Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-24 / 21. szám

hiszem, sokaknak nézetét fejeztem ki akkor, hogy majd a legutóbbi zsinat munkájának bevégzése és a törvényeknek rendszabályokba való leszűrődése után nálunk is nagyon fontos feladat leend a magyar ref. egyházjog megírása, még pedig olyformán, hogy ez ne csak iskolai kézikönyv legyen, hanem egyszersmind könnyen áttekinthető útmutató is mi lelkészeink és világi uraink számára. Úgy tudom, hogy a parókhiális könyvtár-bizottság felvette munkaprogrammjába egy ilyen egyházjog megiratását. Dr. Kun Béla kevéssel a zsinati törvények életbeléptetése után vállalkozott ezen feladatra. És bár véleményem szerint egy kissé várhatott volra még e munka közrebocsátásával, de mégis velem együtt mindenki nagyon kompetensnek ítéli őt e nehéz feladat megoldására. 0 tudomásom szerint már huzamosabb idő óta áll az egyház szolgálatában és előadója akadémiai tanszéken a fenti tárgynak. De nem vállalkozhatik senki a magyar ref. egyházjog megírására, a ki előzőleg nem jön tisztába azon alapelvekkel, a melyek a Kálvin-féle reformácziót elfogadó' egyházak mindegyikében az egyházalkotmány kiépítésére iránytadók kell, hogy legyenek; érteni a Kálvin egyházjogi elveit, a melyeket a nagy reformátor munkáiban kifejtett és a lehetőség és czélszerűség figyelembe vételével Genfben és másutt is intézményesen megvalósított. Dr. Kun Béla, mint ebből az értékes monográfiájából már meggyőződtünk, lehető tiszta, világos képet adott a Kálvin egyházjogi elveiről és így jól megmarkolva ezeket, kezeiben volt a biztos vezérfonal, a mely ezen könyv megírása közben a mi egyházi szervezetünk ismertetésénél és kritikájánál őt a helyes úton elvezérelte. Ha egy könyvet kezünkbe veszünk, első tekintetünket a tartalomjegyzékre vetjük. Már ebből is kitűnik, hogy ezen mű két főrészből áll. Az első részben szerző az elvi, elméleti, történeti alapokat tünteti fel és kijelöli a magyar ref. egyház helyzetét a magyar államban, a külföldi és hazai egyházakkal szemben és tárgyalja a jogi kútfőket. A második részben adja az egyházalkotmány vagyis az egyház szervezetére vonatkozó jogszabályok tudományos nézpontokból kiinduló részletes ismertetését. Hát nem akarok akadékoskodni, de ha a könyv tartalmát behatóbb vizsgálat alá veszem, mindjárt előre kell bocsájtanom azon megjegyzésemet, hogy a szerző helyesebben czímezte volna meg könyvét, ha az „Alkotmány" szó helyére a „Jog" vagy „Jogtan "-t teszi; mert könyvének úgy első, mint második felében nemcsak „Alkotmány"-ról tárgyal, hanem érinti jóformán az összes egyetemes, zsinatalkotta jogszabályokat. Kevés fáradsággal adhatott volna teljes magyar ref. egyházjogot, illetve jogtani kézikönyvet. Könyve ez esetben, nézetem szerint, helyesebb beosztású lehetett volna és sok fontos tudnivalót, a mit mégis nem oszthatott be a czím keretébe, nem kellett volna a jegyzetek során előadnia (p. o. 226., 227. lapokon). A könyv egy „Bevezetés" czímű fejezettel kezdődik, a melyben a szerző az egyház, a jog, az alkotmány fogalmait tárgyalja és az irodalmat ismerteti. Az egyház szerinte a modern szocziális jogbölcselet által „kollektiv személyek"-nek nevezett emberi társulatoknak, „összeség"eknek egyike. Az állam is ilyen és pedig a minden mások felett győzelmes kollektiv személy. E fejtegetések érdekesek; de nem helyeselhetem, hogy a szerző az egyháznak isteni, krisztusi eredetét itt e bevezető részben csupán egy rövidke vállveregető jegyzetecskében emeli ki, mert hiszen az ekklézsia névben implicite benn van az a sarkalatos, keresztyéni és épen a Kálvin által annyira hangoztatott elv, hogy az egyház nem valamely opportunitási szempontból tömörült és megtűrt emberösszeség, hanem az Isten által elhívottak közössége. Nem akarok e rövid ismertetés keretében a már sokat meghánytorgatott kérdés taglalásába belebocsátkozni; de én nemcsak hittani, hanem tudományos szempontból is azokhoz állok, a kik csak a keresztyén alapon álló, Krisztus nevéről nevezett „emberösszeség"-et jelölik meg ekklézsia névvel, mert szerintem azok, a kik buddhista, mohamedán egyházról szólnak, azok csak a priori felállított kategóriákba akarnak belegyömöszölni inkompatibilis dolgokat. Jól határozza meg a szerző az egyházalkotmányt alaki szempontból, mert világos, hogy alkotmány alatt nemcsak a szervezetre vonatkozó jogszabályokat, hanem magát a szervezetet is értjük, mert ez utóbbi az előbbiek nélkül is elképzelhető. Megkülönbözteti a szerző a jogszabályokat és jogi természetű szabályokat és ez utóbbiak közé sorozza az egyház által alkottakat. Nézetem szerint ez „jogfeladás", mert az egyház megszűnik egyház lenni, ha az egyesek cselekvését meghatározó és szabadságát biztosító szabályokat alkotni nem képes. Nálunk ezen jogszabályt alkotó jog ép oly természetes, jellegzetes tulajdona az egyháznak, mint a mily tulajdona a nemzetnek az alkotmány, a mely csak jogfosztás útján vehető el. Nagyon mereven hangoztatja ezen állami ornnipotencziát a szerző a „Jogforrások"-ról szóló részben is (2. §.), a hol az egyház mint az állam által megtűrt kollektiv intézmény van feltüntetve, mert szerinte az állam megtehetné, hogy az egyházi törvényhozást magához ragadva, a területén levő egyház vagy egyházak részére közvetlenül alkossa meg az összes életviszonyaira vonatko? ó jogszabályokat. Szerinte az állani csak opportuni.; szempontból mond le ezen jogáról. Ez különösen kálvinista szempontból téves felfogás és ép oly merev tan, mint a középkori pápáké az egyház mindenhatóságáról. Az egyház bizonyára más eredetű, természetű és jogokkal biró kollektiv személy, mint egy jótékonysági vagy lovaregylet. Az „elméleti alapok" czímű részben, a mely kilencz szakaszt foglal magában, lényegileg meg van, a mit a szerző említett monográfiájában oly szépen kifejtett. Még egyetlen magyar egyházjogi tankönyvben sem jelentek meg ezek ily terjedelemben s ily alaposan feldolgozva. Azt hiszem;

hogy a ki nálunk a jövőben ref. egyházjogtani munkát ír, az nem mellőzheti szerző úrnak 41*