Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-09 / 32. szám

igazi hollandnak lehet nevezni. Találóan jegyzi meg erre nézve dr. J. Cramer: „A mi népünk Dortrecht rendszerében nőtt fel, mely a tanfegyelmet mindig védelmezte." De nem hálátlan szerep annak a kutatása sem, hogy mint alakult volna ki a holland társadalom s az egész nemzet élete, ha ez a rendkívüli szigorú vallásos élet, az Istentől való feltétlen függésnek oly rendkívüli hittel való mély átérzése nem predestinálta s vezette volna a holland népet oly összetartó exclusiv, oly karakterisztikusan „holland" életre, a milyen ott; éppen ezen irány folytán kifejlődött ? Vájjon a holland nép meg tudott volna-e maradni oly szívóssággal nemzeti érzésében, társadalmi ésj egyházi életében oly igazi hollandnak, mint így, e sok árnyoldallal bíró, de a holland nép létére, karakterére, egész lelkére oly döntő hatással bíró konzervatív orthodox irány mellett ? Vájjon három hatalmas világnemzet között s két világrésznek országútjául szolgálva, hitben, erkölcsben, puritanizmusban megmaradhatott volna-e oly mélyen járó tartalmas lelkű népnek, oly csodálatos, szívós ellenálló képességgel megáldva mindennel szemben, mely hite, hazája, nemzete szokásainak, erkölcseinek megsemmisítését, kozmopolitává tételét czélozta? Vájjon nem volt-e létfeltétel számára az a szellem, melyet nevezhetünk ma már sötétnek, elfogultnak, türelmetlennek, sőt kegyetlennek is, de a mely mély és nagy erőket fejlesztve ki, egy nemzet létét évszázadokon keresztül biztosította? Ennek a szellemnek az uralma az 1618/19-iki dortrechti zsinaton kezdődik. Tagadhatatlan, hogy „a dortrechti szellem" a maga kérlelhetetlen uralma alatt tövisessé tette Hollandia sok, nagy és mélyhitű theologusa számára az utat, a kik meggyőződésüket nem engedték a konfessziók béklyóiba szorítani. Az orthodoxia szelleméről ezt is el kell ismernünk. Hisz napjaink polémiáiban is hányszor halljuk a modernek kettős jelszavát: „El Dortrechtől s el Rómától!" S ezen nem is csodálkozhatunk, ha a reorganizáczió körül folyó harczban számításba vesszük az orthodoxok törekvését, a melylyel ismét a tanfegyelmet akarják visszaállítani s megismételni azt a történelmi jelenetet, mikor a dortrechti zsinaton remonstránsok, Arminius követői, a szabadakarat védői s a predestináczió ellenségei az egyházból kiközösíttettek. S valóban az utóbbi évek eseményei az orthodoxok eme törekvését csak még inkább siettetik a kifejlés felé. Az a teljes szabadosság, a melylyel egyes lelkészek a református keresztyén egyház szószékeit saját, a keresztyénségtől gyakran nagyon is távol álló eszméik hirdetésére használták fel, komoly gondolkozásra késztették a holland egyház vezetőit pártkülönbség nélkül. Igen találóan fejezte ki magát az 1903. évi zsinat elnöke, midőn az örökké aktuális reorganizáczióról szólva, azt hangsúlyozta, hogy szerinte nagyobb eredménye lenne „a személyekreorganizáczi ójának " S egy professzor, dr. Van Veen a tanszabadság szabadságáról így ír: „Szomorú állapotok lettek a mi egyházunkban nyilvánvalókká. Sok hiány szorulna már javításra. A legnagyobb önkény uralkodik sok irányban. Az egyház tanaira nézve mindenki azt teszi, a mi neki tetszik. Az írás szerint való Krisztus predikáltatását halljuk ugyan még, de éppen úgy halljuk Őt megtagadni is. A szocziáldemokráczia s az anarchizmus izgató tanait büntetlenül lehet hirdetni a szószékről s egy papnak azt a kijelentését, hogy ő Buddhát tiszteli a történelmi Krisztus helyett, nem tartják az egyház tanaival ellenkezésben állónak ..." Az ily állapotok természetesen tettre sarkalják ma is az orthodoxok minden árnyalatát. Éppen Baehler Lajosnak:, a buddhizmus e lelkes hívőjének szomorú szereplése után néhány évvel ezelőtt alakult meg az orthodoxok szövetsége az ú. n. „Gereformeerde Bond", mely a reorganizáczió keresztülvitele alatt és után is, nyíltan akar küzdeni a mellett, hogy a r

leertucht", a tanfegyelem a dortrechti zsinat szigorú szellemében visszaállíttassék, úgy, a hogy az Délafrikában a búr református egyházakban ma is érvényben van. Az orthodoxok mellett szorosan sorakoznak a konfesszionálisták, a kik bár gyakran az orthodoxokon is túltesznek s szinte azt mondhatjuk, hogy még Kálvin műveit is hajlandók betű szerint venni, mindazáltal ez a körülmény nem akadályozza meg őket abban, hogy néha még az orthodox testvérekkel is heves harezba ne keveredjenek, holmi „mély" eltérések miatt. Templomaikban csak zsoltárt szabad énekelni. Különben pedig teljes erővel küzdenek a „dortrechti szellem" felújításáért s a más meggyőződésűeket bármely perezben hajlandók lennének az egyházból kiüldözni. Itt vannak azután az ethikai-orthodoxok. Ezek igazán sajátságos helyet foglalnak el a pártok között. Szintén inkább az orthodoxokhoz húznak, de a bibliai kritikának például szabad folyást engednek. Egy-egy kérdésben majdnem a modernek birodalmáig is eljutnak, a reorganizáczió kérdésében azonban az orthodoxokkal tartanak. (Folyt, köv.) Sebestyén Jenő. EGYHÁZ. Lelkészválasztás. A bodrogkereszturi ref. egyház egyhangúlag Csorba Ferencz mezőzombori lelkészt választotta lelkipásztorává Lelkészbeiktatás. Kolozson július hó 26-án folyt le az új lelkésznek, Kónya Gyula eddigi segédlelkésznek ünnepélyes beiktatása, kit az 53 évi szolgálat után nyugalomba lépett Borsos Sándor lelkész helyére egyhangúlag hívott meg a gyülekezet. Egyházmegyei részleges tisztújítások. A gyulafehérvári ref, egyházmegye Elekes Viktor esperes lemondása folytán július hó 27-én tartotta meg rendkívüli közgyűlését, A gyűlés a lemondott esperes helyébe egyhangúlag Benedek Károly alvinczi lelkészt, eddigi lelkészi főjegyzőt választotta esperessé. Az így megürült főjegyzői állásra szintén egyhangúlag Kovács Károly szászsebesi lelkészt, aljegyzőnek pedig Tókos Jenő borbereki lelkészt választották meg. Teleki Arvéd gróf egyhm. gondnoknak lemondása alkalmából köszönetét