Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-18 / 16. szám

tagadása volna a vallásszabadságnak is. Protestáns testvéreink, kiknek száma talán évtizedekig se fogja elérni az alkotmánytervezetben egy-egy felekezeti választókerülethez előírt 25 ezret, mindaddig, míg ezt a számot el nem érik, se választók, se választhatók nem lehetnek, bármily kulturális és vagyoni erőt képviselnek is és bármily rátermettek lennének is az ország ügyeinek vezetésére. Politikai jogaik védelmére mások hivatottak, elsősorban önmaguk, mi inkább lelki szükségleteik kielégítésében igyekszünk segítségükre lenni. Bosznia sem külföld ránk nézve. Sőt a történelmi jogalap révén kizárólag Magyarország igényelheti. Czime királyaink czímében ma is előfordul. Zászlaját és czimerét a koronázási menetben ma is a király előtt viszik. A hitlevél harmadik pontjában pedig egyenesen megígéri a király — mint az 1867. évi II. t.-cz.-be iktatott legutóbbi körlevél is mondja — „Magyarország és társországai mindazon részeit és tartományait, a melyek már visszaszereztettek s azokat, a melyek Isten segedelmével ezután fognak visszaszereztetni, koronázási eskünk értelmében is a nevezett országhoz és társországaihoz visszakapcsolandjuk". Bosznia pedig már Kálmán király idejében hűbéres ország volt. Kálmán már él is a „ Ráma királya" czímmel, mely II. Béla óta királyaink czímében állandóan előfordul. II. Endre Bosnyákországhoz Herczegovinát is hozzácsatolja. Árpádházi királyaink óta több mint négyszáz éven át Bosznia és Herczegovina némi önkormányzattal közvetlenül Magyarországhoz tartozott. A' háromszázados török uralom megszűntével természetesen az előbbi közjogi helyzet áll vissza. A mikor a berlini kongresszus a balkán országok államjogi helyzetét rendezte, mivel Magyarország külön nemzetközi jogalanyként nem szerepel, a kongresszus 25. pontja Ausztria-Magyarországnak adott fölhatalmazást Bosznia és Herczegovina megszállására. De ezt a meghatalmazást a magyar királyság ősi jogán adták Ausztria-Magyarországnak. Uralkodónk is az elmúlt év végén a magyar korona jogán kebelezte be azokat immár véglegesen. így ezek a tartományok jogosan csakis Magyarországba kebelezhetők. A mennyiben ez a bekebelezés megtörténik, szentesített egyházi törvényeink Bosznia Herczegovinában élő hitrokonainkra is kiterjednek. Ennek folytán ott lévő ref. híveink alakítandó gyül kezetei akár mint szórványok, akár mint leányegyházak, avagy külön missziói egyház gyanánt — a Szerémségben levő gyülekezeteinkhez hasonlóan — a dunamelléki egyházkerülethez, evangélikus testvéreink gyülekezetei pedig a bányai kerülethez csatolhatok. A mennyiben kormányunk és parlamentünk erőtlennek bizonyulna többszázados történelmi jogon alapuló igényeink érvényesítésére, úgyszintén addig is, míg a kérdés akár a mi javunkra, akár jogaink sérelmére eldől, szükségesnek véljük, hogy a két protestáns egyház akár külön-külön, akár karöltve missziói lelkészi állást szervezzen Bosznia-Herczegovinában. Ez a legkevesebb, a mit meg kell tennünk! Dr. K. I. TÁRCZA. A történelmi Jézus. Miként lehessen most már ily történelmi adatok birtokában hiteles Jézus-képet alkotni, mikor a források tulajdonképen már nem források ? Milyen legyen az egész christologia ezek alapján ? Milyen legyen akkor; ha a kritika azt bizonyította be, hogy Krisztus közönséges ember volt? Lehetséges-e ekkor tulajdonképeni christologiát alkotni"? Hogy szabaduljunk ki ebből a labirinthusból ? Hisz a Jézus életét most már annyira sem is ismerjük, mint a XVII. századig hitték. az elődök, több hittel, mint kritikai ismerettel! íme ilyen hatást idézett elő a XIX. század nagyszabású és változatos irodalma. A régi egységes Krisztus-képet átalakították, új vonásokkal ruházták fel, a régieket letörölték s az egység és harmónia teljes disharmoniává változott át. A kritika azonban még egy lépéssel tovább ment. Látta, hogy minden okoskodása mellett is a hivő lelkek még mindig a régi s egyetlen Krisztus-képhez ragaszkodnak, azaz a történelem Jézusát is ugyanolyannak látják, mint a hit Krisztusát. Ez a megkülönböztetés Strauss óta nagyon szokásba jött. Akármit is végzett azonban a raczionálizmus, a természetes magyarázat, bármennyire is leszállította Jézust a közönséges emberek színvonalára, abban, hogy ez a Jézus valóban élt és működött a földön, egyik sem kételkedett. A hivő tehát még mindig elég alappal bírt arra, hogy hitének erejével legyőzze a kritika által támasztott ezernyi akadályt, s eljusson az ő bibliája igaz, erőteljes Krisztus-képéhez, az Igéhez, a mely testté lett; a Pál apostol és János evangélista Jézus Krisztusához. Nos tehát, ezt az alapot kellett még semmivé tenni, hogy azzal együtt mindenféle Krisztus-kép és christologia semmivé legyen: tagadásba kellett venni Jézus történelmi létezését. íme így fejlődött a túlhajtott kritikai szellem védnöksége alatt a Jézus-kép -— semmivé. Látjuk a fokozatos fejlődést — lefelé. Jézus Krisztus először és sokáig Istenember, Istenfiú, a testté lett Ige (supranaturalis felfogás). Azután már csak ember (raczionalis felfogás), kinek élete, cselekedetei kiszínezettek, természetfölötti vonásokkal felruházottak, de megtörténtek (természetes magyarázat). A további kutatás kezdi kideríteni, hogy nem úgy történtek meg, a hogy azokat az evangéliumok közlik, sőt mi több, igen sok nem is történt meg, csupán legenda (történetkritikai szellem). Tovább menve azután arra a felfedezésre jutnak, hogy hiszen így az egész életnek összes adatai bizonytalanok. De nemcsak ez bizonytalan akkor, hanem maga az is, hogy Jézus egyáltalában élt valaha e földön (modern radikális felfogás). Hogy a kritikai vizsgálódások eredményei eddig a szélső határig eljutottak, abban része van a christo-