Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-26 / 30. szám

kedós megtétele végett. A többi egyházmegyéket is fel­kérik, hogy ezen indítványt magukévá tegyék. A barsi ref. egyházmegye* f. hó 7-én tartotta Léván évi közgyűlését. Á gondnok felhívta a közgyűlés figyelmét a sérelmes pápai dekrétumra. Indítványozta, hogy az Antal Gábor püspök főrendiházi beszédében kifejezett aggodalmat tegye magáévá a gyűlés és felirat­ban forduljon a kerületi közgyűléshez, hogy az a kor­mány figyelmét hívja fel a dekretum által támasztott veszedelemre. A kormány támogassa a hazafias főpapsá­got, ha ez a dekretum visszavonását sürgetné. Ellenkező esetben a kormány a ius placeti alkalmazásával tegye érvénytelenné a dekretumot. Az indítvány elfogadtatott. Erős vitát idézett elő az 0. R. L. E. javaslata. Az I. 1—2. alatt foglaltakhoz hozzájárult a közgyűlés, de a II. számú javaslathoz nem. Az állami dotáczió-kérdésnek az 0. R. L. E. által ajánlt megoldási módját károsnak és önkormányzatunkra veszedelmesnek tartja. Birtha lévai lelkész az 0. R. L. E. javaslatát védte, de végre ő is a közgyűléssel együtt azt az előadói javaslatot fogadta el, hogy: „Törvényhozásilag állapíttassék meg, hogy melyik felekezet részesül — az állami eredetű vagyont is beleszámítva — legnagyobb államsegélyben s ezt véve alapul, minden felekezet egy összegben akkora segélyt kapjon, a mekkora lélekszám arányában megilleti." Szerintünk ez a javaslat kevésbbé czélravezető, mint az 0. R. L. E.-é. A komáromi ref. egyházmegye f. hó 22-én tar­totta évi rendes közgyűlését Tóth Kálmán esperes és Kálmán Rudolf főispán, egyházmegyei gondnok elnök­letével Komáromban. A közgyűlést Tóth Kálmán esperes magas szárnyalású imája nyitotta meg. Kálmán Rudolf gondnok az elnöki előterjesztések során hosszabb és nagy tetszéssel fogadott beszédben foglalkozott a „Ne temere" kezdetű pápai encziklikával s ennek a magyar törvénybe ütköző sérelmes intézkedéseivel. Indítványára a közgyűlés egyhangúlag'kimondotta, hogy az egyház­megye felír az egyházkerülethez, hogy tegyen lépéseket a kormánynál az encziklika érvénytelenítése ügyében. Egyben fölhivattak a lelkészek, hogy erről a sérelmes pápai rendeletről híveiket kellőképen fölvilágosítsák. Az esperesi jelentés tudomásul vétele után a kedden tartott lelkészértekezlet jegyzőkönyvét terjesztették be, mely szerint a komáromi egyházmegye lelkészei meg­alakították az egyházmegyei lelkészegyesületet és ezzel beléptek az ORLE. kötelékébe. Elnökül Tóth Kálmán esperes-lelkészt választották meg. A kaposvárvidéki ref. lelkészi kör június 30-án Kaposvárott tartott értekezletén tiltakozott a „Ne temere" ellen. Az Evangéliumi Szövetséget melegen pártolja, a nép között való propagalasat sürgeti. Az cura pasto­ralis, belmisszió és egyházépítő tevékenység eredmé­nyesebb gyakorlását hangsúlyozták. A lelkészértekezletek vidékenkint tartassanak s a kezdő istentiszteletek után tartandó közérdekű tárgyaláson a közönség is vegyen részt. Az egyházmegyei gyűlés felkérendő, hogy az alispáni hivatal útján eszközölje ki az egyházi adóknak az állami adóval egyidejűleg való közigazgatási beszedését. Az alsóborsodi ref. egyházmegye lelkészi érte­kezlete f. hó 7-én Mezőkeresztesen elhatározta, hogy keressék fel az egyházmegye és egyházkerület az Orsz. Evang. Szövetség megalakítására irányuló mozgalom támogatására és gyorsítására. A pápai dekretum ellen az egyházkerületnek is tiltakoznia kell. Az ingyenes népoktatás ellen több kifogás tétetett. Az adócsökken­tési államsegélyre ós a nyugdíjintézeti járulékok befi­zetésére vonatkozólag szintén fogadtak el javaslatokat. Az udvarhelyi ref. egyházmegye egyházi érte­kezletén a Ref. illetőleg a Prot. Népszövetség alakí­tását sürgették. Némelyek — nagy csodálkozásunkra — egyházellenes törekvést láttak benne s ezért a kérdést napirendről levétették. Az ORLE. törekvéseit helyeslik, de nem lépnek be, mert nincsen megerősített alapszabálya és az egyházi értekezletnek sok világi tagja van. Az erdélyi egyházkerületi egyházi értekezlet közgyűlésére az előkészületek nagyban folynak. Icleje szept. 