Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-15 / 46. szám
kel, már nemcsak mint gyülekezeti tagok, de mint Istenországa munkásai. A társadalmi tevékenység az egyházban itt így valósídt meg. Curapastoralisból indult ki; evangélium hirdetése volt az alapja s szeretet lüktetett minden mozdulásiban. Hol történt ez"? Valószínűleg sok helyen így volt; lehet hogy csak az íróasztalom mellett színeződött ki. Ha Isten odasegitene valamelyik kis gyülekezetbe, szeretném, hogy az én munkálkodásom története lenne a fenti történet. Talán nagy akadályaim lesznek, talán szeretet helyett félreértést találok majd, óh bár erőm lenne akkor annyi, hogy százszor is zörgethessek a hívek ajtaján; szeretetüket kérve, s ne csüggedjek a megpróbáltatások idején ! Mert ezzel a munkával, erőteljes evangéliumhirdetéssel, fáradságot nem ismerő egyháztársadalmi működéssel tesszük nemzetünknek a legnagyobb szolgálatot! De nézzük a városi gyülekezeteket, hol már ipari munkások is vannak, hol talán nehezebb az élet, nagyobb a nyomor, hol a kálvinizmus be van szorítva egy nagy róm. kath. tengerbe. Azt gondolom, hogy különösen itt van szükség a hívek tömörítésére. Az egyesületi élet, alakuljon az bár ki: „Református Kör", „Ifjúsági Egylet", „Nőegylet" vagy nem tudom milyen czímen, de ha evangéliumból táplálkozik, mindenütt nagy lendületet adhat az egyházi életnek. Mert ezeknek a hivatása nemcsak az, hogy egynehány embert összébb hozzanak ; ezt megteheti a „Kaszinó", „Polgári Kör", „Olvasókör" is, hanem az evangeliumi egyletek hivatása főként az, hogy munkásokat neveljenek, harezosokat küldjenek az eyyházi élet emeléséért megindított csatározásba, harezosokat, kiknek szívét az evangélium áttüzesűette!... A kezdet nagyon nehéz ! Erőteljes curapastorális nélkül még nehezebb ! Mindenhova, kivált nagy gyülekezetekben, nem juthatunk el; ott különben is rengeteg dolog van, minden napnak megvan a maga elfoglaltsága — fáradsága ... De legyen egy kis kör mellettünk, melynek tagjai örömmel végeznek papi munkát. Tanítóink, — kik nemcsak az iskolában, de az életben is akarnak tanítani; néhány munkás, — a kik bizonyságtevők lesznek a többi munkások előtt, őket nagy munkákra lelkesítvén ; ifjak, kik elmennek ifjakhoz. Mindenütt találunk néhány buzgó nőt, kik meglátogatják szegényeinket vagy gyűjtenek számukra; néhány ifjú leányt, kik útmutatásunk szerint vasárnapi iskolában taníthatnak. Sőt még az iskolás gyermekek is lehetnek segítőink, ha az iskolába bemegyünk s azt mondjuk nekik pl.: „Edes kis fiaim, holnap vagy vasárnap reformáczioi emlékünnep lesz, mondjátok meg otthon édesapátoknak édesanyátoknak, hogy hozzanak el titeket is, hogy ti is velünk örüljetek." A kis gyermek boldogan viszi haza a hírt — a mi kis munkatársunk — és tapasztalásból mondhatom, hogy sokszor nem az apa hozza el gyermekét, hanem a gyermek az édesapját! í°:y indulhat meg bárhol az egyháztársadalmi tevékenység, így leszünk a kalászokban gazdag magyar rónaság misszionáriusai. Az Úr mindig erősebbé teszi a munkásokat; az evangélium mindig több örömet visz a szívekbe, s a mi ref. egyházunk is mindig erősebb lesz. * * * Azon kezdtem felolvasásom, hogy egyházunk mai helyzetének megrajzolásánál a sötét, komor színeket sem mellőzhetjük. Sokféle irányzat van ellenünk. De nevezzék azt szocziáldemokrácziának, klerikálizmusnak, vagy nem tudom milyen izmusnak, hitetlenségnek, közönynek, ránk nehezedjen anyagi szegénység, megtámadjon fegyverbe öltözött ellenség: mégsem csüggedünk. A mi Megváltónk az Úr Jézus. Evangéliumunk az 0 evangéliuma. Népünk a mólyérzésű magyar nép. Történelmünk szenvedések történelme. Istenbe vetett hittel indulunk előre! Erőteljes, hatalmas, örülő protestántizmus! Ezért imádkozzunk és ezért dolgozzunk! Ne azt mondjuk többé: „Küzdelmek előtt állunk", hanem ezt kiáltsuk, ezt zúgjuk, ezt harsonázzuk: Dicsőséges diadalok előtt áll a magyar protestantizmus ! Böszörményi. Jenő. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. Megszoktuk azt, hogy a pápás nagygyűlések valóságos ujjongó diadalünnepek, s az utczai körmenetek azok méltó kifejezései. A nagy szó, az öblös hang itt a fődolog, s tagadhatatlan, hogy a külső szervezkedés terén úgy a külföldön, mint idebenn, messze túlhaladnak bennünket. De azért ne túlozzunk, s Geduly Henrikkel, az „Evang. Őrálló" érdemes szerkesztőjével tartok abban, hogy ne beszéljünk, mert nem beszélhetünk a protestantizmus hanyatlásáról. Várossy érsek rosszul fogta fel a protestáns vallásos érzés és felfogás signaturáját, a midőn Róma egyedül üdvözítő aklába csalogat bennünket. Más a protestáns nagygyűlések képe, a melyeken kevésbbé a nagy és merész hangnak, mint inkább a tartalomnak kell dominálnia. P. o. micsoda ég- és földkülönbség van a mi Luther- vagy Prot. írod. Társasági gyűléseink és a r. kath. nagygyűlések között! Ilyen a képe a német protestáns nagygyűléseknek is, p. o. a tudományos tanértekezleté Drezdában s az Evang. Szövetségé Braunschweigban. Előbbi szept. 28-tól okt. l-ig űlésezatt, a melyen különösen a képzőművészet kérdése szerepelt. Nevezetesen Weber jénai tanár „a vallásos festészetről" értekezett Németországban „az utolsó évszázadban". A Krisztusképek különböző fejlődési fokozatát ismertette a XIX. században. Majd a következő napon „az egyházi régiségek ápolásáról" értekezett, a melyeknek kérdésében