Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-26 / 30. szám

Gusztáv Adolf lelkészt választották meg kerületi gyám­intézeti elnökké. A pozsonymegyei ág. hitv. evang. esperesség f. é. közgyűlése. Július hó 7-én tartotta meg nevezett egyházmegye Felső-Szeliben évi közgyűlését, melyhez 16 egyház küldte megbizottait, egy egyház nem volt képviselve. Reggeli 8 órakor istentisztelet volt. A temp­lomi beszédet Farkas Géza nagyszombati lelkész tartotta. Az offertorium 52 koronát eredményezett. Az istentisz­letetet megelőzőleg a közönség és egyházi kiküldöttek a közellevő sírkertbe vonultak, a hol a hálás egyház boldogult két lelkésze, Farkas és Leskó sírköveire gyönyörű koszorúkat helyeztetett Endreffy lelkész rövid szép beszédje kíséretében. Az esperességi közgyűlés 11 órakor vette kezdetét Hollerung esperes buzgó imá­jával és Lenhardt e. m.-i felügyelő rövid megnyitójával. A megalakulás után az esperes évi jelentése kötötte le a hallgatók figyelmét. Az egyházak és iskolák a leg­jobb állapotban vannak, változás a tisztviselői karban alig volt. Az áldozatkészség nem csökkent. Az állam­segély felosztásánál és az új egyet, nyugdíjintézeti szabályok alkotásánál az evang. papságnak résen kell lennie. A külmisszióra esperességünkben 135 kor. folyt be. A modori árvaház szépen fejlődik, jövőre ott 24 árva lesz elhelyezhető; vagyona 10,573 korona. Tavaly óta 1656 koronával szaporodott. Kerületi árvaház ala­pítása szorgalmazandó s úgyszinte nőegyletek szapo­rítása. Az eperességi özvegyek és árvák, valamint munka­képtelen lelkészek segélyző intézetének 118,361 korona vagyona van, mult évi szaporulata 4633 korona. Az esperességi pénztár 153 korona pénztári maradványnyal zárult be, összes vagyona kitesz .18,781 koronát. Az ösztöndíj pénztárba tűzkárbiztosítási jutalék czímén 491 korona folyt be, mely összeg a tavalyról maradó 110 koronával együtt 4 esperességbeli felső leányiskolái papleány közt lett felosztva. Az esperességi gyámintézet Szerednek, Taksonynak, Puszta-Födémesnek és Duna­szerdahelynek egyenként 78 korona 30 fillérnyi segélyt szavazott meg. A beérkezett többi folyamádvány a kerü­lethez lesz felterjesztve. Iskoláinkba 2478 evang. tanuló járt. Összes bevétele az iskoláknak 48,895 korona volt. Az egyet, nyugdíjintézetre vonatkozólag az esperességi közgyűlés a pozsonyvidéki egyházmegyék megállapodá­sait fogadta el egyhangúlag s az egyet, nyugdíjintézeti­bizottság javaslatát, mely eltért az egyet, gyűlés hatá­rozatától a 2400 koronányi nyugdíjat illetőleg és zavart helyzetet teremtene, elveti és figyelmen kivül hagyan­dónak véleményezi. Az egyházkerületi gyűléshez kikül­dettek : Endreffy János és Rásó Mihály lelkészek, úgy­szinte néhány világi. A benyújtott indítványok közül felemlítjük, hogy az esperesség óvást emelt a „Ne temere", a vegyes házasságokra vonatkozó pápai bulla ellen s ezen óvásunk illetékes helyen tolmáesoltassék. Tavalyi határozatunk a 48. XX. t.-cz. végrehajtására vonatkozólag és a kongrua 2400 koronára való feleme­lését és lelkészi korpótlék behozását, illetőleg ezidén is megismételtetik. A közgyűlés fél 3 órakor ért véget az esperes buzgó imájával. A Ne temere ellen. Múlt heti számunkban is meg­emlékeztünk már a győri és a bácsi evang. egyház­megyéknek a vegyesházasságok ügyében kibocsátott pápai dekretum ellen kifejezett tiltakozásáról. Újnbban ismét több egyházmegye tiltakozásáról értesülünk. A nógrádi evang. egyházmegye közgyűlése dr, Sztranyavszky Sán­dor