 1869—1909. % Június 7-ike és 8-ika feledhetetlen ünnepe volt egyházunknak. Hitben erős, munkásságban fáradhatatlan, egyházunk szeretetében, igazaink védelmezésében föliilmúlhatatlan püspökünket, Antal Gábort ünnepeltük. Negyven éves lelkészi jubileumát az északi szélektől a déli végekig egyaránt ünnepelte mindenki; mert Antal Gábor nem egyedül a komáromi egyházé, nem is a dunántúli egyházkerületé, hanem egész református anyaszentegyházunké ! Mint egyháza küldöttségének mondotta, ő is olvasta egy franczia írótól, hogy nincs nagyobb boldogság, mint egy kis gyülekezet lelkipásztorának lenni: résztvenni mindenkinek az örömében, bánatában; vigasztalni a szomorú szívűeket, kötözgetni a sebeket, bíztatni a csiiggedőket, fölemelni az elesőket, elsiratni a nagy harczban kid ülőket. De érezte, hogy őt, a szentkirályszabadjai ősi köznemesi község egyszerű családjának gyermekét az Isten nagyobb dolgokra szánta. A saját erejéből tanuló és már iskolás éveiben kiváló ifjút hamarosan ott látjuk a pápai főiskola bölcsészeti kathedráján. A főiskola tudós professzora, a későbbi pénzügyminiszter helyébe a monoszlói segédlelkészt ülteti az egyházkerület bizalma. Tizehnyolcz év alatt egész lelkészi nemzedéket nevel. Százak és százak előtt tárja föl szívének-lelkének kincseit. Száz és száz ifjú Timotheus már ekkor látja benne egyházunk jövő nagy vezérferfiát. Érzi, hogy az elméletek világából a gyakorlati egyházi élet terére kell lépnie. A tanári széket az ácsi nagy gyülekezet lelkészi állásával cseréli föl. Nagy lépésekkel halad a vezéri állás felé. Hamarosan az egyházkerület aljegyzője, tanácsbírája, majd a millenium esztendejében püspöke lesz. Kiváló volt mint tanár, szeretett mint lelkész, páratlan mint püspök. Ha hatalmas termetét, jóságtól, de hajlíthatatlan erőtől is sugárzó arczát látom, a XVI. század nagy magyar reformátorainak képe elevenedik meg előttem. Mintha egy Dévai Biró Mátyást, egy Szegedi Kiss Istvánt látnék. A régiek törhetetlen hite, a halálnál is erősebb egyházszeretete valami csodás harmóniába olvad benne az újkor nagy eszméi iránt való kiváló érzékkel. ' ... Nagy a harczban, még nagyobb az egyházépítésben, legnagyobb a szeretetben, utolérhetetlen a munkabírásban. Tegnap még Pápán járt, ma már a főrendiházban száll síkra egyházunk veszélyeztetett jogaiért, holnap már valamelyik szlavóniai iskola megnyitásánál látjuk, holnapután meg talán Genfben halljuk Kálvin nagy templomában. Tengernyi hivatalos és egyháztársadalmi munkája közepette is mindenki számára jut ideje. Nincs gyülekezet, nincs lelkipásztor, nincs tanító, ki bizalommal ne fordulhatna hozzá, kit meg ne hallgatna, kin ügyes-bajos dolgában segíteni ne igyekeznék. Egyházunk igazáért, százados küzdelmek árán szerzett jogainkért küzdő szívének nagy szeretetéből mindenkinek juttat. De szeretetét mégis mintha leginkább a déli végekre árasztaná. Szereti szűkebb családi körét. Szereti nagyobb családját: egyházkerületét, annak sok szegény gyülekezetét. De talán legjobban szereti — bár nem is tartoznak mindannyian az ő nagy családjához — a Dráván túl élő tízezer árva református testvérünket! Azokra az elhagyatottan álló bátor őrszemekre : horvát-szlavónországi lelkésztársainkra, azokra az Ezékiel prófécziájának beteljesülését hirdető s Isten lelkének csodás erejével megelevenedő csontokra: drávántúli hitrokonaink ezreire gondol ő a legféltőbb szeretettel. Szlavónia lelkészei, tanítói ott álltak előtte úgyszólván mind. Tolmácsolták egykori hazájukban idegenné lett honfitársaink gyermekei háláját. Ott volt szülőföldjének küldöttsége, ott volt a város, a vármegye, ott voltak egyházkerületeink küldöttei. Mindezek üdvözletét meghallgatta, amazokét — megkönnyezte . . . Az őt nékünk adó isteni kegyelem tartsa és őrizze meg nehéz és küzdelmes korszakot élő egyházunk javára még hosszú időkig! Törhetetlen hitével, lángoló haza- és egyházszeretetével világoljon előttünk, míg egyházunk düledező falait megerősítjük, megrongált erősségeinket fölépítjük s a fenyegető sötétséget újra a világosság reggele váltja föl! ' Dr. K. I. ISKOLAÜGY. Elnöki megnyitó beszéd. Elmondatott az „Orsz. Ref. Tanáregyesület" rimaszombati közgyűlésén. Tisztelt közgyűlés. Az egyesületi szellem ismét összehozta hazai református tanügyünk munkásait, hogy a testületi összetartozás kötelékeit erősitgetve, az egymással való érintkezés melegéből kitartást merítsünk a ránk váró nemzeti feladat betöltésére, tanácskozásainkkal pedig ref. tanügyünk fejlesztésén munkálva, általa emelni igyekezzünk magyar nemzeti közműveltségünket. S midőn a kartársi szeretet bensőségével üdvözlöm a közgyűlésen megjelent t. tagtársainkat, fogadják egyszersmind legszívesebb