Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

modern műbölcseletnek ezt az elvét nem fogadjuk el. A mű, különösen egy ilyen rendszeres mű, olyan szerves egész, melynek minden részét külön figyelemre kell méltatnunk. Van benne életrajz. Annak egyes részeit vizsgálni nem elég. Az egészet kell ismernünk. Krisztusképet fest és farag. Egyes részek színhatásai, plasztikai benyomásai nem adhatják az egész összhatását. Mi fáradságos munkával átolvastuk, mondhatnók, áttanulmányoztuk a több, mint ötszáz lapos művet s az egész mű részletes ismerete alapján mondunk bírálatot. Nem áldatlan polémia, hanem igazságkeresés a czélunk. A művet mint egységes rendszert kell először szemügyre vennünk. A keresztyénség lényegét két kötetben, két személyben tünteti fel. Az elsőben a Krisztus személyiségét, „a keresztyénség élő alakjának csont-, ideg- és vérrendszerét", a másodikban pedig „az izmokat, a zsírpárnázatot és bőrfelületet" állítja elénk. A nem elég ízlésesen használt biologiai analógia lényege az, hogy egységes szellemi organizmusnak fogja fel a keresztyénséget. Annak lényegét a keresztyénség első és örök alakjában, a Jézus Krisztus abszolút istenfiűi személyiségében és a Krisztuskövető emberben, illetőleg emberiségben, az „Imitatio Christi" individuális és kollektív reálizálóiban, a relatív istenfiakban tűnteti fel. A két részből álló első kötetben az abszolút Istenfiú alakja áll előttünk. Marton János Mészáros konczepczióját kigúnyolja és hibásnak tartja, mivel szerinte csak egy christologiai és moralcompendiumot ad. A többek között kifogásolja a tulajdonképpeni theologia, az Isten-tan hiányát. Nagyon téved Marton. Úgy látszik, két dolgot teljesen figyelmen kívül hagyott. Először azt, hogy nem rendszeres elméleti theologiai művet, tudományos dogmatikát írt Mészáros, hanem egyházi beszédkötetet. Ebben a beszédkötetben gyakorlati czéllal, gyakorlati módszerrel dolgozza fel tárgyát, nem a tudományos dogmatika sémája szerint. Sőt mi ismerünk olyan rendszeres dogmatikát is, mely a művelt közönség számára készült és nem a theologia, kosmologia, anthropologia, christologia, soteriologia, (ecclesiologia) stb. és eschatologia czimek alatt foglalja össze a keresztyén hitrendszert. Hackenschmidt strassburgi ev. lelkész, 1901-ben megjelent „Der christliche Glaube" czímű munkájára gondolunk, mely nyolcz könyvben a következő czimek szerint tárgyalja a dogmatikát: Krisztus mint hitünk alapja, bölcseségünk, igazságunk, megszentelésünk, megváltásunk, az Úr személye, jelenléte és jövendője. Ha rendszeres jellegű, gyakorlati irányú dogmatikában nincs külön theologia czímű szakasz, hanem a „Krisztus a mi bölcseségünk" cz. II. könyv tárgyalja az új testamentumi, keresztyén istenfogalmat. Mennyivel inkább lehetséges ez egy gyakorlati irányú rendszeres prédikáczió-győjteményben! Másodszor meg figyelmen kívül hagyja Marton — a Mészáros művét. Az egész mű és annak minden egyes beszéde, a Jézus tanításában és személyes életében kijelentett új istenfogalmat, a Jézus Krisztus mennyei Atyját, a mi Atyánkat prédikálja. Az apostolok és evangélisták sem adtak külön theologiát, hanem a Krisztus igehirdetésében és életében, hogy úgy mondjuk, a christologiában adták a theologiát is. Ilyen formán tesz Hackenschmidt és Mészáros János is. Természetesen nemcsak a theologiát, hanem a többi keresztyén hitigazságot is a Krisztus-kép keretébe foglalja a szerző. Azért christocentrikus s azért keresztyén lelkipásztor, hogy a Jézus Krisztus személyében szemlélje az Istenországát, az üdvoeconomia teljességét. Az is érthető, ha a kérdések egy része a keresztyén ember képének a keretében talál majd tárgyalást. Az abszolút Istenfiú és a relatív istenfiak együtt alkotják az Istenországát. Hogy a keresztyén emberről készülő kötet csak morálcompendium lenne, az Marton látatlanban való merész ítélkezése a jövő felett, a melyet nem ismer; másfelől pedig ellenkezik az egész mű rendszerével, az első kötet szellemével, mely nem morált, nem is keresztyén morált, hanem krisztusi valláserkölcsiséget prédikál, a hit és erkölcs világának a Krisztusban való összhangos életét tárja elénk. A második kötet ugyanazt a keresztyén emberben fogja feltüntetni. Éppen azért a morálcompendium vádja nem csak időelőtti, hanem — téves is. Szász Károly, több mint egy évtizeddel a Harnack műve megjelenése előtt, szintén foglalkozott a keresztyénség lényegével a „Keresztyén társadalom" czímű négy egyházi beszédét magában foglaló kis művében. Szerinte a keresztyénség lényege: a szeretet. „A hit oldaláról" Isten üdvözítő szeretete az emberek iránt (Ján 3. 16). Az erkölcsi oldalról az embernek Isten és emberek iránt való szeretete. Petri Elek a M. P. I. T. 1899. évi debreczeni nagygyűlése alkalmával tartott egyházi beszédében azt mondja, hogy a keresztyénség lényege az Isten országa (Prot. Szemle 1899. 8. füzet 7. lap). Harnack szerint Isten országa és annak eljövetele, Isten Atyasága és az emberi lélek végtelen értéke, a jobb igazságosság és a szeretet parancsa, az evangélium, a Jézus igehirdetésének alapvonalai szerint, ez a keresztyénség lényegének czentruma. Fővonatkozásait az aszkézis, a szocziális élet, a földi jogrend, a kultura, a christologia és a hitvallás kérdései keretében tünteti fel. Ennek az evangéliumnak, a keresztyén vallásnak öt történelmi alakját különbözteti meg, az apostoli kor, a katholiczizmus, a görög és római katholiczizmus és a protestántizmus keresztyénségében. Kenessey Béla szerint az Istenben való élet a keresztyénség lényege, mely a Krisztus személyében valósult meg, váltságmunkája által, a bűnnek kegyelem által való legyőzésében, s hit által való megigazulásban valósul meg bennünk, és a társadalomban keresztyén munkában nyilvánul. Mészáron az istenfiúságban, a Jézus Krisztus abszolút és a keresztyén ember relatív istenfiúságában foglalja össze a keresztyénség lényegét. Szerintünk ez egy-