felügyelő indítványára felemelte tiltakozó szavát és kifejezte megbotránkozását a felett, hogy a sötét közép­korba illő, minden nemesebb érzést sértő nyilatkozatok és rendelkezések látnak napvilágot s elhatározta, hogy a kerületi gyűlés útján felkéri az egyházegyetemet, hogy tegye meg a lépéseket és tekintélyénél fogva hasson oda, hogy az ország szentesített törvényeit és a morált mélyen sértő pápai rendeletre a kormány részéről a méltó válasz megadassék. — A drégelypalánkai ref. egyházmegye, Nóg­rádverőczén tartott közgyűlésében, Sárközy Aurél gond­nok indítványára szintén tiltakozott a pápai rendelet ellen s elhatározta, liogy a kerület útján sürgős és energikus intézkedést kívánnak a kormánytól a dekretum érvény­telenítése iránt. A határozatot a többi egyházmegyékkel is közlik. Hisszük, hogy nem is lesz egyetlen ev. vagy ref. egyházmegyei gyűlés sem, a mely tiltakozását ne fejezné ki és ne követelné az elkövetett sérelem teljes orvo­soltatását. Néppárti hatalmaskodás. A koaliczió által befo­lyásban nagyranövesztett néppárt újra egy főispán fejét követeli. Falussy Árpád szatmári főispán fejét és pedig a miatt, mert a tiszántúli püspökválasztás ügyében tartott értekezleten azzal a gyanúsítással szemben, hogy Dicsőfi pártja klerikális párt, ezt a kijelentést tette: „Hiszen éppen önöknek, református embereknek kell legjobban tudniok, milyen harczot kell nekem a néppárttal szem­ben megvívnom. Kikérem magamnak, hogy az én becsü­letes meggyőződésemet meggyanúsítsák". Ezáltal a nép­párt, mint a koaliczió egyik pártja, yérig sértettnek érzi magát és nagy zajjal követeli a főispán elmozdíttatását. Lám, lám, milyen nagy áldás a koaliczió 1 Még egy olyan törpe, azelőtt semmibe sem vett párt is, mint a néppárt volt, milyen szarvakat nyerhetett általa. Feszengése, erőlködése eszünkbe juttatja Aesopusnak Rana rupta et bos meséjét. A szarvakig már úgy látszik eljutott a nép­párt. Vigyázzon azonban, hogy reverendabőre mégis szét ne találjon pukkadni az erőlködésben. Falussy Árpád­nak fejét kívánná vétetni, mert egy egyházi jellegű értekezleten ki merte jelenteni, hogy ő nem néppárti. Ámde mozgósította úgy-e az egész klerikális tábort, a mikor Barkóczy urat a „tételes torzvallások" és az állami törvények miatt támadni merték! Persze Barkóczynak szabad, mert klerikális. Falussvnak nem szabad, mert református és nem klerikális! ISKOLA Új iskola alapkőletétele. A somogy-bálványosi ref. egyháznak szép ünnepe volt vasárnap. Túlzsúfolt, régi iskolája helyébe, egész modern, két tantermes iskolát épít: 10-602 korona költséggel. Az alapkőletétel vasár­nap délután volt az egyházközségi tagok élénk részvé­tele mellett. A „Jövel Szentlélek Úristen /" eléneklése után ifj. Csire István helybeli lelkész tartott alkalmi beszédet és imát. Megáldotta az építtetoket, az építőket, az isko­lában majdan tanuló növendékeket és az egész népet, felsőket ós alsókat egyaránt. Ezek után letette az alap­követ az Atya, Fiú, Szentlélek Isten nevében, a néppel, a népért! Végül a „Legyen Te kőfalaid közt csendesség és jó békesség" eléneklése után a lélekemelő ünnepély vé­get ért. Az iskolák tanításnyelve. Gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter a királyi tanfelügyelőkhöz ós tanfelügyelőségi kirendeltségekhez újabban körrende­letet intézett, a melyben a nem magyar tanítási nyelvű iskolákba járó magyar anyanyelvű iskolakötelesek össze­írását és a magyar tanítási nyelvű iskolák törzsköny-

Next

/
Oldalképek
Tartalom