Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-02 / 18. szám

leai megjelenései a testi közösségről a lelki közösségre való átmenetek voltak. Éppen azért mi többé nem ülhetünk le és nem figyelhetjük, hogy a parti fövény mint mozdul meg lépte nyomán. Sohasem hallod a földön az ő léptét. De lelkednek nincs is szüksége arra, hogy halljad, mert örömmel és boldogsággal tölti meg lelkedet az a bizonyosság, hogy Ő mégis él. El számtalan lélekben, a kiknek a kincse 0. Ha e lelkek cserépedényei szét is törnek, Ö mégis tovább él, mert mindig új kéz nyúl utána. A vele való közösség nem hal meg soha. Az ő szeretetének napja nem megy le soha. De nemcsak képzeletünkben és szeretetünkben él. Isten felvette őt örök életébe és végül a földi gondviselés minden útja hozzá vezet. Az emberiség élő leikévé, a föld minden népei tekintetének találkozó pontjává lett. Ő az a szellem, melv végül minden mást elnémít hatalmas zúgásával ós tevékenységével. 0 él és élni fog akkor is, ha a mi életünk s az általunk ismert világ elmúlik. Jézus legyőzte a halált. ..Hála az Istennek, a ki a diadalt adta nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (I. Kor. 15.57). Nélküle nincs örökkévalóság. Vele pedig nemcsak negyven napi, vagy nyolczvan évi földi lét. hanem a boldog örökkévalóság! (Naumann : Gotteshilfe. I. 72. után.) Ford.: V. J. Az egyház jövendő vezetői. Az elmúlt héten nevezetes férfiú járt közöttünk. Mott János, a keresztyén diákok világszövetségének agilis titkára. Budapesten, Sopronban, Debreczenben, Sárospatakon kereste fel azokat a köröket, a melyek leikükön viselik a keresztyén ifjúság iigyét, s támogatásuk mellett szólott a tanuló ifjúság, a jövendő idők intelligencziája előtt azokról a magasztos evangelizáló czélokról, a melyeket a keresztyén diákok világszövetsége, a Krisztus anyaszentegyháza építésére és az emberiség boldogítására maga elé tűzött. Mott Jánosnak hazánk ifjúsága körében végzett munkájáról és annak már most kivehető eredményeiről lapunk más közleményei számolandanak be. Azt a nagy ügyet azonban, a melynek képviseletében és szolgálatában Mott János hazánkat felkereste, nem szabad megoldottnak tekintenünk közöttünk kifejtett működése regisztrálásával. Ide is kell azt hoznunk, lapunk vezető helyére, hogy komolyan szóljunk róla és felhívjuk arra mindazok élénk figyelmét, a kik egyházunk jelen és jövendő sorsa iránt őszintén érdeklődnek. Mott János úr a diákok, a jövendő intelligenczia evangelizálásának valóságos apostola, a ki, mint a keresztyén diákok világszövetségének titkára, kizárólag ennek a magasztos ügynek él. Ennek az ügynek az érdekében már ötször utazta be a földet, s részint élőszóval r

részint írásaival oly szolgálatokat tett már annak, a melyekkel nemcsak elismerését, de bámulatát szerezte mindazoknak, a kik a Krisztus igaz anyaszentegyházának ügyét leikükön viselik. Sok egyéb írásai közül kimagaslik Mott János úrnak az a müve, a mely „The future leadeship of the church — Az egyház jövendő vezetői" czímet viseli. Ebben a müvében foglalta össze Mott János azokat a magas, evangéliumi, egyházi és társadalmi szempontokat, a melyek mellett a keresztyén studensek, a jövendő intelligencziájának evangelizálása ügye mérlegelendő és elbírálandó. Ennek a nagyfontosságú műnek ismertetésébe nem bocsátkozom. A ki érdeklődik iránta, megtalálhatja azt a Prot. Szemle legutóbbi füzetében. Itt csak arra van szükség, hogy a dolog nagy, életbe vágó lényegére és annak fontosságára, a mi magyar protestáns egyházaink szempontjából rámutassak. Sokat panaszkodunk az utóbbi időben az evangéliumi, egy házias szellem, a hitbuzgóság és áldozatkészség meghanyatlása felett. De ha ezek a panaszok jogosultak prot. egyházaink közönséges tagjaival szemben, még jogosultabbak intelligencziánkkal szemben, a mely pedig arra volna hivatva, hogy egyházszervezetünk szerint, a legalsó foktól kezdve a legfelsőbbig, aktív és vezető szerepet töltsön be, a papi, tanári, tanítói hivatal és világi egyházkormányzói tisztségek körében. Különösen sűrűn hangzanak fel a panaszkodások a miatt, hogy középiskoláink tanuló ifjúsága körében kevés az érdeklődés a lelkipásztori pálya iránt, s hogy világiaink, a kik szerepet nyernek az egyházak ügyeinek intézésében, nem az egyház lényege, hivatása, hanem csak a jog és a politika szempontjaiból bírálják el azt, a mi egyházkormányzó hivatalos testületeink zöld asztalára kerül. Ezeknek a panaszolkodásoknak, ha egyszermásszor talán túlzottak is, kétségtelenül megvannak a magok reális okaik. De ha megvannak, a bajokon nem a rekriminácziókkal segíthetünk, hanem csak a gyökeres orvoslással: ifjúságunk, a jövendő generáczió intenzívebb lelki gondozásával, annak evangelizálásával. Ez az intenzivebb lelki gondozás, ez az evangelizálás feltétlenül szükséges volna az egész vonalon; de talán sehol sem volna szükségesebb, mint a jövendő intelligenczia körében, a mely szellemi kvalifikácziója alapján vezető szerepre van hivatva egyházi ügyeink intézésében. Úgy nevelni tanuló ifjúságunkat, a jövendő intelligencziáját, hogy az, akár mint lelkész, tanár, tanító, akár mint az egyházkormányzatban szerepet nyerő világi ember, lelke mélyén hordozza, érezze az evangéliumi magasztos hivatás tiszta öntudatát, s ennek megfelelőleg igyekezzék szolgálni a Krisztus anyaszentegyháza érdekeit: oly fontos feladat, a melytől függ, nemcsak evangéliumi protestáns