Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-02 / 18. szám

tesz jelentést a társaság előző két évi nagyon szomorú veszteségéről. Az elsőről bizony méltán mondja, hogy: „létesítője, apostola, aranyszájú vezére volt társaságunknak, a ki hitben, tudásban, szeretetben magasan felette állott mindnyájunknak!" Mindkettőre vonatkozólag pedig így szól: „Egymást bíztatták, segítették ők, a szeretet és az egyházi élet munkájában/' És mi mindnyájan bizonyságot teszünk, hogy ez így volt! De vannak az évkönyben más szomorú adatok is. A nagypénteki ref. társaság gondnokát bizonyára senki, a ki őt közelebbről ismeri, nem vádolhatja pesszimizmussal. Hiszen ilyen intézetet nem is lehet vezetni ker. optimizmus nélkül. És mégis kénytelen ő reá mutatni jelentése folyamán arra az elszomorító körülményre, hogy a beállott súlyos közgazdasági viszonyok folytán a társaság már néhány év óta deficzittel küzd. áldásos intézményének, az Erzsébet szeretetháznak háztartásában. A ki közelebbről ismeri ez intézményt, bizonyságot tehet róla, hogy az ügyvivő gondnok a szeretetnek, buzgalomnak mily leleményességével és körültekintésével igyekszik az intézet háztartásában az egyensúlyt fenntartani. De a változott és súlyosabb gazdasági viszonyok mellett van még egymás, elszomorítóbb körülmény is, a mely őt e nemes buzgalmában akadályozza. Es ez nem más, mint a csökkenő érdeklődés, illetve mindinkább terjedő közöny ezen áldásos intézménnyel szemben! Tudom, hogy sokfelől igénybe vagyunk véve ; tudom, hogy lelkésztársaim és gyülekezeteink ajtaján mily gyakran kopogtatnak alkalmas és alkalmatlan időben. De én azt hiszem, hogy azon társasag, a melynek neve és tevékenységének lényege a legszentebb és mindnyájunknak üdvösségét biztosító nagy eseményre emlékeztet: különös igényt tarthat, különösen a mi kálvinista gyülekezeteink, társadalmunk munkás szeretetére. Én azt hiszem, hogy egyházaink hivatalos vezetőinek, munkás tényezőinek, nekünk mindnyájunknak különös gondozásunkba kellene vennünk ezen egyetemes református belmissziói intézményünket! Szomorúan konstaláltam a közölt kimutatások alapján, hogy sok, előbb adakozó gyülekezet az elmúlt évben „hátrament" és kemény beszédnek tartotta a nagypénteki ref. társaság felhívó szózatát. „Ecclesia semper reformari debet". Kálvin mondotta : tele szájjal kiáltják : reformáczió ! de mégis oly keveset teszünk, a mi által Isten neve dicsőíttetnék. A krisztusi megváltó szeretet nevében és jegyében létesült nagypénteki ref. társaságigazán megérdemli a legszélesebb körű érdeklődést és támogatást mindnyájunk részéről. A f. hó 16-án tartott közgyűlésen jelen voltak elhatározták, hogy a társaság nevéhez és czéljaihoz méltó eszközökkel igyekszik új tagokat gyűjteni és általában nagvobbfokú társadalmi érdeklődést felkelteni intézménye: a budaörsi szeretetház iránt. Bízunk abban, hogy igyekezete nem leend hiábavaló. Bízunk abban, hogy a mi kálvinista közönségünk nem fogja megtagadni támogatását attól az egyesülettől, a mely a legszentebb emléknapnak nevét, úgy hisszük, nem méltatlanul viseli. A társaság május hónapban, künn a szeretetházban tartandó emlékünnep keretében emlékezik meg dr. Kiss Áron munkájáról és különösen Istennek ama kegyelméről, a mely Krisztus halála által bennünket napról-napra éltet és kezeinket munkára erősiti! B. Pap István. MISSZI

ÓÜGY. Mott János. Nevezetes vendége van e napokban hazánk főiskolai diákságának. Mott János, a Keresztyén Diákok Világszövetségének főtitkára érkezett április 22-én, mintegy kétheti munkára Magyarországra. A Keresztyén Diákok Világszövetsége az a szervezet, mely egyesíti az öt földrész különböző országainak különféle jellegű keresztyén diákmozgalmait és testületeit, föltéve, hogy azok a világszövetség alapelvein nyugosznak. Ma már több mint százharminczötezer tagja van e világszövetségnek, Európában, Északamerikában, Délafrikában, Ausztráliában s Ázsia keleti országaiban egyaránt. Magyarország még nem tartozik e Világszövetség kötelékébe, azon egyszerű okból, hogy nincs még olyan keresztyén diákmozgalma, mely tagját képezhetné annak. Kicsiny kezdeteit látjuk még csak egyik-másik főiskolánkon olyan köröknek, társaságoknak, melyekhez egy később kifej len dő Keresztyén Diákszövetség reménye fűzhető. Sok a félreértés és elfogult tudatlanság, mellyel e kicsiny kezdeteknek kiizdeniök kell. Kiilföldieskedéssel, túlzó vallási rajongással, szektáskodással vádolták és vádolják őket. Azonban — még ha az ügy tökéletlen képviselői adhattak is okot ily elítélő vélemények kialakulására — mindig olyanok részéről hangzottak el e vádak, kik vagy a diákságot, vagy a keresztyénséget, vagy magát a keresztyén diákmozgalmat nem ismerték. Mert a ki ismeri a diákságot s nem siklik el vétkes — sokszor hajmeresztő — felületesseggel annak bajai fölött, hanem szembe néz annak elhanyagolt lelki életén rágódó száz és száz betegséggel, az nem fog killföldieskedőnek nevezni senkit, ha csak a legkisebb segítséggel is orvoslására siet a bajoknak. S a ki ismeri a megfeszített és feltámadott Krisztus erejét a maga életéből, az nem fogja túlzó rajongással vádolni azokat, kik a diákokhoz éppen ezt az erőt akarják közel vinni, mint minden baj és probléma isteni megoldását. Egyházellenes szektáskodással is csak tudatlanság vádolhatja a Keresztyén Diákmozgalmat. Semmiképen sem egyházat helyettesítő, pótló munkát akar végezni az. Nevetséges is volna. Csak egyet akar: azt a különleges társadalmi, vagy jobban mondva szoros életviszonyt, melybe a főiskolai élet az egyik diákot a másikkal juttatja, felhasználni és csatornájává tenni a keresztyénség egyénről-egyénre továbbterjedő hatásának. Hogyha e munkája közben szaporítja müveit társadalmunkban a számát azoknak az elégedet-