Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-16 / 20. szám

sának ideje elmúlt, visszatekintve Isten iránt való hálával, azt kell mondanunk, hogy várakozásaink nagyobbak is lehettek volna, még sem csaltak volna meg. Mott János budapesti és vidéki munkájának maradandó eredményeit számon venni, azokról még csak jövendölgetni is, nagyon korai volna. De annyi bizonyos, hogy a magyar diáksághoz oly széles körben, oly életerővel és oly meggyőző, megnyerő hatalommal nem intéztetett még Krisztusnak hívása, mint ez elmúlt napokban. Tekintsünk végig kétheti munkájának időrendi lefolyásán. Csütörtökön, április 22-én érkezett Budapestre Haliéból, a hol részt vett a német ker. diákmozgalom kíilmissziói kongresszusán. Még az nap d. u. bemutatkozott s bemutatta azt a világügyet, melyet képvisel, Webster James skót lelkész által meghívott szükkörű társaságban, Budapest lelkészeinek, tanárainak s más egyházi vezérférfiainak. Másnap d. e. meglátogatta a budapesti ref. theologiát s megtartotta ott a magyar diákokhoz intézett első beszédét. Este pedig megkezdette főmunkáját, az egyetemi és egyéb főiskolai diákság között. Erre a czélra többirányú kísérletezés után az új városházának nagy dísztermét sikerült megszerezni. Az utolsó perczekig aggasztó bizonytalanság uralkodott a gyűlések rendezői között, vájjon megtelik-e majd e nagy helyiség. Már néhány nap óta működtek ugyan a főváros különböző helyein elhelyezett nagy plakátok, valamint a főiskolák előtt ezrével osztogatott meghívók, de mégis szorongva számláltuk a lassan szállingózó diákokat a tágas lépcsőcsarnokban. Hiszen olyan szokatlan volt a budapesti diákság előtt egy ilyen alkalom, s a mi még rosszabb, előkészítetlen is volt, abban az értelemben, hogy alig egynehány emberből álló kis diákcsoport képviselte, az is habozva, vonakodva, azokat az eszméket, melyeknek embere Mott János. De minden aggasztó körülmény ellenére a terem megtelt. Legmérsékeltebb számítás szerint, több mint 400 főnyi hallgatóság előtt tartotta Mott János első előadását. A mit a plakátok hirdettek, az fölkeltette a kíváncsiságot, megnyerő megjelenése és lebilincselő beszédmodora biztosította a rokonszenvet. De a mit mondott, az megragadta és megnyitotta az egész hallgatóság szivét. A diák erkölcsi életének élet-halál kérdéseit tárgyalta s azok egyedüli megoldójaként reámutatott Jézus Krisztusra. Akármily véleménnyel távozott is el a — meg kell jegyeznem — vallásfelekezet tekintetében nagyon tarka képet nyújtó diákhallgatóság, egyet nem tagadhatott meg egy sem a 400 közül, azt t. i., hogy „ez az ember a legjavunkat akarja". Félni lehetett, hogy a következő estéken fogyni fog a hallgatóság, de a kétségek megint megszégyenültek, szombatra és még inkább vasárnapra a meggyaraporodott hallgatóság még jobban megtöltötte a nagy terem minden üres terét. A szombat esti előadás lélekbe markoló erő tekintetében némileg mögötte állott az előbbinek, de nagyon alkalmas volt arra, hogy a már megragadott diákok figyelmét a lelki élet kevésbbé feltűnő, sokszor észre sem vett, de ép oly halálos veszedelmeire figyelmessé tegye és ismét ugyanazon egyetlen segítőt állítsa eléjük. A harmadik — vasárnapi — előadás más irányú, inkább apologetikus volt: azokat a tényeket sorolta elő Mott János, a világ minden részében szerzett tapasztalatai alapján, a melyek a diákokat élő és észszerű keresztyén hitre vezették. Ez a három főelőadás azonban nem elégítette ki sem a szóló munkakedvét, sem a hallgatóság kívánkozását. Minden előadása alkalmával felhívta Mott azokat, kik el nem fogadhatják azt, a mit hirdet vagy bővebben óhajtanak vele arról beszélni — hogy keressék fel a délutáni órákban szállásán. Felhívásának lett is eredménye. Délutáni idejének jórészét elfoglalták azok a diákok, kik lelki küzdelmeikre, bajaikra az ő tanácsait keresték. E beszélgetések közben merültek fel olyan kérdések, melyeknek bővebb megbeszélésére a nagy előadások utáni időt használta fel Mott. Néhány percznyi szünet után, csak alig megfogyott hallgatóság előtt egyegy második előadást tartott. Sokunknak eddig soha nem sejtett, valósággal meglepetésszerű látvány volt az a kitartás, valósággal szomjúság, mellyel több órán át — a tolmácsolás fárasztó proczesszusa mellett is — leste a fővárosi diákság a lelki életébe belevágó emez előadásokat a kísértésekről, kételyekről stb. De a vasárnap esti események különösen mély betekintést engedtek főiskolai ifjúságunk lelkébe, annak úgy sötét oldalát — elhanyagoltságát, — mint bíztató jeleit az igazságra való vágyakozását illetőleg. 1

/%12-re járt már az idő, mikor a fáradhatatlan szónok elvált hallgatóitól, kik — természetesen folyton fogyó számban — de a többszöri helyiségváltozás daczára is (melyeket az idő előrehaladott volta tett szükségessé s melyek között egy 20 percznyi gyaloglást igénylő is volt), mindent meg akartak tőle hallani, a mi mondanivalója volt hozzájuk. Ez utolsó összejövetelen mintegy 40-en fejezték ki abbeli elhatározásukat, hogy bibliatanulmányozó körökbe állva, alaposabban utánajárnak annak, milyen segítséget nyújt erkölcsi és lelki bajaikban Krisztus. Ezek számára hétfőn még egy külön előadást is tartott Mott János, sok értékes útmutatást adva a bibliával való foglalkozásra. Ezzel budapesti működését befejezte és elindult egynehány vidéki diákközpont meglátogatására. Vidéki munkájáról rövidebben szólhatok. Az egyes kerületi lapok beszámoltak már arról részletesebben. Sopronban a hová a pápai diákság is elküldötte képviselőit, Sárospatakon, Debreczenben és Kolozsvárt tartott előadásokat. Sopronban a város összes nagyobb diákjai — mintegy 300-an — hallgatták. Sárospataki működését az időnek csaknem „non plus ultra" kihasználása jellemezte : 6 nyilvános és két szűkebbkörű beszédet tartott mintegy 24 órai ottléte alatt. Debreczenben — sajnos — előkészületbeli tévedések s az idő rövidebb volta miatt nem követhette ugyanezt a módszert. A rendelkezésére álló kora délutáni órákban mégis három beszédet intézett a Kollégium