Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-27 / 39. szám

ványa — kit nem sikerült megrontania — II. Rákóczy Ferenez közvetlen tapasztalás után irta le leghívebben; ez a rend — hazánkban jól ismert hálás tanítványának segítségével — fokozott munkásságot fejt ki arra nézve, hogy a mit eddig titokban mert csak megtenni, azt ezentúl törvényesen és nyíltan teliesse meg 1 Pedig mindnyájan tudjuk, hogy XIV. Kelemen pápa 1773-ban „Dominus ac Redemptor noster" bullájával szintén azért szüntette meg ezt a veszedelmes rendet és azért oszlatta azt föl örök időre (/), mert meggyőződött róla, hogy „az egyház igazi és tartós békéje alig, vagy éppen nem állítható vissza, míg ez a rend fennáll". Látjuk és tapasztaljuk, hogy évenkint felterjesztett sérelmeink nem orvosoltatnak, jogos kívánságaink nem teljesíttetnek, autononiikus jogaink megnyirbáltatnak ; — és ha olykor-olykor mézesmadzagként egy-egy biztató szót kapunk, az mindig azon hátsó gondolattal történik, hogy a katholikus egyháznak régi előjogai és kiváltságai biztosítva legyenek, s ekként a jogegyenlőség soha meg ne valósíttassék! Ott a katholikus papi kongrua kérdése, melyet a szegény főpapok indokolatlan kímélésével a mostani miniszter, egykori szónoklataival ellenkezőleg, most állami pénzen akar csinálni; ott a protestáns szegény hívektől katholikus papoknak jogtalanul fizetett párbér kérdése, melyet ugyanez a miniszter úgy akar megoldani, hogy ne azokat kártalanítsa, a kik a kárt századok óta szenvedték, hanem azokat, a kik a károkat — világos törvények (1647. és 1790.) megvetésével — vakmerően okozták! Az ilyen logika valóban Loyola szent Iguácznak is becsületére válnék ! Ez az észjárás, a milyen furfangos, éppen olyan bosszantó és sértő, felekezeti különbség nélkül az egész ország lakosságára, a melynek adó filléreiből akarják az állítólagos Jövedelmi veszteséget" megfizettetni. De nem folytatom tovább. Nem akarom említeni a budapesti állami egyetemen lévő római katholikus theologiai fakultás mellé sürgetett protestáns theologiai fakultás dolgát; sem a református zsinat törvényeinek szokatlan és sérelmes megerősítési záradékát; sem az (1907. évi 35. §.) apáczákat és szerzeteseket jutalmazó törvényezikk becsempészését; sem a régi kánoni látogatások ós a patrónusi jog czíme alatt országszerte folyó zsarolásokat és több efféle jogtalanságot. A kinek szemei vannak a látásra és fülei a hallásra, az minden pillanatban meggyőződhetik arról, hogy itt a protestáns nép ellen a régi Kolonics-féle politika vakmerően alkalmaztatik; még pedig az előjogokat és kiváltságokat megszüntető és a tökéletes vallási egyenlőséget és viszonosságot megalapító 1848. évi XX. törvényezikk értelmének és betűjének bűnös kijátszásával! Ha ily súlyos körülmények között a hazai protestantizmus, némi segély morzsák odavetése által elámítva, továbbra is tűrni akarja megaláztatását, nyilt kizsákmányoltatását; ha a protestáns nép védelmére alkotott törvények végrehajtása helyett megelégszik gyermekes Ígéretekkel; és végre, ha a római „nagy halászí

l

, által igazgatott klérus falunkénti szervezését összetett karokkal nézi: akkor méltatlanná teszi magát az evangéliumi szabadság áldásaira és a művelt világ felvilágosult katholikusainak becsiilésére. Óh, mily lélekemelő volt a 80 év előtti egyetértés, mikor a „Ne temere"-hez hasonló vakmerő pápai rendeletek ellen úgyszólván az összes magyar katholikus világi intelligenczia, a protestánsok mellé állva, tiltakozott a békebontó pápa beavatkozása ellen. Mikor Kölcsey Ferenez naplójában azt írhatta, hogy Luther és Kálvin fiai összetett karokkal nézték, mint harczolnak az országlegelőkelőbb katholikusai a megtámadott protestánsok szent ügye mellett! Vájjon napjainkban akadnak-e még Beöthy Ödönök, Deák Ferenczek. Széchényi Istvánok és Eötvös Józsefek, Batthyány Lajosok és Andrássy Gyulák, Károlyiak és Perczelek, Klauzálok és Ghicziek és ezekhez hasonló más katholikus jelesek, a kik a törvények védelmét még hazafias erénynek és kötelességnek tartották ? Avagy a római főpap jogtalan beavatkozása és békeháborítása ma már közönyössé vált Magyarország nagyjai és képviselői előtt ? Nézzünk körül Európában, mi történik e legkatholikusabb országokban ? Spanyolországban állandó a harcz és védekezés a római papság túlkapásai ellen. Olaszorszáyban O szentsége nem mer az utczán mutatkozni. Róma városában kizárták a vallás tanítását az iskolákból; nem a vallásos hit elleni indulatból, hanem az azt kezelő és annak örve alatt gyűlölséget szító papság iránti ellenszenvből. Franeziaország pedig új törvények által védte meg az állami szuverenitást minden pápai illetéktelen beavatkozás ellen ! Ne feledjük, hogy a mely nemzet saját törvényeit nem tiszteli s azoknak bármiféle külső hatalom részéről történt megsértését eltűri, az nem tarthat számot arra, hogy mások tiszteljék és megbecsüljék. Őseink erre mindig nagy súlyt helyeztek és a királyilag szentesített törvény megsértői ellen szigorú büntetést szabtak. Ott van pl. II. Ulászló VI. 8. czikke, mely szerint az ország törvényeit megvető főpap elveszti javadalmait; a báró vagy nemes pedig minden birtokát — és azonfelül még száműzetik. Az 1848-diki vallástörvény, fájdalom, nem gondoskodott ilyen szankeziór.ól. Azért van itt ilyen felfordult világ. Azért meri felújítani Róma azt a tridenti törvényt, melynek felújítása a XX. század szégyenét képezi, mely ellen határozottan tiltakoznunk kell, mivel bűnös merényletet követ el a közbéke ellen. Mert nem azok voltak és ma sem azok a bűnös emberek, a kik őszinte szívvel az igazságot, hanem azok, a kik a magok önzését és uralomvágyát teszik igazsággá. Nem is azok a veszedelmesek, kik együgyűségükben azt állítják, hogy nincs Isten, — hanem azok, a kik Isten nevét hirdetik ugyan, de azt kizárólag a saját üdvösségük és hatalmuk előmozdítására foglalják le. A mi keresztyén káténkban és a mi protestáns zsinati törvényeinkben más vallású embertár-