Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

különböztessük meg és mindenkor csak oly fegyvereket használjunk, melyek az evangélium tanításaival megegyeznek. Felekezetközi viszonyokban a kölcsönös türelem és méltányosság azon. elvéhez és hagyományához ragaszkodjunk, melyet a letűnt nemzedéktől nemes és értékes örökség gyanánt vettünk át. Elődeink érdemeit e részben csak tisztelet és hála illetheti. El kell ismerni mindenkinek, hogy a római katholikus egyháznak Magyarországon oly előkelő helyzete és oly tekintélye van, a minő még tisztán katholikus országokban is ritkán fordul elő. Azon körülmény, hogy Magyarországon más felekezetek is vannak, ezen helyzetet és tekintélyt nem akadályozta és alterálta. Viszont a másik oldalon hálásan kell elismernünk, hogy katholikus honfitársaink egy hosszú sorozata a legnehezebb napokban is egyháznnk szabadsága és jogai mellett törhetetlenül megállott. Nem lehet tagadni azt sem, hogy még a tisztán katholikus országok közt is kevés oly ország van, a hol a vallásos érzés oly általános és oly egyetemes volna, mint minálunk, a felekezeti különbségek mellett. Ki ne tudná, hogy vannak különben igen előrehaladott, egy valláson levő országok, melyeknek csak egyik része .vallásos, részben túlbuzgó is, másik része azonban teljesen vallástalan. Hála Istennek, mi nálunk nem látunk apákat, kik napról-napra istentagadásra tanítják gyermekeiket. Hála Istennek, alig látunk családokat, a melyek az élet nagy változásainál, a milyen a születés, a házasság, a halál, — tüntetőleg mellőznék az egyház igénybevételét. Hála Isten, nálunk csak elvétve fordul elő, hogy a vallás és a vallásnak megszentelt tárgyai gúnnyal és kicsinyléssel illettessenek; ha pedig mégis megtörténik, annak eredete legtöbb esetben idegen forrásokra vezethető vissza. Minden magyar emberben, felekezeti különbség nélkül megvan egy örökös vallásos érzés; megvan akkor is, ha azt tagadásba veszi. . De ez az állapot csak addig tart, míg a felekezetek egymással békében élnek. De mire is volna jó a háború ? En mindenféle háborút képzelhetek, csak olyat nem, a melynél előre holtbizonyossággal megjövendölhető, hogy bármilyenek lesznek a küzdelem esélyei, vesztes lesz mind a két fél, s hogy az ilyen küzdelemből nyeresége nem lehet másnak, mint a nemzet ellenségeinek, a mindent fölforgató nemzetközi szocziáldemokrácziának és az államellenes nemzetiségi izgatásnak. Nem küzdelemre, nem háborúra tehát, hanem szoros szövetségre volna szükség a különböző felekezetek közt, hogy a vallásellenes áramlatokkal szemben, kezet kézbe téve, vállat vállhoz vetve, megállani tudjanak. Nem kivánok hallgatni, már azért sem, nehogy félreértésnek tegyem ki magamat, a „Ne temere" pápai dekrétumról. Nyíltan azt mondom, hogy nézetem, szerint, ha életbe lépne is az, a házassági jog sérelmének tekinthető nem volna. De épp oly nyíltsággal be kell vallanom azt is, hogy mégis érintene minden vegyesházasságot, mindazokat a házasfeleket, a kik vegyesházasságban élnek, mindazokat a gyermekeket, a kik vegyesházasságból származnak, és mindazokat a rokonokat, a kik ezekhez közel állanak. Érintené nem csak a protestáns feleket, hanem még inkább a vegyesházasságban élő katholikus feleket, mert saját hitük tanításaival családi állapotukat ellentétbe hozná. Ezért e dekrétum híre nem csak egyházunknál, hanem annak határán messze túl is érzékenységet keltett. A kérdés részleteibe belemenni ezúttal nem kívánok; csak röviden jelzem, hogy Magyarországon a vegyesházasságokban a felekezeti béke fönmaradásának hatalmas eszköze és biztosítéka foglaltatik. Felekezetek, a melyek az életben kénytelenek érintkezni egymással, a családban közelebb jönnek egymáshoz, közelebb jönnek a két oldalon levő rokonok is; a kik megismerik, azok inkább megbecsülik, olykor meg is szeretik egymást. Tudjuk pl. valamennyien, hogy mennyire fontos az, hogy ifjainknak nyilvános oktatásban legyen részök. Ez is azért van, mert az életben minden osztályú egyénnel érintkezni kelletvén, felette kívánatos és szükséges, hogy már gyermekkorukban megismerjék egymást és közelebb jöjjenek osztálykülönbség nélkül egymáshoz. Azt hiszem különben, hogy a „Ne temere" dekretum kérdésnek megoldása a helyes úton van ; úgy tudom, a római katholikus püspöki kar bölcsesége önszántából megtette illetékes helyen a lépéseket ezen ügy megnyugtató elintézésére. Úgy vagyok értesülve, hogy a kormány ezt örömmel vette és a püspöki kart törekvéseiben teljes hatállyal támogatni kötelességének tartja. Az ügy ilyen állásában mindent kerülendőnek tartok, a mi ez ügy békés megoldását nehezíthetné. * * * Dr. Darányi Ignácz főgondnok úrnak a felekezeti békességet kereső nyilatkozatait és intelmeit illő tisztelettel fogadta a közgyűlés és fogadjuk mi is. Ez a tisztelet azonban nem tart vissza bennünket attól, sőt kötelez arra, hogy a beszédhez, nem dr. Darányi Ignácz főgondnok úrral való polemizálás, hanem a saját álláspontunk igazolása és a békesség őszinte keresése végett, néhány komoly megjegyzést fűzzünk. Teljesen igaz, hogy nincs ország, a melynek a kölcsönös türelemre annyi szüksége volna, mint Magyarországnak. Teljesen igaz az is, hogy a