Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

KÖNYVISMERTETÉS. A keresztyénség lényege szószéki egyházi beszédek alakjában. Irta Mészáros János ócsai ref. lelkész. Revideálta Nagy Vincze csabdii ref. lelkész I. .1) köt. és B) r.A Krisztus. 1—285 — 527 1. A) r. 4'50 kor.; B) rész 4 kor. A) 1907; Neumann-nyomda, Ipolyság; B) Budapest, 1908, Kókai Lajos bizománya (IV., Károly-u.] 1. sz.) Feuerbach 1841-ben megjelent müve után a XIX. században, még inkább Harnack 1900 ban kiadott munkája nyomon a XX. században, állandó vita tárgyát képezi a keresztyénség lényegének nagy problémája. A Harnack műve hatása alatt támadt óriási irodalom mármár beláthatatlan. Nálunk is visszhangot támasztott ez az aktuális tudományos és gyakorlati kérdés. Es pedig nem annyira tudományos, mint inkább gyakorlati visszhangot. A római katholikusok közül Prohászka Ottokár dr. foglalkozott a kérdéssel, 1903-ban megjelent s 1906-ban második kiadást ért „Diadalmas világnézet" czímű, népszerű modorban írt művében és évek óta tartott konferencziai beszédsorozataiban. Zubriczky Aladár dr. 1907-ben a művelt közönség szániára dolgozta fel „A kereszp • tyénség lényege" cz. kis apologetikai művében. A protestáns oldalon Harnack munkáját és a körüle támadt irodalom néhány termékét ismertette a Protestáns Szemle. Külön kis munkában, vallásos estélyen tartott hatszakaszos felolvasás-cziklusban tárgyalta a kérdést Kenessey Béla 1901-ben, gyakorlati czélzattal, épitő modorban. Harnack művének 1906-ban Rácz Lajos dr. fordításában magyar nyelven való megjelenése után 1907-ben jelent meg Mészáros János művének A) része, ebben az évben a B) része is; tehát munkájának egész első kötete, főrésze előttünk van. Valamennyi között a leggyakorlatibb czélzattal és formában, apologetikus és építő irányú egyházi beszédekben Mészáros dolgozza fel a kérdést. Hogy a tárgy megérdemelte és megkövetelte a vele való foglalkozást, mindenki előtt kétségtelen. Más kérdés az, hogy helyes volt-e egyházi beszédben a templomi gyülekezeteié vinni? Szerintünk helyes és szükséges. Ha eleven keresztyén élet volna gyülekezeteinkben s az egész magyar protestáns egyházban, már évekkel ezelőtt megtörtént volna a kérdés szószéki tárgyalása. Eddig csak a vallásos estélyekig jutott el, azokra is tudtunkkal csak Kenessey Béla feldolgozásában. Igehirdetésünkből, mind a szószékről elhangzó, mind a kiadott egyházi beszédekből — általában — hiányzik az erős egyéni hit, az Isten igéjének mélységes átértésű, alapos feldolgozása és az eleven élettel való szerves összeköttetés. A kiadott beszédkötetek egy sereg különböző alkalomra irt beszédet külső egységbe foglalnak. Legfennebb az egyházi év gyűrűje foglalja azokat szervesebb egységbe. Benső egységre törekvő munka alig van, a mely egy kérdésnek, vagy egy összefüggő kérdéscsoportozatnak megoldásával foglalkoznék. Ilyen természetű mnnka tudtunkkal csak a Vásárhelyi Zsigmond 1892-ben megjelent „Bibliai képek" cz. beszédkötete. „Magyar protestáns egyházi szónoklatok a keresztyén morál népszerű tanítására". így nevezi értékes művét Vásárhelyi. De ő sem valósítja meg a czímben kifejezett czélt. Rendszerét nehéz egységesen kivinni. Nem is sikerül teljesen. Nemcsak keresztyén morált ad, hanem a dolog természete szerint keresztyén valláserkölcsiséget, filozófiai színezettel. Nem is volna jó, ha csak morált adna. A keresztyén lelkipásztor nem morálpredikátor, hanem a Jézus Krisztusban eszményi tökéletességben megvalósult valláserkölcsiségnek, a keresztyén istenfiúságnak és embertestvériségnek személyes átélés alapján való hirdetője. Mészáros János is így fogta fel a dolgot. A hatalmas problémát egységes rendszerben és szellemben dolgozta ki. A keresztyénség lényegét a Krisztusban és a keresztyén emberben, tehát az abszolút Istenfi i'iban és a relatív istenfiakban mutatja fel. Önálló felfogása, munkája tartalmának pozitív mélysége és a feldolgozási forma újszerűsége érthetővé teszik a kritika érdeklődését és a kritikák — ellenkező ítéletét. Az A) részt röviden ismertette és melegen ajánlta a Debreczeni és a Dunántúli Protestáűs Lap. Valamivel' részletesebben ismertette és szintén melegen ajánlta a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap Szakkritikát közöltek róla a Protestáns Szemle (1907. 8. füzet), a Sárospataki Református Lapok (1907. 48., 49., 50., 52. sz.) és a Theologiai Szaklap (1908. 1—2. sz.). A bírálatok közül a két szélsőséget a Protestáns Szemle és a Sárospataki Református Lapok képviselik. Abban a szerkesztő teljesen dicséri; ebben pedig nagy ellenszenvvel lebírálja a művet Marton János. A Theologiai Szaklapban B. Pap István, az előbbi szélsőséges bírálatokra is reflektálva, túlságos mérséklettel, de elismeréssel tárgyalta bírálatában. Szerintünk egyik kritika sem teljes és nem teljesen igazságos. A Szemle szerkesztője a szív elragadtatásával dicséri a művet s azért nem találja meg a teljes igazságot. A sárospataki lap bírálója az ellentétes álláspontú ember ellenszenvével, türelmetlenségével és metsző gúnyjával támad e mű ellen. Éppen azért nagyon téved és vétkezik, mind az igazság, mind a keresztyén szeretet szelleme ellen. A Szaklap bírálója a túlságos mérséklet miatt az igazság egy részét mellőzi. Mi mindenik hiányait pótolni akarjuk. A hibás ítéleteket javítani, a féligazságokat kiegeszíteni szándékozunk. A sárospataki bírálat tárgyi és inodorbeli súlyos hibáit meg theologiai álláspontunkból kifolyólag megérdemelt ellenkritikában részeltetni kötelességünknek tartjuk. Megjegyezzük, hogy nem tettük magunkévá a hypermodern kritikának azt az elvét, melynek Wilde Oszkár a szóvivője. Szerinte a bírálónak nem kell átolvasni a bírálandó művet. A ki egy emberfajtát akar megvizsgálni, nem kell annak minden egyedét megvizsgálni. A ki a bort akarja megvizsgálni, nem kell az egész hordó bort meginnia.. A hozzáértő bíráló tiz perez alatt meg tudja ítélni, hogy az a könyv ér-e valamit, vagy nem. A hyper-