8., 9., 10. Részt vesznek benne az erdélyi és többi egyházkerületek egyháztársadalmi egyesületei. Lesz egy­házi hangverseny és szeretetvendégség is. A kollégium alapkőletétele és a várbeli templom felszentelése az értekezlettel egyidejűleg fog megtartatni. A közgyűlés dönt az Orsz. Ev. Szövetség és az ORLE. ügyében is. Utána két napig tartó szocziális kurzus lesz; Felhívjuk a figyelmet e helyen is erre a nagyfontosságú mozga­lomra. Pánszláv ev. egyházmegye. Megütközéssel és kétel­kedve értesülünk a „Nemzeti Iskola" cz. lapból, hogy a túróczi ág. hitv. ev. egyházmegye közgyűlése a napokban kimondta, hogy a „közgyűlés a magyar himnusznak, a magyar czímernek és a magyar felírásnak a hitfelekezeti iskolákban való elhelyezését törvénytelennek, az egyház autonómiájába ütközőnek és inopportunusnak tartja." Úgy egyházi, mint nemzeti szempontból rendkívül szomorú, sőt veszedelmes és megtorlást váró állapot ez! Az 0. R. L. E.-nek a törvényhozási ténykedést ügy elemmel kisérö bizottsága e hó elején Hánvir Ist­ván elnöklete alatt ülés tartott, melyen a bizottság Petri Elek bpesti lelkészszel és Mády Lajos pestmegyei espe­ressel kiegészítette magát; kimondta, hogy feladatát kettős irányban teljesíti; 1. figyelemmel kiséri az állami törvényhozás működését egyház- és iskolapolitikai szem­pontból ; 2. figyelemmel kiséri az új zsinati törvények hatását egyházi életünkre s annak esetleges fogyatkozá­sára rámutatva, hiánytpótló javaslatokat készít. Az I. ügykör előadója Hamar István, a II-é Benkö István; a bizottság jegyzője dr. Kováts István. Az 0. R. L. E. szeptemberi kongresszusára való jelentkezések augusztus elsejéig Baltazár Dezső elnök­köz Hajdúböszörménybe küldendők a név, lakóhely, utolsó posta, a legközelebbi vasúti felszállóhely pontos és olvas­ható megjelölésével. Készüljünk, idejében jelentkezzünk és vegyünk részt minél többen I Egyházmegyei közgyűlés. A budapesti ág. hitv. evangélikus egyházmegye f. hó 12-én Fabiny Gyula nyugalmazott miniszteri tanácsos, felügyelő és Kaczián János esperes elnöklete alatt tartott közgyűlésén Kaczián esperes kegyeletes szavakban emlékezett meg Fabi­nyi Teofil volt bányakerületi ós budapesti egyház­megyei felügyelő elhunytáról. Emlékét és érdemeit jegyző­könyvbe iktatták. Ezután Kaczián felolvasta a lefolyt évről szóló terjedelmes jelentését, a melyet a számadá­sokkal és költségvetéssel egyetemben jóváhagytak. Som­mer Gyula váczi lelkész az egyházi tisztviselők jogairól és kötelességeiről szóló szabályrendelet tervezetét ismer­tette, a melyet a közgyűlés — több módosítással — magáévá tett. Ugyancsak elfogadta a közgyűlés a lelkész-és tanítóválasztás szabályozásáról szóló tervezetet is. A kerületi közgyűlésre megbízó levéllel Sommer Gyula lelkészt és dr. Bókay Árpád egyházfelügyelőt küldték ki. A számvevőszék elnökévé Morhács Márton lelkészt, a törvényszék tagjává Broschkó Gusztáv lelkészt és az iskola-bizottság tagjává Máték Károly lelkészt válasz­tották meg. Az egyházmegyei közgyűlést az egyház­megyei gyámintézet közgyűlése követte, amelyen Famler

Next

/
Oldalképek
Tartalom