Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-25 / 43. szám

visszamenő kamatokat — úgy hiszem — mindenki nyugodt lélekkel tudná megszavazni. Azt, hogy minden — s így az új — lelkész után is közsegélyből adjuk meg a belépő %"o

t

i a

nyugdíjintézet természetével ellenkezőnek tartom, a midőn a biztosított joggal szemben álló kötelezettség elenyésző s így egyáltalában nem lenne megfelelő. A legtöbb egyházmegye, nagy általánosságban, a segélyforrást „valamely alap"-ra utalja. Egyházkerületünk költségvetése, valamint egész anyagi állapota a „Vagyonügyi jegyzőkönyv"-bői ismeretes lévén mindenikünk előtt, s tudva azt, hogy olyan alappal, melynek hozadéka bizonyos czélra már le nem lenne foglalva, nem rendelkezünk — helytelennek kell tartanom. Megkísérlem azért az alapokra is rámutatni, a honnan e segélyek megszavazhatok volnának. Ne feledjük, hogy az 1868. év óta kiutalványozott s jó ideig 24 ezer koronában kiutalt államsegély teljes egészében eredeti ezéljaira (szegény egyházak és lelkészek segélyére) soha nem fordíttatott. Jutott abból mindenkor a theológiának, a közpénztárnak is, s még egyegy rész tartalékalapul (olcsó kölcsönökre) visszatartatott, mely Lónyay ideje alatt több, mint 300 ezer koronára növekedett. Tudom, hogy azóta (bár az évi segély több mint háromszorosra emelkedett) ez az alap nem nőtt, sőt fogyott; újabb — részben elodázhatatlan szükségletek (de a melyek a papság sphaeráján kívül estek) felemésztették. Ha most, időszeríileg a papság nagyobb részét sújtja oly kötelezettség, melyre előre nem számolhatott, mely őt szerzett jogától részben megfosztva, még a jobbmódúakat is nehéz dilemma elé állítja; ha az általános sürgetés mindenkit meggyőzhet a segély elodázhatlan szüksége felől: azt hiszem, hogy nem jogtalan követelés e megtakarított összeg egy jelentékeny részét öt éven át erre a czélra fordítani. És ez annál könnyebben történhetik, mert hiszen már ki van utalva s felhasználatlanul hever 39 ezer kor. közigazgatási segély, mely évről-évre ki fog utaltatni az évi államsegélyen felül. Ez összegből egy jelentékeny rész az egyházkerület közigazgatás költségeire esik, melyek eddig a közpénztárt terhelték, s így itt is egy felszabadult összegre találunk, mely a sürgős czélra joggal és sikeresen felhasználható. De van más forrásunk is. Az évenkint az állainsególypénztárból s a Baldácsy-alapból kiutalni szokott segélyösszegek. Tudom, hogy erre van pályázó elég. De azt is tudom, s tudják minden egyházmegyében, hogy nem mindenkor az égető szükség az indok, sőt sokszor csak az segíti elő a gyakorlott kérelmező ügyét, hogy: „ha van, miért ne adnánk" s „ha mi nem ajánlunk, más egyházmegyebeliek viszik el". Ám tisztelet a kivételeknek! De hát ez esetben, midőn egyetemes baj orvoslásáról esik szó, melyben összes egyházmegyéink lelkészei érdekeltek; midőn maga a kérelmező is — a legtöbb esetben — e czímén is részesülne a segélyben, mely elutasíthatlan közszükséget képez: nemcsak jogosnak, méltányosnak, hanem egyedül helyesnek azt találnám, hogy a lelkészek szokásos évi kérvényeinek öt évre félretételével mondaná ki egyházkerületünk, hogy ez alapok évi segélyösszegeit — lehetőleg még szaporítva is — a lelkészek nyugdíjjárulékainak részben való fedezésére fordítandja, eltekintve valamely igazán súlyos csapást szenvedett egyes lelkészek kérelmeitől. Ezek mind oly források, melyek közelvalók, hozzáférhetők, alkalmasok. Maga a kívánság olyan, melyet minden egyházmegye, minden egyházkerület a legmelegebb érdeklődéssel fogadva karolt fel. Bővebb megokolással, buzdítással bizonyára sérteném egyházkerületi közgyűlésünket, mely minden humanitárius ügyet mindenkor a legmelegebb pártolásban, erkölcsi és anyagi támogatásban részesít. Most saját lelkészeiről van szó. Ez mindent megmond. Nagyváty. Morvay Ferencz. ref. lelkész. A magyarorszagi ref. lelkészek memoranduma a fizetésrendezés ügyében a képviselőházhoz. Az Orsz. Kef. Lelkészegyesület, f. évi szeptember 29-én megtartott gyűlésében elhatározta, hogy a lelkészi fizetések korszerű rendezése ügyében memorandumot intéz és pedig egyidejűleg az egyet, konventhez és a képviselőházhoz. A közgyűlés által elfogadott és a képviselőházhoz intézett memorandum a következőleg hangzik : A magyarországi református lelkészek Budapesten, 1908. évi szept. 29-én tartott országos gyűlése járul a magyar országgyűlés képviselőháza elé, azzal a kéréssel, hogy a 2400 koronás alapfizetéssel és hat ízben 200— 200 korona ötödéves korpótlékkal O felsége a király által is jóváhagyott reform, egyházi törvényben megállapított legkisebb javadalomhoz szükséges kongruális összeget az 1909. évi állami költségvetésbe felvenni s ezen összegnek 1909. január 1-fcől számított folyósítására a vallás- és közoktatásügyi minisztérium közbejöttével a m. kir. állami pénztárt utasítani méltóztassék. Kérelmünk támogatására hazánk történelme és tételes törvényünk olyan erős indokolással szolgál, hogy ha még hozzá vesszük, miszerint nyelv és nemzetiség szerint sajnálatosan tagolt államunk magyar nemzeti kifejlődésének munkájában a tiszta magyar református papságra megkülönböztetett hivatás várakozik: valóban azt kell megállapítanunk, hogy az egyén tisztes létfentartást érintő legtermészetesebb érdeke mélyen eltörpül amaz állami érdek mellett, melyet a magyar református papság erősítésével a magyar nemzeti szompontok diadalra juttatásában határozódik. Akár nemzeti kulturánk, akár ezeréves alkotmányunk hányatott történelmére nézünk, az egyik legmegbízhatóbb állandóságot, veszély idején a védelem biztonságát, a béke idején a fejlesztés biztosítékait hatványozott