Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-04 / 14. szám

a városok és falvak hívő, reménykedő népe. Jeruzsálem lakói közül is sokan mennek elébe, köszönteni őt. Tavaszi napsugár, fényes, meleg levegő, viduló határ, ünnepi hangulat. Az ünneplő nép virágot, lombot szór a Szabadító útjára, felső ruháját teríti királyi útja szőnyegéül. Magasra tör a hangos üdvrivalgás: „Hozsánna. Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!" A farizeusok szeretnék elhallgattatni a királyünneplő népet. „Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!" Az ünneprontók lelkébe zúg a királyi válasz: „Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." S kitör újra az egetverő hozsánna. A szabadító Király pedig a virágeső és örömmámor közepette könyezik. Elsiratja Sión leányát és Sión népét. A mint Mária megkente őt Bethániában temetésére, úgy megkönnyezte ő népének nagy temetését, a melyen majdan „egy ország vérben áll". A politikai váltság vágyától megittasult nép nem látta a lelki váltság, a szellemi megújhodás nagy Királyát s félszeg szabadságvágyával építette börtönét és ásta sírját. E sírt látja a Jézus lelke. E fölé hullatja a szánó részvét és a meg nem értett és megszomorított szeretet szent könnyeit. Tán senki sem vette észre az ünnepelt Király könnyeit. Az ünnepi öröm zaja közt vonul be a megkönnyezett szent városba. A város pedig felháborodik az ő jövetelén s csodálkozva kérdezi: „Kicsoda ez ?" A sokaság pedig csak azt a sovány választ adja: „Ez Jézus, a galileiai Názáretből való próféta". Más kérdés és más válasz kellene ide! Ez az erejét vesztett lázbeteg réveteg kérdése s gyenge válasza. Tiszta szabadságvágy ostromló kérdése és elszánt hit hatalmas válasza kellene ide. Az szülne szabad, boldog életet az az Istenfiú királysága alatt. De beteg e nép. Beteg e város. Beteg e nemzet vérkeringésének középpontja, szíve, a Sión, az Isten háza is. Törvény bálványozó vakbuzgóság, szertartásosság rabsága, képmutatás hivalkodása és a vásári lélek szemérmetlensége ütöttek ott tanyát. Es a szabadító Király a szivet akarja megtisztítani, hogy egészséges legyen a vérkeringés, a szervezet egész élete is. Isteni lélekkel és büntető korbácscsal tisztítja meg Atyja szent házát, népének templomát. A kicsiny gyermekek is hozsánnával üdvözlik a szabadító Királyt. Hiába akarja őket elhallgattatni a főpapok és írástudók álszenteskedő, önző haragja. A gyermekek szaja által is Fiának szerez dicsőséget az Örökkévaló. Sőt a pogány világ is elhozza hódolatát a szabadító Királyhoz a Fülöptől Hozzá vezetett görögök személyében. És mégis virágvasárnapon meg volt pecsételve Jézus sorsa és a választott nép jövendője is. Ez a fényből és árnyból szőtt nap a maga nagy lelkesedésével és tévedésével, ábrándokból táplálkozó örömével és kitörésre készülő ádáz indulataival — már készítette a keresztet. E nap történetében, története hátterében, a Krisztus személyiségében és az Atya szívében meg volt írva már a Nagypéntek, de a — Húsvét története is. Hiábavalók voltak a bölcs tanítások, a mély értelmű példázatok, a fenséges beszédek, a hatalmas cselekedetek, a merész viták, a szellemi harczok, mik megtöltik a második teremtés eme nagyhetét. A főpap s a nagytanács képmutató szenteskedése és hatalmi önzése, a nép félrevezetett indulata, Pilátus hitetlensége és kétszínűsége, hatalomféltése és erélytelensége felállították a keresztet és a keresztre szegezték a szabadító Királyt. Az utolsó szeretetvacsora, a Gecsemánei virrasztás, az elfogatás, a nagy per, a megvesszőzés, kereszthordozás és megfeszítés megrázó történetét hogy beszélhetnők el? Már odáig mi is vagyunk, hogy magyar protestáns író négyszáz lapos könyvet írt csak az utolsó nap történetéről! Áll a kereszt, mint a gyalázat fája. Nemcsak ! Hanem úgy is, mint új élet fája, Jákob lajtorjája és mint a Jézus Krisztus királyi trónja. Királyságáról tett vallomást Kajafás és Pilátus előtt egyaránt. Keresztjén három nyelven a királyságáról szóló felírás ragyog. Gúnyból írták oda. Dicsőséges valósággá tette a szerető Atya. Király a kereszt kínjainak hordozásában, az ellenségeknek adott bocsánatban, az övéiről való gondoskodásban, a megtérő iidvözítésében. Királyi a szemfedője : a déli nagy sötétség. Királyi a temetése. A földrengés harangszava, nemes lelkek királyi szeretete kíséri az utolsó útra, fekteti a sziklasírba. Királyi a halotti pihenés, az isteni nyugalom szent napján. Királyi az Élőnek a holtak közül való diadalmas kijövetele, győzelmes feltámadása, az isteni elégtétel, igazságszolgáltatás és megdicsőítés napján. Királyi a megdicsőült Fejedelemnek az Atya örök országában, a hívő lelkek trónján való örök országlása. Megváltott lélek, magyar Sión, hivő emberiség! Köszöntsd hódolattal a virágos, véres, diadalmas élet felkent Fejedelmét, a virágvasárnapi, nagypénteki és húsvéti Királyt, lelked királyát, az újjáteremtett világ örök királyát! Nagyheti útj a: a lelki teremtés, az üdv útja, az igaz eszme diadalútja, a világtörténelmi irányváltozás és az örök czél felé való haladás útja. Politikai válságvágy helyett vigy Hozzá az Istenországa után való sóvárgást. Külsőségek vilá-