Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-27 / 52. szám
róm. kath. felekezetű, idegen érzésű ember közé, elhatároztuk mi, egy-két száz reformátusok a mult év folyamán, hogy valamelyes módon, appellálva hitsorsosainknak a múltból előnyösen ismert áldozatkészségére, megépítjük ebben a Bábelben az Istennek templomát. Hogy legyen fönn, a kis tornyocska tetején egy fénylő bethlehemi csillagunk, melynek ragyogása összetartsa kisszámú híveinket a rengeteg áradatban s ne engedje eltévelyedni őket, kik biztos kalauz, megfelelő összetartó kapocs hiányában úttalan ösvényeken bolyonganának. Ha valahol széles e Magyarországon, úgy itt van égető szükség erre a bethlehemi csillagra. A szükséges formalitások elvégzése után, engedélyt nyerve az országos gyűjtésre is, kibocsátottuk esedező felhívásunkat, őszinte, nyílt szavakkal tárva elő óhajainkat, indokolva igazán önzetlen törekvéseinket. Elküldtük a gyűjtő-íveket. Jóval többet ezernél. Hiszen oly nagy ez a haza s benne, Istennek hála, oly sokan vagyunk mi, reformátusok. Módot akartunk nyújtani mindenkinek az — adakozásra, a ki teheti, hogy egy-két fillérjét nélkülözze. Már egy év óta folyik a gyűjtés. A kibocsátott ívekből alig jött be száz és egynehány. A többit mélységes hallgatás veszi körül, alighanem a papírkosarak rejtelmes csöndességében. S a beérkezett gyűjtések ötven százalékában is alig lehet örömünk. Gazdag és népes, az Istentől busásan megáldott egyházak egy-két fillérnyi könyöradománynyal szurkálták ki könyező szemünket. Tekintélyes, hatalmas egyházak, három-négy koronánál a világért sem voltak hajlandók többet áldozni a mi ügyünknek. De van sok gazdag kálvinista gyülekezet, mely még bármily csekély gyűjtéssel sem tartotta méltónak előmozdítani a zombori reformátusok sorsát. Nomina odiosa: egy földhöz ragadt szegény útkaparó — okmányszerűleg bárkinek bebizonyíthatom —- egymaga éppen annyit adott keservesen összekuporgatott filléreiből, mint egyik sok ezer lelket számláló gazdag kálvinista egyházközség a tiszántúli egyházkerületben. A kinek füle vagyon a hallásra: az hallja meg. Pedig — egyébként — a zombori egyház megalakításának kérdése szépen haladna előre. Az egyháztanács tagjai mind lelkes emberek; papunk: Arany Gusztáv, pacséri lelkész éjt-napot egygyé tesz a buzgó fáradozásban, él-hal az ügyünkért. A jobb jövő reményében már elkészítettük s a felsőbb fórumok is jóváhagyták lelkészi és tanítói díjlevelünket; 1909 évi január 1-ével mi is életbeléptetjük az Egyházi Törvények III. t.-cz. 13. §-ában megszabott új egyházi adókulcsot. Már azon gondolkozunk, hogy egy kis református iskolának adunk legelső sorban életet. Csak az az áldozatkészség !! Magunk \ leszünk az okai, reformátusok, ha valamikor fel fog koppanni az állunk a szép magyar hazában ! Zombor. Zsoldos Benő, egyházgondnok. A ref. egyetemes konvent tanácskozása. (Folytatás és vége.) A Ne [temere ügyét, a mint már említettük, az első napi ülés a püspökök és főgondnokok értekezlete elé utalta megfontolás végett. A konferenczia határozati javaslatát dr. Baksa egyet, előadó terjesztette be A hat. javaslat így hangzott: „Az egyetemes konvent át van hatva annak tudatától, hogy a Ne temere kezdetű pápai dekrétum, — mely ^ a vegyesházasságokat illetőleg évtizedeken át tanúsított türelmesebb magatartást meglepetésszerűen megváltoztatva s a más államokban ugyanakkor életbeléptetett modus vivendivel ellentétben a legmerevebb negatió álláspontjára helyezkedik, — mivel sem indokolt agresszív támadás a felekezeti egyenjogúság és a vegyesházasságban élő sok ezer magyar család lelki nyugalma ellen, s a vallási békét alapjában rendíti meg. A maga részéről kész felvenni a harczot, ha arra rákényszerítik, de nem mondhat le a reményről, hogy az államkormány s a vallási béke nagy nemzeti érdekeinek fontossága által áthatott magyar r. katholikusok vállvetett erőfeszítésének sikerülni fog elhárítani a békés megoldás akadályait. Ennélfogva azzal a felhívással teszi át az ügyet a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyek tárgyalására kiküldött bizottsághoz, hogy az abban rejlő nagy vallási és nemzeti veszélyekre és annak a Horvát-Szlavonországok jogrendjét felforgatással fenyegető következményeire a m. kir. kormányt a legnyomatékosabban figyelmeztetni és a vallásfelekezetek közötti viszonosságnak s protestáns egyházaink mélyen sértett méltóságának és jogos érdekeinek megfelelő megoldást minden rendelkezésre álló eszközzel előmozdítani szíveskedjék. Ha a kielégítő békés megoldás lehetetlennek bizonyulna, úgy lépjen konkrét javaslattal a két protestáns egyház illetékes főhatóságai elé, a melyek szervezzék a reánk kényszerített védelmi harczot s megszerezzék számunkra a győzelmes ellenállás előfeltételeit". A javaslat előterjesztése után azonban nyomban kiderült, hogy az a püspöki ós főgondnoki értekezletnek nem egyhangú véleményét foglalta magában. Eröss Lajos püspök ugyanis elégtelennek tartotta az ügynek a prot. közös bizottsághoz áttételét. A felkavart prot. és liberális közvélemény szerinte azt kívánja, hogy a konvent maga is a leghatározottabban nyilatkozzék. Erőssel ellentétben, gr. Tisza István nem tartotta szükségesnek, hogy a konvent tovább menjen annál, a mi a hat. javaslatban foglaltatik. Az állásfoglalás és a megnyilatkozás abban is benne van. Most, a mikor folynak Rómával a tanácskozások, nem volna czélszerü az ügyet valamely merevebb állásfoglalással megzavarni. Ha a tárgyalások békésen intézik el a dolgot, akkor minden jól van és további intézkedéseket tenni szükségtelen; ha pedig nem sikerül a békés elintézés, akkor meg nem nyilatkozatokra, hanem cselekvésre lesz szükség. Az értekezlet javaslata mindkét utat nyitva hagyja, tehát azt ajánlja elfogadásra. Gr. Degenfeld József szintén erélyesebb állásfoglalást lát szükségesnek, s éppen ezért magáévá teszi és beterjeszti az értekezlet kisebbségének következő javaslatát: „Az egyetemes konvent állami feladatnak tekinti a vallásfelekezetek közötti — törvény által kimondott — egyenlőség és viszonosság biztosítását. Állami feladatnak tekinti továbbá annak megvalósítását, hogy az 1894. évi XXXI. törvényczikk szerint létrejött házasságkötéseknek minden vonatkozásában való érvényét a vallásfelekezetek kérdésessé ne tegyék. Mint-