Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-21 / 12. szám

a párbér minden ház vagy telek után szolgáltatik ki, nem képez alapot arra, hogy a kérdéses helyeken a párbér ingatlanokon nyugvó dologi tehernek tekintessék". A Kúriának ezen döntvénye és annak indokolása szerint tehát azok a párbértermészetű szolgáltatások, melyeket a katholikus lelkészek még több helyütt, pusztán a canonica visitatio-k alapján követelnek, azelőtt katholikus kézen volt ingatlanoknak most más vallású birtokosaitól, tévesen mondatnak „dologi természetű" szolgáltatásoknak. És mivel a Kúria fenti döntvényének indokolása szerint a telkek és házak után kivetett párbér is, éppen úgy, mint a páronként kivetett párbér, a paróchiális köteléken alapuló egyházi közteher, ily szolgáltatások a paróchiális köteléken kivül álló, nem katholikus hitfelekezetűektől csak akkor követelhetők, ha bizonyos esetekben a párbér, valamely magánjogi czímen, a nem katholikus fél részéről határozottan átvállaltatik. Ily különös jogczím nélkül a párbértermészetű szolgáltatások nem katholikus egyénektől jogosan nem lévén követelhetők, ezeket a szolgáltatásokat ezennel megszüntetem. Miért is van szerencsém tiszteletteljesen felkérni Főmagasságodat, méltóztassék egyházmegyéje lelkészeit figyelmeztetni, hogy canonica visitatio-k vagy régi gyakorlat alapján, nem katholikus hitfelekezetű egyénektől párbértermészetű szolgáltatásokat a jövőben már nem követelhetnek. Ez az általános elvi szempont azonban — miként azt a Kúria idézett döntvények indokolása is kifejti — nem zárja ki azt, hogy a párbér egyes esetekben, valamely külön magánjogi czim alapján, nem katholikus egyénektől is ne volna követelhető; nevezetesen, a midőn szerződés, végrendelet vagy törvényi öröklés által egyénileg átvállalt, avagy községileg avertált párbérröl van szó, a mely esetekben — ennek a kérdésnek törvényhozási rendezéséig jogrendünk értelmében — a katholikus lelkészt illető párbérszolgáltatások fizetésére a nem katholikus egyének is kötelezve lehetnek, miután az ily különös magánjogi czímen elvállalt szolgáltatások jogrendünk értelmében közigazgatási úton meg nem szüntethetők. Mindazonáltal a felekezeti jó béke fentartása érdekében czélszerűnek tartanám, ha a lelkészeket figyelmeztetni méltóztatnék arra is, hogy a párbérszolgáltatásoknak ily magánjogi czímen való átvállalására nincs szükség, mert valahányszor oly plébániákban, a hol a párbér házak vagy telkek szerint van kivetve, a katholikus kézen levő ház vagy telek nem katholikus kézre megy át, az elvesztett párbér szolgáltatásokért a lelkésznek kellően igazolt kérvényére az államkincstár kárpótlást fog nyújtani, az 1896. évi jövedelmi összeírásban megállapított pénzértékkel. Az eddigelé tévesen dologi természetiteknek nevezett párbérszolgáltatások megszüntetésével egyidejűleg — miként arról volt szerencsém Főmagasságodat értesíteni — gondoskodni óhajtok arról, hogy a katholikus lelkészek az ezen szolgáltatásokból eddig befolyt jövedelmük elvesztéseért kárpótlásban részesüljenek. Ez a kárpótlás már — a Kúria fent ismertetett álláspontja mellett — nem a jog kérdése, hanem a méltányosságé, mely azt kívánja, hogy a katholikus lelkész az általa régi gyakorlat alapján más hitfelekezetűektől szedett párbérjövedelmet, mely részére az 1896. évi jövedelmi összeírásban, mint kongruába beszámítható jövedelem megállapíttatott, állami bonifikáczió alakjában továbbra is megkapja."' Továbbmenőleg pedig jelzi a miniszter, hogy állami bonifikácziót nem nyújthat 1. az olyan követelésekért, a melyek az 1896. évi lelkészi jövedelem-összeírás alkalmával sem teljesíttettek; 2. azoknál a szolgálmányoknál, a melyekkel a nem róm. katholikusok csak mint a politikai község tagjai járulnak a róm. kath. egyház fentartásához, s 3. azoknál a szolgálmányoknál, a melyeket a nem r. katholikusok adásvételi szerződéssel vállaltak át, vagy a melyek átszállás útján rovattak reájok. Ezek magánjogi terheket képeznek, a melyek csak törvényhozási úton szüntethetők meg. Ebből a nevezetes miniszteri átiratból három fontos tételt kell kiemelnünk. Első az, hogy a miniszter az 1848. XX. t-czikken kívül akczeptálja'a sérelmek orvoslásánál a Kúria 1886. évi 3L számú döntvényét, s megállapítja, hogy pusztán a canonica visitationalis jegyzőkönyvek nem szolgálhatnak jogalapul arra, hogy régebben r. kath. kéz,en volt, de később nem r. katholikusok kezére került ingatlanok után párbértermószetü szolgálmányok volnának követelhetők, mivel az ingatlanok után kivetett párbér, épp úgy, mint a páronként kivetett, a parókhiális köteléken alapuló egyházi közteher. A második az, hogy ez általános elv daczára is lehetnek esetek, a mikor nem róm. katholikusok is kötelezve lehetnek a r. kath. egyházak fentartásához való járulásra; de csak akkor, ha adásvételi szerződésekben vagy végrendeleti vagy törvényi öröklések elfogadása útján, e szolgálmányok teljesítésére magokat magánjogilag elkötelezték; vagy végül, ha olyan polgári község tagjai, a mely a párbéreknek az egyes községi tagokról való avertálásával, mint külön jogalany (patrónus) magára vállalta a r. kath. egyház szükségleteinek ellátását. A harmadik az, hogy a canonica visitationalis jegyzőkönyvek alapján eddig a nem r. katholikusoktól követelt s azoktól be is szedett párbértermészetü szolgálmányok megszűnésével szenvedett veszteség — nem a jog, hanem a méltányosság alapján — az államkincstárból fog kárpótoltatni. Sőt jövőre nézve is felesleges az ily természetű szolgálmányok magánjogi biztosítása, miután az esetlegesen bekövetkezendő veszteségekért, kellően igazolt kérvényre, az államkincstár kárpótlást fog nyújtani az érdekelt plébániáknak. E kiemelt tételek közül az elsőt, mint az 1848. XX. és az 1790/91. XXVI. t.-czikkeknek mindenben