Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-29 / 48. szám

Adventi gondolatok. Itt vannak újra az adventi napok, a karácsonyi örömhöz készülődésnek komoly napjai. De ha a készülődésnek napjai, akkor kell, hogy a magunkba szállásnak, önmagunk és helyzetünk komoly megvizsgálásának napjai is legyenek. Istennek legyen érte hála, mi már nem vagyunk sötétségben ülő nép, a melynek nagy lelki epekedéssel kell kérdeznie: Őrálló! messze még a hajnal ?! A hajnal felhasadt már reánk Isten egyszülött Fiában, a názáreti Jézus Krisztusban. Nem a Krisztust várjuk tehát, hogy személyében megjelenjék közöttünk, hanem arra készítgetjük lelkünket, hogy az ő égi evangéliomának egyént s világot megváltó erejét mind teljesebben befogadván abba, mint megváltottak, mint elhívottak, elvigyük annak világosságát, békességét és boldogságát mindazokhoz, a kik azt még nem ismerik. Az adventi napoknak s utánuk a Karácsony fenséges ünnepének a Krisztusban való rekreáczió napjainak kell lenniök. S megújulásnak, erőgyűjtésnek, hivatásunk világosabb megismerésének és buzgóbb teljesítésének kell e rekreáczióból fakadniok. Nincs része a földnek, a hol erre, a Krisztusban való rekreáczióra szükség ne volna. De talán sehol sincs arra nagyobb szükség, mint éppen a magyar keresztyénségben, akár keleti, akár nyugoti, akár evangéliomi keresztyénségnek neveztessék is az. A keleti keresztyénség, mint a világon mindenütt, úgy hazánkban is, csak a megcsontosodásnak, az élettelenségnek szomorú képét mutatja. Egy dolog van csak, a miben életének jelenségét adja: a nemzetiségeknek a vallás örve alatt való konzerválásában és tömörítésében, úgyannyira, hogy előtte nem a keresztyénség, hanem a nemzetiség érdekeinek szolgálata a legfőbb, szinte azt mondhatnánk: az egyedüli ezél. Az a magatartás, a melyet a keleti egyház vezetői hazánkban tanúsítanak politikai, társadalmi és kulturális téren, s a mellyel makacsul szembe helyezkednek mindennel, a mi a nemzetiségeknek a magyar nemzet szervezetébe való békés és harmonikus beilleszkedését eredményezhetné: világos bizonysága állításunk igazságának. Óh mily nagy szüksége volna tehát ennek, a magyar nemzeti vagyonból gazdagon dotált keleti keresztyénségnek a Krisztusban való rekreáczióra, hogy megvilágosodván és feladatai öntudatára jutván, a krisztusi békesség munkálójává és a nemzeti boldogság faktorává lenne! A nyugoti, a római keresztyénség a tevékenység tekintetében ugyan más, a krisztusi elvek és a haza boldogságának szolgálatában azonban hasonló képet mutat. Se szere, se száma azoknak az újabb egyházi, társadalmi és politikai alkotásoknak, a melyekben és a melyek által a római egyház vezetői tevékenységüket kifejtik. De bármilyen széleskörű, bármilyen eleven legyen is ez a tevékenység, egyet nem találunk meg benne: a Krisztus tiszta evangéliomát és ennek folyományát : a szeretetet! Ha a keleti keresztyénségben elnyomta a Krisztus ügyét a nemzetiségi érdek, úgy a nyugoti, a római keresztyénségben meg annak helyébe a pápaság és a klerikalizmus érdekei tolták fel magukat. Hogy mik ezek az érdekek, nem szükséges bőven fejtegetnünk. A keresztyén egyház története világosan szól azokról. Földi, hatalmi, anyagi érdekek azok csupán, a melyek csak az evangéliomi világosság véka alá rejtésével, a szeretet, a türelem, a lelki szabadság kirekesztésével érvényesülhetnek. S mindezeknek nyomában nem a hit, a tiszta erkölcs, nem a keresztyének békessége, nem a nemzet boldogsága fakad, hanem — bármerre tekintsünk is a föld határain — a szolgaságot tűrni nem akaró lelkekben a hittől elszakadás, a hittől elszakadt lelkekben az er^ölcsj^k yeszes megromlása, a keresztyén egyházak között a szeretetlen súrlódások, a nemzetek életében a belső meghasonlások fakadnak! Mikor fogja ezt végre belátni a római keresztyénség? Mikor fog újjászületni a Krisztus evangélioma által ? Addig sohasem, a míg pápája helyett Krisztus vezetését nem fogadja el! Oh bár csak elkövetkeznék tehát reá is a Krisztusban való rekreáczió kívánatos ideje! De lélekből kívánjuk ezt a Krisztusban való rekreácziót a magyarországi evangéliomi keresztyénségnek is. A nemzetiségi keleti és a pápás nyugoti keresztyénség mellett az evangéliomi keresztyénség volna arra hivatva, hogy megóvja és szolgálja a Krisztus érdekeit és ezek által a haza békességét és boldogságát. Ehhez a szolgálathoz azonban feltétlenül szükséges a Krisztusban való rekreáczió! Szükséges, mert be kell vallanunk, hogy az evangéliomi erők csatornái eliszaposodtak, a hittudat, a hithűség, az áldozatkészség, az eleven tevékenység meglankadtak mi közöttünk is. Hajdan, amikor vészek és viharok csapdostak bennünket, nemcsak megállani, de alkotni is tudtunk; ma pedig, a békesség napjaiban, alig vagyunk képesek csak az ősök alkotásainak konzerválására is! Ha nem vesztjük is el hitünket a magyar evangéliomi keresztyénség jövendő diadalát illetőleg, s ha bizton hisszük is, hogy még jönni kell egy jobb kornak reánk, de azt nem titkolhatjuk, hogy előbb megújulásra, új életre kelésre van szükségünk. Arra van szükségünk, mind ha a Krisztus, mind ha a haza érdekeit tekintjük. A Krisztus diadala érdekében meg kell világosítanunk a még sötétségben tévedező, vagy félrevezetett elméket; lángra kell gyújtanunk a kihűlt, közönyössé vált szíveket; cselekvésre kell indíta-