Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

Mi az egyik legsúlyosabb vádnak, annak a rnegezáfolására vállalkozunk, hogy Servet halálra ítéltetésének Kálvin az „értelmi szerzőjeArra, hogy eredeti volt-e Kálvin theologiája, remélhetjük, nem soká fog késni illetékes helyről a válasz. Azt, hogy Kálvin csak Genf reformátora volt, de nem a világé, úgy hisszük, eléggé megczáfolja az a hat vaskos kötet, melyben a világ minden tája felé írt reformátori leveleit kiadták. Ezeket Zoványi tanár aligha láthatta. Az a tény is megdönthetetlen czáfolata állításának, hogy a világ protestánsainak több mint kétharmad része : több mint százmillió lélek Kálvin elvei szerint híve a megtisztított vallásnak. De legszebb czáfolata lesz ennek a július 10-iki genfi emlékünnep. Melegen ajánljuk Zoványi professzornak, ne sajnálja a fáradságot, meg azt a kis költséget és jöjjön el oda. Arra, hogy demokratikus egyházalkotmánya és az egyéni szabadságról vallott nézetei révén az líjabbkori alkotmányok fejlődésére mily óriási befolyást gyakorolt, alkalomadtán mi is rá kívánunk mutatni. S ha csak az egyházalkotmány terén lett volna is reformátor — mint legnagyobb ismerője: Doumergue montaubani ref. theol. tanár oly szépen kimutatja — ez az egy körülmény is örök nevet biztosított volna néki! A Servet-ügyet kívánjuk tehát tisztázni. Mi is előrebocsátjuk, a mit Révész Imre mond müve Servetről írott fejezetének elején: mi se kívánunk Kálvin „ügyvédjei" lenni. Erre Kálvin nem is szorult. Nem Kálvint, hanem a mi ismereteinket kell ebben a tárgyban tisztázni I Sajnálkozva kell tapasztalnunk ugyanis lépten-nyomon, hogy ezt a nagy vádat illetőleg igazán nagyfokú tájékozatlanság tapasztalható még egyházunk hivatásos őrállói körében is. Az a vád, hogy Servet Mihályt Kálvin juttatta máglyára, már igen régi keletű. Úgyszólván egyidős magával a pörrel. Mindjárt Servet kivégeztetése után fölütötte a fejét. Maga Kálvin is megfelelt rá, később kiváló utódja: Béza is. Időnkint meg-megújult a vád. A XVIII. században nem kisebb ember illette vele Kálvint, mint Voltaire. Mikor beleszólt a világraszóló nagy pörbe: a Calas-pörbe, Servet magasztalásával kezdte. Azóta is többen vádolták vele Kálvint. ím, legújabban Zoványi tanár is a vádolók közé áll. A Függelék-nek Kálvinról szóló részét így végzi: „. . . ugyanabban a korszellemben élt Melanchton is, ugyanabban Zwingli is, ugyanabban maga Luther is és még igen-igen sokan, a kiknek emlékén nem ejtett foltot egyetlen ellenfelük kivégzésének értelmi szerzősége sem Révész Kálmán a „Sárospataki Református Lapok" augusztus 9-iki számában „Kálvin legújabb méltatója" czímű czikkében rámutat arra, hogy Zoványi a tizenkét évvel ezelőtt (1896-ban) kiadott „Theologiai Ismeretek Tárá"-ban (II. köt. 219—223. 11.) még egészen más álláspontot foglalt el ebben a kérdésben. Ott azt írta : „különben e borzalmasságok (Gruet, Ser vet stb. kivégzése) nagyrészben az egész korszak előítéleteit terhelik; a lutheránusok — éppen Melanchton is — szintén az igazságszolgáltatás tényének tekintették e kivégzéseket." Engedje meg, hogy mi ezt a régebbi fölfogását védelmezzük meg az újabbal szemben ! Nem tudjuk, mi indította Zoványi tanárt régi álláspontjának a föladására és az újnak a hirdetésére ? A történetíró csakugyan köteles a megtalált igazságot vallani és hirdetni. Igenis, neki is szól az újszövetségi intelem : „Mindeneket megpróbáljatok és a mi jó, azt megtartsátok ; mindeneket vizsgáljatok, még az Istennek mélységeit is; keressétek az igazságot s az igazság szabadokká tesz titeket." De kérdjük : megpróbált, megvizsgált-e mindeneket, mikor előbbi fölfogásának a megváltoztatásával Kálvinról azt a lesújtó bírálatot írta? Kereste-e komolyan az igazságot? Aligha; mert a komoly történetírónak nem másod-, harmad-, vagy Isten tudja, hányadkézben kell keresnie az igazságot, hanem az eredeti forrásnál. Kisebb fontosságú kérdéseknél még megengedhetjük, hogy valaki tekintélyekre hivatkozzék. Komoly historikus azonban kisebb dolgokban se elégszik meg azzal, hogy egyetlenegy történeti munkát használjon forrásul. Hát még akkor, ha azt a férfit' akarja kritikájának bonczoló kése alá vetni, kinek elvei szerint több mint százmillió lélek vallja a „megtisztított tudományt!" Zoványi pedig Kálvinról vallott újabb nézete igazolásául egyedül a Möller-Kaiverau-féle német egyetemes egyháztörténelemre hivatkozik. Hogy lehet egyetlenegy történeti munka alapján ilyen lesújtó bírálatot alkotni?! Ezt nem várhattuk attól, kitől a magyar egyháztörténetírás terén annyi lelkiismeretes munkát láttunk ! A bírálatnak ezt a könnyelmű módját egy egyháztörténettanárnak nem bocsájthatjuk meg. Annak vigyáznia kell minden szavára, a mit mond, még inkább, a mit írásba foglal. Verba volánt, scripta manent. Kathedrája súlyt ad minden szavának. Annak az egész egyházkerületnek az erkölcsi súlya ad kritikájának nyomatékot, a mely őt a tanári székbe ültette. Éppen azért hivatkozhatnak reá évtizedek, esetleg évszázadok múlva is. Eszébe jutott-e mindez Zoványi professzornak, mikor azt a kíméletlen bírálatot papírra vetette ?! Aligha, mert akkor nem nyugodott volna addig, míg a leghitelesebb forrást: Kálvin munkáit, legalább nagyjában, át nem futotta volna. Mi határozottan kétségbe vonjuk, hogy Zoványi tanár ezt megtette ! Pedig Kálvin munkáihoz a sárospataki könyvtárban is hozzáférhetett volna. Bizonyára megvannak ott a Baum—Cunitz—Reuss szerkesztésében megjelent Corpus Reformatorum kötetei is. Ha a Kálvin műveit tartalmazó köteteknek csak a tartalomjegyzékét futotta volna is át, láthatta volna, hogy a VIII. kötetben (az egész gyűjtemény XXXVI. kötetében) nem kevesebb, mint 210 nagy negyedrét oldalon (a 453-ik hasábtól a 872-ig) a Servet-ügy összes aktái össze vannak hordva. Dr. Kovács J. István. (Folyt, köv.)