Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-02 / 18. szám

egyházunk jövendő felvirágzása és az Isten országának terjedése, hanem hazánk társadalmi és politikai boldogulása is! Nem egyszer mutattam már reá, hogy e tekintetben mennyire eleven a romanizmus öntudata. S mily sokfelé elágazó az a működés, a melyet kifejt a tanuló ifjúságnak a sajat szellemében nevelésére. Mott János úrnak nálunk tartózkodása, elmondott beszédei bárcsak öntudatára ébresztenének minket, magyar protestánsokat is annak, hogy intelligens ifjúságunk lelki gondozását, evangelizáczióját elvégre komolyan kezünkbe kellene venni. Egyáltalában nem kicsinyleni azt a hivatást, a inelyet egyházaink közönséges híveinek az evangéliumi egyházi élet szempontjából be kell tölteniök. De a valóságnak megfelelőleg különösen reá kell mutatnom annak a szerepnek és hivatásnak fontosságára, a melyet egyházaink intelli gens elemének a tanári, tanítói és világi egyház -kormányzói téren be kell töltenie. Minden szervezettállami, társadalmi és egyházi életben, a dolog természete szerint, nem az alacsonyabb műveltségi fokon álló tömegnek, hanem a magasabb intelligencziával rendelkező elemnek a kezében van a vezetés hivatása és az intézkedés joga. Evangéliumi protestáns egyházaink jelen és jövendő biztos exisztencziája, előhaladása és felvirágzása tehát legfőképen attól a neveléstől és irányítástól függ, a melyben egyházaink intelligens elemeit részesítjük. Ettől függ, hogy a papi, tanári és tanítói hivatásnak tanuló ifjúságunknak legkiválóbb elemét megnyerjük. S ettől függ, hogy világiaink, a kik az egyházkormányzatban szerepet nyernek, ne csupán a rideg jog, ne csupán a politikai exigencziák, hanem az egyház lényege, hivatása szempontjából is bírálják el az elébök kerülő ügyeket. A mikor tehát a nálunk járt Mott János úrnak a leghálásabb köszönetünket fejezzük ki a mi studens ifjúságunk körében végzett áldásos munkájáért, a legkomolyabban hívjuk fel az illetékes tényezők figyelmét studens ifjúságunk lelki gondozása, evangelizácziója szent ügyére, s kérve kérjük őket, hogy ne engedjék Mott János úr szívből fakadt szavait és intéseit pusztában elhangzó szavakká válni, hanem ragadják meg hittel az általa megmutatott evangéliumi eszközöket, s vigyék azokat oly hatalmas szervezett és egyöntetű akczióba, amelynek eredményeképen oly szellemi és erkölcsi vezetők állhassanak evangéliumi egyházaink szolgálatára, a kikkel együtt diadalmasan kilzdhessük meg harczainkat, úgy a vakhit, mint a hitetlenség ellenében! H. L (1784 április 4—1842 április 11.) A Magyar Tudományos Akadémia az elmúlt napokban újította föl körösi Csorna Sándor emlékezetét. S csak nem régiben emlékezett meg róla egyik nagynevű utóda: Hédin Szven is budapesti előadásaiban. Járt többek között a kanumi zárdában, hol körösi Csorna Sándor több mint három évet töltött (1827 augusztus havától 1830 október haváig). Nyolcz évtized múlva se feledték el, sőt tisztelettel emlegetik az ottani lámák. Emlékezetével apró kis czelláját is kegyelettel őrzik. Nagy székely honfitársunkról e lap hasábjain is illik megemlékeznünk. Nemcsak izzó magyar szive kapcsolja hozzánk. A nagyenyedi Bethlen főiskolán végezte bölcsészeti ós theologiai tanulmányait, így egyenesen a mi sorainkból való. 0 maga írja 1824-ben Sabathu-ban, az angol kormány kívánságára készített életrajzában : „Papi tanulmányaim tiszteletreméltó alkalmazást helyeztek számomra kilátásba hazámban". De körösi Csorna Sándor lelkét egy csendes erdélyi ekklézsia vagy egy tanári katedra nem tudta kielégíteni. A nagyenyedi kollégium padjain még 18 éves korában megfogamzott lelkében — s két társáéban — az a nagy gondolat, hogy fölkeresik távol keleten maradt őseinket, kiktől több, mint egy ezredéve elszakadtunk. Ettől kezdve nem volt lelkének nyugodalma. Életének nem volt ennél szentebb czélja. Tíz évig készül a nagy útra. S nem volt akadály, nem volt szenvedés, a mi visszarettentette volna. Nem volt szegénység, a mi megkötözte volna. Csak a halál tudta megállítani útjában. S ez volt életének tragédiája: éppen akkor érte utói, a mikor legközelebb érezte magát czéljához. Két éven át ott látjuk a törhetetlen vágytól égő ifjút a göttingai egyetemen. Idehaza megválasztják tanárnak, de ez nem tartóztathatja vissza nagy tervei kivitelében. Látjuk a mint Zágrábból próbaképpen gyalogszerrel hazamegy. Kilencz hónapot tölt ott a szláv nyelv elsajátítása czéljából. Eredeti terve ugyanis az volt, hogy Oroszországnak veszi útját. 1819 november végén egy sereg reménységgel, de mindössze 200 forinttal a zsebében útra kel. Bukaresten, Konstantinápolyon — s a kiütött pestis miatt délfelé kényszerítve — Alexandrián, Bagdadon át Perzsia fővárosába, Teheránba érkezik. Innen kezdve perzsa öltözetben, Bokharától pedig már örménynek öltözködve folytatja útját, majd karavánok társaságában, majd magányosan. Mikor Teheránból elindul, maga is érzi, hogy ezen a fáradalmas és veszélyes úton a halál minden perczben meglepheti. Azért elindulása előtt ismerőseinél levelet .hagy hátra nagybátyjának, Kovács József nagyenyedi kollégiumi tanárnak a czímére. Kéri, lia a bokliarai útban meghalna, vagy elveszne, küldjék el. Majd India északi részeiben látjuk, bő, bokáig érő kaftánban, Laboré-bán, Leh-ben, Kásmir határán, azután újra Lehben. Az idevaló kormányzó ajánló levelével a Ladak tartomány