Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-18 / 42. szám

keresztyén van ott csak az egyik missziói társaság kötelékében. 1906-ban 6123 egyén keresztelkedett meg. A munkában részt vesz 29 benszülött lelkész és 2500 benszülött tanító. A keresztyén iskolákba 32,000 növendék jár. Ki meri hát azt állítani, hogy a misszió hiábavaló s hogy a reá fordított összeg pénzpazarlás! ? Es ha az eredmény sokkal kisebb lenne is, szabad volna-e elcsüggedni a keresztyéneknek, hogy életet és pénzt áldozzanak a misszióra ? ! A missziói munka a Krisztus egyházának dolga minden országban és minden időben. Mikor Krisztus búcsúzott tanítványaitól, így szólt : „Menjetek s tegyetek tanítványokká minden népeket" és „Lesztek nekem bizonyságim Jeruzsálemben, egész Judeában, Samariában ós a föld legvégső határáig". (Csel. 1:8.). Ha valaki engedetlen e parancsnak, éppen oly vétket követ el, mintha akármely más parancsolatot szegne meg. Nem volt még egyház, mely e parancs mellőzéséért ne bűnhődött volna, s nem volt egyház, mely ha engedelmeskedett, ne nyert volna gazdag áldásokat. A jeruzsálemi első keresztyén gyülekezet eleinte úgy látszott, hogy elfelejtkezett e parancsról. Isten azonban reá küldötte az üldöztetés viharát s a megérett magvakat szétszórta minden irányban. (Csel. 8: 4, 11:19.) Ennek nyomában nagy áldás fakadt. Antiochiában igen virágzó gyülekezet volt. Lelkészei és elöljárói között sok derék ember volt. (Csel. 13.) Ott volt köztük talán első helyen Pál, Gamaliel egykori tanítványa, ott volt a gazdag Barnabás, a kinek Jeruzsálemben is volt háza. Az Isten lelke szólt: „E két embert küldjétek külmissziói munkára". S mi volt a felelet ? Ezt felelték talán: Mi nem nélkülözhetjük e két embert, mert ők oszlopai egyházunknak. Ha elmegy Pál, ki fogja nekünk magyarázni az írásokat? Ha Barnabás elmegy, ki fog minket támogatni? Továbbá még városunk sem egészen keresztyén s a környéket is evangélizálni kellene. Idő előtti dolog még azt kívánni tőlünk, hogy elküldjük őket messze, a pogányok közé, a kikről nem is tudunk semmit s a kiknek nem is tartozunk semmivel. — Nem ezt felelték, hanem, a hogy tudjuk, örömmel és nyugodtan elküldték e két legderekabb férfit olyan munkatérre, honnan bizonytalan volt visszatérésük is. Abban az időben sokkal veszélyesebb vállalkozás volt misszionáriussá lenni, mint napjainkban. Lehet, hogy volt egy pár okoskodó ember Antiochiában, ki fejét rázva így szólt: Helyes, ha e két ember mindenkép el akar menni, hadd menjenek; de az bizoiiyos^ hogy ilyet csak bolondok tesznek, mert ugyan, hogy lenne az lehetséges, hogy két ember megtérítse az egész világot? Pál halála idejében azonban az akkor ismert világ legnagyobb részében az evangélium erős gyökeret vert. O maga vitte az örömhírt éppen a legfontosabb és legnehezebb részekre, melyek oly mélyen sülyedtek a bűnbe, tudatlanságba és büszkeségbe. Bárhová jutott el a kegyelem és igazság kettős folyója (Ezek. 47 : 9.), új élet támadt; és így volt ez századokon át és így lesz ezután is. Volt idő a keresztyén egyház történetében, midőn a missziói parancsról megfelejtkeztek. A halál és a sötétség ideje volt ez. De tetszett az Istennek, hogy elküldje Lelkét megújító életerővel, s tetszett neki, hogy az alvó egyház felébresztésére diákokat is használjon. A hallei diákok 1706-ban, a brit diákok 1806-ban foglalkoztak e dologgal. Az idő azonban még nem érkezett el valami nagyszabású mozgalom megindítására. Végül 1886-ban erre is elérkezett az idő, s a mozgalom azóta csodálatos módon elterjedt mindenfelé. Azóta csupán Amerikából (jóllehet nincsenek gyarmatai) 3482 diák ment önkéntes misszonáriusnak. Angliából 1892 óta, (ekkor szervezték a diákmozgalmat) 1287 diák ment a pogányok közé. Először az amerikai, azután a brit ker. diákság fogadta el jelszónak ezeket a szavakat: „Evangélizálni a világot ebben a generáczióban". E jelszót nem prófécziának, hanem ideálnak tekintik. Háromnegyed része azoknak, kik misszionáriusok lettek, azt állítja, hogy nem határozták volna el magukat erre, ha a ker. diákmozgalom nem lelkesítette volna őket s hogy a jelszó igen nagy befolyást gyakorolt lelkesedésükre. Vannak diákok, kik gyalog járnak, hogy a villamoson megtakarított pénzt a misszióra fordíthassák. Sokan pedig csak egy czigaretta élvezetét sem engedik meg maguknak, csakhogy Krisztus tanítványaiként teljesíthessék Mesterük utolsó parancsát. Amerika keresztyén diáksága (legtöbbnyire szegények) a mult évben fél millió koronát adakozott missziói czélokra a ker. diákmozgalom útján. Hollandiában, Schweizban, Fraticzia-, Német- és Svédországban, Norvégiában, Dániában, Finnországban, Dél-Afrikában s Ausztráliában a legtanultabb s legügyesebb ker. ifjak és ifjú nők ajánlják fel magukat e dicső szolgálatra s ezáltal kényszerítik az egyházakat, hogy szükségleteiket fedezzék. Bizony, még Chinában és más úgynevezett pogány országokban is örömmel állanak be a művelt, tanult ifjak e szent ügy szolgálatába. Mint a zsoltáríró (Zsolt. 110:3.) mondta: „A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpír méhéből leszen ifjaidnak harmatja". Midőn legutóbb Chinában voltam, találkoztam Chen, pekingi tanárral. Chen is egyike azon chinai ifjaknak, kik letették a következő fogadást: „Ezennel testem s lelkem s mindenem Istennek szentelem, liogy engedelmeskedvén parancsainak s követvén tanításait, az embereket a sötétségből a világosságra vezessem. Azt óhajtom, hogy Isten akaratát kövessem változatlanul egész életemben. Ha kísértés jő rám, Isten emlékeztessen engem ezen fogadásomra. Ha kísértetbe esem, Isten szabadítson meg attól és igazítson meg engem. Ha megsérteném e fogadásomat, büntessen meg