Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

dekrétumra gondolunk ez alkalommal, mely e haza róm. katholikus és nem róm. katholikus polgárai között a legkeserűbb felekezeti ellentéteket van hivatva felkelteni. A dekrétum, mely a róm. katholikus plebánus előtt egyházilag is meg nem kötött vegyesházasságokat törvénytelen és erkölcstelen frigynek minősíti s az ilyenből származó gyermekeket törvényteleneknek: nemcsak az érdekelt vegyesházasságban élőkre s a hozzájuk tartozókra, hanem az érintett felekezeti egyházakra és minden öntudatosan gondolkozó emberre nézve is felháborító. Annál inkább az pedig, mivel — legalább a róm. kath. vallású állampolgárokra, azaz a nemzet nagyobbik felére — a magyar állani törvényeivel szemben s attól eltérőleg állapítja meg a házasság s a születés törvényességének mivoltát, a mi által egyszersmind szembehelyezkedik magukkal az államtörvényekkel is. Nem arról szólunk most, hogy a pápai dekrétum a házasságról szóló polgári törvényeink erejét érinti, hanem igenis arról, hogy a társadalomban erkölcsi jelleggel is bíró intézmény: a házasság, valamint erkölcsi szempontból nem közönyös állapot: a törvényes leszármazás kérdésében sok-sok ezer esetre nézve oly lesújtó és erkölcsileg megbélyegző ítéletet mond, a minőt magánszemély konkrét alkalmazásban soha nem mondhatna a nélkül, hogy a büntető törvények teljes szigorát ne idézné fel maga ellen. Es mindezek daczára azt látjuk, hogy államkormányunk, immár több mint féléve, semmi olyan lépést nem tett, mely a pápai dekrétum által felizgatott kedélyek megnyugtatására, a felekezeti béke megóvása szempontjából a pápai túlkapás visszautasítására, a családi élet és magánbecsület szentsége eme minősített megsértésének megtorlására irányuló készségét valamiképpen elárulná. Megdöbbenéssel kell látnunk törvényhozásunk és kormányunk néma hallgatását a pápaság túlkapó, illetéktelen beavatkozásával szemben. Vérző szívvel szemléljük, hogy midőn a pápai dekrétum száz- és százezer tisztes családanyának és törvényes hitvesnek nyíltan azt vágja szemébe, hogy ő ágyas, a mikor száz- ós százezer törvényes gyermeket fattyaknak bélyegez: akkor a törvényeket alkotó és végrehajtó hatalom nem siet a megsértett milliók becsületének megvédelmezésére. Es míg más esetből kifolyólag csak úgy áradozott a családi élet és magánbecsület szentségének dicséretétől: a jelen esetben szót sem szól, ujját sem mozdítja a családi állás és a női becsület védelmére, holott ezzel a felekezeti békét is ápolhatná, mert hát a pápa által ágyasoknak deklarált százezrek, a törvénytelennek bélyegzett gyermekek milliói nagyrészben a nem róm. kath. felekezeteknek tagjai s többségükben éppen a mi hitsorsosaink. Mindezek a megdöbbentő jelenségek előtérbe tolják és — bármennyire szeretnénk is kizártnak tartani — valószínűség köntösébe öltöztetik azt a feltevést, hogy a törvényhozásnak és kormánynak nincs szándékában a pápai túlkapás visszautasítása, a megsértettek becsületének megvédelniezése, a felekezeti béke megoltalinazása. ^őt ezek a jelenségek kiáltva hívják fel a figyelmet némely, a felekezeti békére már eddig is kártékonyán ható olyan más tüneményekre, melyeket eddig könnyen lehetett véletlen esetlegességeknek, szórványos jellegűeknek tekinteni, de a melyek kormányunknak a „Ne temere" dekrétummal szemben tanúsított magatartása világánál mostan egy rendszeres, tervszerűleg egybefüggő és azonos szellemű kultusz- és kultúrpolitika egyes lánczszemeinek tűnnek fel, a mely kultusz- és kultúrpolitika neve és jellege: klerikális reakczió. Csak a közelmúlt időkben láttuk, hogy a nevelésügy szolgálatának ürügye alatt szerzetesrendek állami javadalmakkal láttattak el, s a köztörvények alól sok részben kivéve, méltánytalan kiváltságokkal bástyáztattak körül; — hogy az államkormánynak exponált állású hivatalnokai, minden törvényes következmények nélkül helyezkedhettek szembe a törvénnyel és sértegethették szóval és cselekedettel a törvényileg biztosított felekezeti egyenjogúságot; — hogy kerülő úton kísérlet tétetett a róm. kath. egyháznak haszonéL ezetében levő állami eredetű javaknak kizárólagos felekezeti "tulajdonba juttatására ; — hogy a felekezetközi békére a művelt világon mindenütt veszedelmesnek ítélt szerzetesrend : a jezsuiták, reczepcziója munkába vétetett; — hogy haza és nemzetellenes üzelmekért más országokból kitiltott szerzetestársulatok számára a letelepedés, minden törvényes biztosíték nélkül is, derűre-borúra engedélyeztetik stb. stb. Ha a most futólag és hiányosan megemlített jelenségeket a „Ne temere" dekrétumnak a magyar kormány által való fogadtatásával egybevetjük : lehetetlenség nyugodt lélekkel továbbra is tétlenül szemlélnünk, hogy válik hazánk és nemzetünk a klerikális reakczió könnyű martalékává. Lehetetlen fel nem emelni tiltakozó szavunkat a törvényhozás és kormány előtt, óva és figyelmeztetve állami életünk e két legfőbb intéző hatóságát, hogy Isten és emberek előtt Őket fogja terhelni a felelősség mindazokért a szörnyűségekért, a melyeket a már-már küszöbön álló felekezeti testvérharcz az amúgy is megtépett, megszaggatott magyar nemzeti társadalomra fog zúdítani. Figyelmeztetnünk kell őket arra, hogy már pusztán az a feltevés és gyanú, hogy a törvényhozás és a kormány a klerikális reakczió szolgálatában áll, avagy csak hogy annak ellentállani nem bír: évtizedekre megzavarja a magyar nemzet kulturális fejlődését. Ha pedig ezt a feltevést és gyanút a „Ne temere" dekrétummal szemben továbbra is tanúsított passzív magatartás bizonyossá teszi: akkor az ellentéteknek és szélsőségeknek oly ádáz harczát idézi fel, melynek felforgató és romboló következményei kiszámíthatatlanok. Éppen ezekre a súlyos és válságos körülményekre tekintettel, tiszteletteljesen kérjük a Főtiszteletű és Méltóságos Konventet, hogy a magyarországi ref. egyház nevében, esetleg a testvér ágost. hitv. evang. egyházzal együtt méltóztassék felirattal fordulni az államkormányhoz, vagy ha szükségesnek látszik, magához a törvény-